– Miről énekelnek a szélmadarak, Stefan? – teszi fel a kérdést hirtelen Damian újdonsült arborai barátjának. Jóval pirkadat előtt elindultak a városból, Novo Clujból, ahol Nunu született, és ahol jelenleg Damian is él. Novo Cluj egyike Arbora öt városának, amelyek létezését megtűrte az Erdő Szelleme...

Körülöttük kigyúlnak az éjszakai fények, és Luigi kutya mocorogni kezd a lábánál. Aniya némán nézi a Prae folyót, ahogy folyik egy mesterséges város mesterséges fényeinél a mesterséges gravitációban, egy hold kérge alatt. Hya, a Limbó, a feketepiacok feketepiaca, a szabad világok legszabadabbika, itt töltötte el eddigi életét, pontosan tizennyolc évet. Fejében összekavarodik a képzelete az emlékekkel és az álomképekkel.

David Reisz kapitány igyekszik elrejteni szorongását. Mielőtt belép a saloméi Kancellária előterébe, gyorsan bedob még egy nyugtatót. A kék selyemmel borított, címeres falak között, a díszes, kék cirkóniumból készült lépcsők tövében sokkal kisebbnek érzi magát, mint a végtelen, üres űrben, otthonos vadászhajóján. Sokáig nem kell várakoznia. Nyílik egy oldalsó ajtó, és Júlia Antónia Hunyady, a hadügyek minisztere lép mellé.

Damian elmeséli az álmát a gyémántszemű kígyóval és a csillagok táncával, majd a látogatást Nunuval az imayánál. Aniya azt mondja, ő is álmodott már a háromszemű kígyóval. Valahogy úgy, hogy a kígyó szájában utazott, és ő maga volt a kígyó, először a labirintusban, aztán kint, a csillagok között, és ahogy egyre távolodtak a csillagok, egyre inkább csak az üres űr maradt, és csak úszott tovább, és könnyűnek érezte magát, és érezte, hogy otthon van.

– Itt egy gond van csak, mélyen tisztelt Reisz kapitány – mondja Eduardo –, embereim alaposan átkutatták a Nikét, és biztosíthatom, hogy Mercédes Lima nem volt a hajón. A Niké három utasa itt áll ön előtt. Ismerem őket jól, én hívtam Hyára egy hete, hogy nekünk dolgozzanak...

Damian csak félig eszi meg a rántottát. Miközben Dolores néni beszél, kezdi úgy érezni magát, mint aki bezárult a saját testébe, és csak nézni tud kifelé, ahogy a dolgok megtörténnek a távoli valóságban, miközben ő maga, ott belül, teste börtönében többé semmit nem ért és érez. Amikor Dolores néni elhallgat, sokáig nem tud megszólalni. Dolores néni fején átvillan, hogy tölt magának egy újabb whiskyt, de meggondolja magát...

Vörösen izzó hold, szikrák és hamu száll a homályban, valahol felsejlik az erdő. Damian egy mező közepén áll, és ahogy a holdat nézi, az hirtelen ezer meg ezer sötét madárrá bomlik szét, és szétrepülnek a madarak, éjfekete madarak, és elborítják az eget, fülsüketítő hangon énekelnek, és ellepik Damiant is, le kell buknia előlük a magas fűbe... aztán csend. Erdei ösvény, aztán folyosó, egy alak megy előtte, és tudatosul Damianban, hogy az apja az.

Nunu és Dolores néni Totó segítségével kiválasztják az úticélt és beállítják a megállóhelyeket. Hét bolygó kering a Nayaszamé csillag körül, a Serenitas (népessége 4 milliárd fölött) ezek közül a harmadik, a Nayaszamé egyetlen lakott bolygója. Az ötödik egy gázóriás, Ina, és Ina körül három hold kering, Amon, Nora és Hya. Mindhárom ipari és kereskedelmi központ. Ezek közül Hya a legnagyobb (népessége 250 millió fölött)...

„Bolygónk és otthonunk, Serenitas egyik legrégebbi kolóniája az emberiségnek, és a legelső a régi kolóniák közül, amely kivívta függetlenségét. Mielőtt felszabadítóink a Serenitas nevet adták neki, bolygónk egy űrteleszkóp nevét viselte, amelyet őseink a Földről küldtek fel, és amely először megfigyelte ezt a világot. Mi volt a neve ennek az űrteleszkópnak? Kattints a helyes válaszra.

Hya bolygója felé fordított oldalán soha nincs igazán sötét, mivel a bolygó is, testvérholdjai is megvilágítják. Kifelé fordított oldalán egy nap körülbelül negyven standard földi napnak felel meg (40 × 24 óra), egy éjszaka szintén. A holdfelszín alatti városokban mesterséges világítás szabályozza a 24 órás napciklusokat. Néhány napra egy háromszobás vendégapartmanban helyezi el vendégeit Eduardo.

Trombitaszó, vonul a hősi had. Trappol a ló, a sok huszár szabad.

Szendrey Júliát leginkább Petőfi Sándor szerelmeként, a „feleségek feleségeként” ismerjük, lényét Petőfi szerelmes verseinek tárgyával azonosítjuk. De Szendrey Júlia nem kitalált figura, nem egy szerelmi hősköltemény egyik szereplője, hanem hús-vér, érző és értő ember volt, aki írt, olvasott, alkotott, gondolkodott, felelősségteljesen létezett az őt körülvevő világban.

Hosszan húzódott a hegyek között a völgy. Mélyén kanyargó folyó, a folyó mentén egyenes országút, az úttal párhuzamosan, néhol azt hidakkal átszelve, fénylő vasúti sínpár. A völgyben szétszórtan apró házak, csűrök, ólak: a falu. A vasúton két-három szerelvény kattogott végig naponta...

Az út előbb sűrű fenyőerdőn vezetett keresztül, a fák tövét zúzmara ülte meg, a levegő hideg volt és nedves, a napsugarak csak nehezen tudtak utat törni maguknak a tűlevelek sűrűjén át. Feljebb ritkult az erdő, a fenyők szoros sorfala hátrébb húzódott. Mint a tenger hullámai Mózes előtt, mosolyogtam magamban. Kint a hegygerincen már szikrázó napsütés fogadott... hihetetlen távlatok nyíltak.....

Föld körüli utazásra hívtunk, körbejártuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkoztunk álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk...

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk álom és valóság határán.

Sulevi minden reggel megreggelizett és elolvasta a napi újságot. Az újság ismét megérkezett, a reggeli készen volt: zabkása, kávé és narancslé. Azon a napon az újságban adóreformról, alacsony légnyomásról és egy kalapácsvető Achilles-ínjáról olvasott.

Abban az évben későn hajtották ki az állatokat a havasra. Hosszú volt a tél. Áprilisban még javában fehér volt a táj, fent a hegyekben vastag, keményre fagyott hó ülte meg a lejtőket. Amikor végre úgy tűnt, mégis tavaszodik, sebtében felpakolták az esztena előző ősszel elbontott elemeit két szekérre, és amilyen gyorsan csak lehetett, indultak a legelőre.

Amikor Lídia még nagyon kicsi volt, napközben a kanapén szunyókált. A kanapé lábánál egy tükör hevert. Mielőtt elnyomta volna az álom, Lídia gyakran látott izgő-mozgó, nagy fejű lényeket, amelyek a tükröződésből bámultak vissza rá. Nem emlékeztették emberre, és semmilyen állatra sem, amelyet ismert

Leena Krohn (1947, Helsinki) Szfinx vagy robot (Sfinksi vai robotti) című elbeszélésgyűjteménye először az interneten jelent meg 1996-ban a szerző digitális illusztrációival, majd pár évvel később könyv formájában is kiadták...

Leena Krohn: A szfinx bölcsessége

– Ilyenkor bármi megtörténhet – válaszolt apa még baljóslatúbb hangon. – És meg is történik. A penumbra-időszak december elejétől január végéig tart, és a téli napéjegyenlőségkor éri el a csúcspontját...

De apa folytatta: – Tudod, hogy fiatalkoromban Mr. Cyrus Teed tanítványa voltam, de azt nem hallottad még, mit árult el nekem. A titkot, a forradalmi tudást. A végére járt valaminek, amit a modern tudomány még mindig nem ért.

Az elefántok tágas kifutó közepén álldogáltak, szaporán legyezték magukat vitorlafüleikkel, és ez a látvány az összes gyereket lenyűgözte. A legizgágábbak is megálltak, és mozdulatlanul, lenyűgözve nézték a hatalmas állatokat.