Molnár Vilmos
Felső Fokú-mese

Volt egyszer, mert a sok furcsa létező mellett kizárt, hogy ne lett volna ilyen is, volt egyszer a széles földabrosz egyik csücskében egy Szundi-ország. Ott lakott az álmoskák népe. Nemigen jöszmékelt, sertepertélt arrafelé senki, hanem többnyire az igazak álmát aludta mindenki, kezdve Szunyokrátész miniszterelnök úr őexcellenciájától, el egészen Bugyuta Bóbiskáig, a szalmazsák-tömőig. Az országban mindenütt hatalmas táblák, óriási transzparensek figyelmeztették a zelegorságra hajlamosokat: NYÜSLETNI, ZAKATOLNI TILOS!
De a lelkiismeretes honpolgárok nem szorultak figyelmeztetésre, mindenki tudta, mi a kötelessége, húzták hát derekasan: egyrészt a pokrócot, paplant, dunyhát a fejükre, másrészt pedig a lóbőrt. Ha valaki néha felébredt, álmatagon körültekintve, máris erőt vett rajta a tavaszi fáradtság, nyári pilledtség, őszi kókadtság, téli bágyadtság, attól függően, milyen évszak járta, s másik oldalára fordulva máris horkolt tovább. Az alvás sem egy könnyű foglalkozás, már ha az ember hivatásszerűen akarja űzni, tudományos megalapozottsággal, nemcsak amúgy fusizva, kontár módra.
Tudatában volt ennek Szundi-ország minisztertanácsa is, és elrendelte, hogy a vonatkozó szaktudományok elsajátítása érdekében a polgárok már zsenge koruktól erre a célra létesített iskolákba járjanak. Az álmosan pislogó nebulóknak vaskos tankönyveken kellett átrágniuk magukat: Klasszikus latin és ógörög alváselmélet, A modern népek alvástechnikái, Az alvó szervezet kémiája, Az ágyszerkezetek fizikája, Az alvás története öt kötetben, Álomfejtési kéziszótár, A horkolás metafizikája – hogy csak néhányat említsek. Eminens tanuló mégis az lett, aki átaludta az órákat: nem tanulni, hanem tudni kell!
De testük edzését sem hanyagolták el Szundi-ország lakói, mert hiába kész a lélek, ha a test erőtlen. Bődületes nagyotalvó testben bődületes nagy lélek, hirdették az álmos ókori bölcsek, és aranymondásuk az álmoskák népénél foganatra talált. Modern, a korszerű alvás minden kellékével jól felszerelt tornatermek várták az elméleti órák után a tanulóifjúságot, hogy ezen a téren is fejleszthesse képességeit. Az alvástanár kemény, ütemesen elsuttogott vezényszavaira katonás rendben bevonultak az egyforma klott hálóingbe öltözött tanulók, s miután mindenki elfoglalta kijelölt helyét a nyílegyenes sorokba rendezett emeletes ágyakon, kezdődhetett az edzés. Maratoni alvás, gyors elalvás, mély alvás, összetett szendergés, kollektív szunnyadozás szerepelt az alvóizmokat és nem utolsósorban a csapatjátékot erősítő gyakorlatok között. Nem is volt gond az álmoskák népénél a sporttal, az alvással kapcsolatos összes olimpiai számban mindig ők lettek a dobogósok. Pedig soha nem szedtek altatókat. Doppingszerek használatát ugyanis az Olimpiai Bizottság szigorúan tiltja.
Szundi-országban az álmoskák népe elégedetten éldegélt és szundikált, közben meg folyamatosan gazdagodott. Nem volt ebben semmi ördöngösség, minél többet aludtak, annál kevesebbet kellett költeniük ételre, ruhára, cipőre, villanyszámlára. A lakosság így egyre módosabb lett, akadt, akinek vadonatúj állapotban állt rendelkezésére még a nagypapája cipője is, mivel az öregúr egy idő után ki sem dugta lábát az ágyból. Csak lepedőkből meg kis- és nagypárnákból fogyott sok, meg hát pizsamára és hálóingre is sokat költöttek, a folyton változó divat megkövetelte a magáét. De még itt is pozitív változások mutatkoztak, divatba jött a pucéron alvás durva szövésű zsákvászon lepedőkön, ami igen egészséges. Hagyja lélegezni a bőrt és edzetté teszi a testet, erősen célszerű elpuhulás ellen. Az álmoskák népe edzetten és kisportoltan, remek egészségben nyomta az ágyat napról-napra, évről-évre.
Hanem azért mégis volt egy titkos bánata az országnak, ami jobban megviselte a lakosságot, mint a félálombeli rettegés a hajnali csergőórától. Különösen Szunyokrátész miniszterelnök úr őexcellenciája forgolódott sokat álmatlanul az ágyában, az országos gond őt sújtotta a leginkább. Úgy állt a helyzet, hogy nemrégiben álmában csendesen elhunyt az ország királya, az öreg Hétalvó, s az egész dinasztiából nem maradt hátra más utód, mint egyetlen leánya, Szende Szenderke. Olyan szép volt a királykisasszony, mint egy frissen vetett selyempaplanos, csipkepárnás nyoszolya. De arra még nem akadt példa az ország történetében, hogy az aranyszálakkal díszesen hímzett, drágakövekkel gazdagon ékített királyi hálósipkát egy lány fejére tegyék, aki még horkolni sem tud rendesen, csak hébe-hóba hortyint egy-egy vékonykát az orrocskájával. Sürgősen férjet kellett találni a királykisasszonynak, mert milyen mesebeli ország az, amelyiknek még királya sincsen!...
Ez ügyben Szunyokrátész miniszterelnök úr őexcellenciája már tett is bizonyos lépéseket, titokban tucatnyi kipróbált alvajárót küldött szét a szomszédos országokba, fürkésznék ki, nem kerülne-e odaátról valami jóravaló, álmosképű királyfi, aki férje lehetne Szende Szenderkének, királya Szundi-országnak. Ám az alvajárók többsége dolgavégezetlenül tért haza: királyfi még csak akadt volna, nem is egy, de csupa nyughatatlan, virgonc fajta, aki alig alszik pár órát, éjt nappá téve jöszmékel és intézkedik – hogyan lehetne megbízni egy ilyenben? Még elképzelni is rémes, hogy egy efféle munkamániás fickó uralkodjék Szundi-országban, ezzel a minisztertanács is maradéktalanul egyetértett. Néhány alvajáró pedig már vissza sem jött, csak a híre: ott tartják gyógykezelésen valamelyik éber ország pszichiátriáján, elektrosokk-terápiát is emlegetnek! Nem csoda hát, hogy Szunyokrátész miniszterelnök úr őexcellenciája nem tudott aludni, folyton csak a bársony hálósipkája bojtját rágta egyre idegesebben.
Már-már úgy állt a dolog, hogy ki kell kiáltsák a köztársaságot, ami mégiscsak erősen szégyellnivaló dolog egy mesebeli ország lakosságára nézve, és a szomszédos országok részéről általában háborút von maga után, amikor a palota üléstermébe, a szomorúan félálomban darvadozó minisztertanács elé a kapuőrség egyik alabárdos ajtónfekvője botorkált be, és két ásítás között elmotyogta, miszerint a kapu elé egy idegen országbeli vitéz érkezett. A daliát hordágyon hozták, és egyelőre nem lehet szót érteni vele, mert alszik, mint a bunda. Úgy fújja a kását, hogy az erre felriadó kapuőrség több tagjának is kiesett a könnye a meghatottságtól, megboldogult Hétalvó királyuk feledhetetlen fűrészelése jutván eszükbe. De mire észbekaptak, hogy legalább a hordágyat cipelőket kifaggassák az idegen hős kilétéről, azok eltűntek, mint a kámfor. (Ebből is látható, hogy nem ezen a vidéken vágták el a köldökzsinórjukat, egy Szundi-országbeli tisztes polgár ekkora cepekedés után helyben elaludt volna, egy hétig fel sem kel, ha egyáltalán vállalkozik ekkora strapára.)
Nosza, lett nagy örvendezés, vigasság a minisztertanács tagjainak körében, egészen felvillanyozódtak a miniszterek, már-már ott tartottak, hogy maguk mennek le az idegen bajnok elé. De rövidke megfontolás után visszasüppedtek a helyükre, ásítozva befészkelődtek kényelmes székükbe, és utasították a strázsákat, hozzák üstöllést elébük a titokzatos idegent. Nemhiába voltak miniszterek.
Miután színük elé fuvarozták a rettenthetetlenül alvó vitézt, vizsgálatnak vetették alá. Megállapítást nyert, hogy híján van bárminemű, személyét azonosító iratnak vagy tárgynak, hálóresztungja viszont a legújabb divatot követi, vagyis csak egy szál gatya, tehát nem lehet akárki. Úgyszintén jegyzőkönyvbe vétetett, hogy semmiféle próbálkozással nem lehet felébreszteni, ami nem akármilyen jellemre vall. Hiába bökdösik minden oldalról, meg sem moccan, csak fújja a kását, egy igazi megingathatatlan lovag. Ennyi elég is volt a minisztertanácsnak, nem vesztegette tovább az idejét, hamarjában zárt ülést tartott. Ezen öt törvényerejű rendeletet bocsátottak ki:
1. A sokat alvók között különösen sok jótét lélek találtatik, de a folyton alvó ember az igazán jó ember. Olykor még az sem, mert álmában rúg a lábával.
2. A titokzatos idegen akkor sem rúg a lábával, ha piszkálják, csak derekasan horkol, ergo: ő felsőfokúan jó ember.
3. Mint ilyent, azonnali hatállyal lovaggá kell ütni (ha azelőtt esetleg mégsem lett volna az), a frissen alapított, Felső Fokú elnevezésű lovagrend első tagjaként.
4. Egy kalap alatt új család- és keresztnevet is nyer, legyen mostantól az ő neve: Felső Fokú.
5. Ja, és mihamarább össze kell őt adni Szende Szenderkével, lehetőleg még a héten.
Dolguk végeztével a miniszterek kimerülten hazavánszorogtak és ágyba dőltek, hogy kipihenjék a megerőltető, de eredményes törvényhozást. Szunyokrátész miniszterelnök úr őexcellenciája is boldogan húzta fejére az alaposan megcsócsált bojtú bársony hálósipkáját, és akkorát aludt, hogy a vége felkondorodott. Hétvégén pedig csaptak egy nagy lakodalmat, amelyre hivatalos volt az álmoskák népének apraja-nagyja. A nagyja a díszfogadás után az Operában tartott bálon villogtatta meg ünnepi hálóingét, a tábornokok és más főtisztek pedig a díszpizsamájukat. Az apraja a piactéren papírtányérokról virslit evett, annyit mustárt adtak hozzá, amennyit csak akartak. Az utcákat végig fellobogózták paplanhuzatokkal, és a hangszórókból szebbnél szebb altatódalok andalították a népet.
Az oltár előtt Szende Szenderke szemérmesen elrebegte a boldogító igent, Felső Fokú pedig, akit két személyi testőre tartott a hóna alatt, felső fokon horkolt. Van-e ennél tisztább beszéd, betarthatóbb ígéret? Meg is éljenezték rendesen, utána pedig fejére nyomták Szundi-ország aranyszálas, drágaköves hálósipkáját. Attól arrafelé ismét volt királya az országnak.
Jó király lett belőle, nem sok vizet zavart. Adót sem emelt, háborút sem indított. A nép erősen szerette, sok szépet álmodtak róla. Változás csak annyi történt, hogy a királyi címerpajzson az addigi liliomok helyére cecelegyeket pingáltak. Ami – tekintve hogy a cecelegyek a fauna, a liliomok pedig a flóra részei – mindenképpen előrelépés.
És boldogan aludtak, míg meg nem haltak. Vagy míg fel nem ébredtek.


Vetró Bodoni Barnabás illusztrációja


Molnár Vilmos

Csíkszeredában született 1962. március 31-én. A kilencvenes években irodalmi szerkesztője volt a Zabhegyező című romániai magyar ifjúsági folyóiratnak. Jelenleg, az 1997-es alapításától...
tovább >>>

 

Támogasson
adója 2%-val


Benedek Elek
Benedek Elek emlékév

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Impresszum
Copyright ©2010 Cimbora.net
Fejlesztés: ConstantinStudio