Gyermekkoromban, az ötvenes években errefelé még alig jártak autók. Egy piros autóbuszra emlékszem. Futunk utána a fölvert porban. Legelöl Feri, a város bolondja, aki valamikor tengerész volt, de azután reménytelenül beletörődve sorsába, megkeseredve emigrált a szárazföldre.

– Az alvó városról akarok beszélni és Ti­murról, a kirgiz pionírról, aki két társával, Tamarával és Vologyával fél nyolckor érke­zik meg a nagyváros repülőterére. Ked­vesen fogadják őket, virággal, üdítővel. 1992-t írunk, Kirgizia már elvált Szovjetu­niótól – Bogdán László folytatásos meseregényének negyedik része. 

Aki azt hinné, hogy kis barátaink csupán este, a félsötét hálóban mesélnek egymás­nak borzongató történeteket, miután a szol­gálatos tanárnő léptei elhalkulnak a folyó­són, téved. Mesélnek ők nappal is, mesélnek bárhol, ahol alkalmuk van rá, és a táborozás erre számtalan alkalmat kínál – Bogdán László folytatásos meseregényének harmadik része.

Fél tíz van. A kinti ostorlámpa fénye be­szűrődik a függönyök résein, különös fi­gurákat formáz. Pisti szerint viaskodó sár­kányokra hasonlítanak, Miklós szerint ölelkező dinoszauruszokra, Lacika szerint egymással játszadozó komondorokra, Pé­ter szerint lövöldöző tankokra  – Bogdán László folytatásos meseregényének második része.

Fél 10 van. A kinti ostorlámpa fénye beszűrődik a függönyök résein, különös állatokat formáz. Pisti szerint sárkányra hasonlít, Miklós szerint dinoszauruszra, Lacika nem nyilvánít véleményt, Péter szerint tankra hasonlít.– Ki kezdi? – kérdezi fojtott hangon Miklós.– Péteren van a sor – súgja Pisti.A szolgálatos tanárnő lépései elhalkulnak a folyosón.Péter elkezdi – Bogdán László folytatásos meseregényének első része.