cimbora-archívum – címke – 2. oldal
– OTT ÁLLNAK A KÉPZELET TÁVOLI PÓDIUMÁN? NÉMA VIGYÁZZBAN, négyen lehetnek? öten? megcsillannak a rézfúvók, a trombitákon megtörik a csalóka fény, az öreg dobos inas pulykáéhoz hasonlító nyakában meg-megrezzen a vén dob, feszes hasa mindent átható, kemény és erős hangokról álmodik, még abból az átkos múltból, amikor kezelője akkor még érces hangon tette közhírré napról-napra a fensőbbség utasításait, és meg-megremeg, mint ugrás előtt a leopárd nyakán a bőr, mint alája írni vonakodó, makacs kulákok szeme az elhúzódó vallatások során...
Gyermekkoromban, az ötvenes években errefelé még alig jártak autók. Egy piros autóbuszra emlékszem. Futunk utána a fölvert porban. Legelöl Feri, a város bolondja, aki valamikor tengerész volt, de azután reménytelenül beletörődve sorsába, megkeseredve emigrált a szárazföldre.
Amikor 1976. október 27-én, a Kolozsvár fölötti Kányafő fái közt Szilágyi Domokos a létből átment a nemlétbe, sokan, még az irodalmi élet berkeiben járta sak sem tudták biztosan, hogy mekkora alkotót, mekkora költőt vesztett a romániai magyar irodalom. Azóta, az életművel foglalkozó irodalomtudósok, kortársainak vallomásai, valamint hát rahagyott műveinek kiadása révén lényegesen bővültek ismereteink.
Az udvaron rémült sivalkodással szaladgálnak a csirkék, édesanyám s nővéreim, Éva meg Anikó kergetik, no, most mindjárt lefogják a kiszemelt áldozatot. Amikor már azt hisszük: megvan! huss, kisurran a kezükből.
Manapság magától értetődő, hogy gombnyomásra fény árasztja el az addig sötét szobát, megindul a mosógép, távoli országok híreit halljuk egytenyérnyi dobozkából, vagy éppen kedvenc csapatunk győztes gólját láthatjuk, otthonunkban kényelmesen üldögélve...