Bogdán László
(Sepsiszentgyörgy, 1948– 2020) költő, író, publicista. Középiskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, 1966-ban érettségizett. Segédraktárnok, állategészségügyi munkás, keramikus, nevelő, művelődési aktivista, majd 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa volt. Első verse az Ifjúmunkásban jelent meg; rendszeresen közölt verseket, novellákat, kritikai írásokat, műfordításokat és publicisztikát az Utunkban, Igaz Szóban, heti- és napilapokban. Szerepelt a Kapuállító című antológiában (1971). 1987-től A Hét című bukaresti hetilapot szerkesztette. Az 1990-es években a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapba politikai, kulturális és művelődéspolitikai cikkeket írt., állandó munkatársa volt a Cimborának is. Itt Münchhausen báró kalandjai a mélabús tornyok városában és Mesék a táborban címmel folytatásos regényt közölt, valamit rovatot is vezetett Irodalmi periszkóp címmel. Írói álneve: Vaszilij Bogdanov.
Bogdán László – 2. oldal
Miután megunta az ég felé makacsul ágaskodó mélabús tornyok látványát hősünk, Münchhausen báró, a nagy kalandor, aki úgy érezte. akárcsak a nagyvilágban, ebben a városban is hiába keresi a romantikát, csalódottan ásított és visszasétált a Hat Ökör nevű vendégfogadóba.
Amikor Münchhausen báró annyira megöregedett, hogy már saját történeteitől is undorodott, és szélsodorta falevélként bolyongott fogadótól fogadóig a nagyvilág beláthatatlan országútjain, egy őszi napon, amikor úgy sütött a nap, mintha kárpótolni akarna valamiért (talán az elkövetkezőkért), elvetődött az Ódonságok városába.
Az alábbi történet 1896 márciusában történt. A fiatal költő megbízást kapott lapjától, hogy írna néhány szívet melengető portrét a veterán honvédekről. Gondolta, elmegy a menhelyre, hátha talál még néhány olyan veteránt, aki emlékszik a negyvennyolc-negyvenkilences csatákra
– OTT ÁLLNAK A KÉPZELET TÁVOLI PÓDIUMÁN? NÉMA VIGYÁZZBAN, négyen lehetnek? öten? megcsillannak a rézfúvók, a trombitákon megtörik a csalóka fény, az öreg dobos inas pulykáéhoz hasonlító nyakában meg-megrezzen a vén dob, feszes hasa mindent átható, kemény és erős hangokról álmodik, még abból az átkos múltból, amikor kezelője akkor még érces hangon tette közhírré napról-napra a fensőbbség utasításait, és meg-megremeg, mint ugrás előtt a leopárd nyakán a bőr, mint alája írni vonakodó, makacs kulákok szeme az elhúzódó vallatások során...
Gyermekkoromban, az ötvenes években errefelé még alig jártak autók. Egy piros autóbuszra emlékszem. Futunk utána a fölvert porban. Legelöl Feri, a város bolondja, aki valamikor tengerész volt, de azután reménytelenül beletörődve sorsába, megkeseredve emigrált a szárazföldre.