A kalap
Keszeg Ágnes illusztrációja
Ténfereg egy fura kalap
hazafelé szépen,
de nem tudja. hogy az otthon
hol van neki éppen.
S nem csak ez a problémája,
hogy a hajlék nincsen,
kalapunknak volt gazdája,
s most egy árva sincsen.
Szél felkapja, megpörgeti,
ide-oda lebben,
de csak nem lesz okosabb, hogy:
„Hova kéne mennem?"
Hó beleszór, jég megrázza,
mint a villanyáram.
„Jaj, istenem, kalaposkám.
bárcsak lenne szárnyam!
Fölrepülnék, föl az égbe,
onnan széttekintnék.
hol a gazdám. s hol a ház mely
meleggel várt mindég?"
Szél felkapja, jég megrázza,
hóval teleszórja,
didereg a szegény kalap,
míg az utat rója.
Jönnek szembe kobakok. de
födetlen nincs egy se,
sapka, satyak, mici, svájci,
épp csak kalap nincsen.
Szomorkodik szegény kalap,
meghány-vet és saccol,
alighanem, sapkák, urak,
kimentem divatból.
Begurul egy bokor alá,
kinn a havas téren,
gondolkodni kalapsorsán,
hogy is legyen, kérem.
Arra jár egy veréb-család,
veréb papa s néne,
s a gyerekek felkiáltnak:
„Itt a kégli télre!"
Szorgalmasan nekiállnak,
fúrnak, szabnak, vágnak,
s berendezik kalapunkat
jó veréb-lakásnak.
