Pep grafikus, aki újságot rajzol, könyvet illusztrál, objekteket épít, kiadványokat szerkeszt, műhelymunkákat vezet, kiállításokon szerepel, stúdiót irányít.

Első és talán a legfontosabb infó lehet számunkra, hogy ezek a pop-artos munkák kézzel készülnek, olajfestékkel vászonra, számítógépes segítség nélkül, bármennyire is gépiesen pontosnak tűnhetnek Leonhard élénk, összetett, mégis egyszerű kompozíciói, amelyek a mai, technológia által uralt emberhez szólnak.

Francia „meghívottunk”, a Nantes-ból származó Jean Londonban tanult, jelenleg Párizsban él és alkot. Művészi palettáján ott találjuk a figuratív festészetet, az illusztrációs, karikatúrajellegű munkákat, a fotót, a videót, a ruhatervezést, az installációkat és a könyvterveket.

Az a dolga, hogy fessen, képeket készítsen, és ezt teszi hatvan éve. A világ gyönyörű, ha észreveszed, ha jobban megfigyeled, viszont a legtöbb ember nem néz máshová, csak a lába elé. Nyolcvanöt éves művészünk azonban még mindig intenzíven megfigyel mindent, és művészetével megmutatja, mennyire.

Anthony James

Mindig is érzékenyen reagálta le környezetét, magába szívta a körülötte keringő energiákat. Állandóan megfigyelte, elemezte közegének történéseit. Gyermekkorában kezdődött mindez, mivel összetett kulturális élettérben mozgott, mindent megkérdőjelezett, saját identitását is beleértve. Kaliforniában él a tajvani születésű, Shanghajban nevelkedett „művészeti lényünk”, ahogyan önmagát nevezi az illusztrátor, tervező, festő Jocelyn Tsaih.

Gondolatiságában érdekes mozzanat, utalás az emberek közötti viszonyokra, a lelkiállapotainkra. Vannak szálak, amelyek összekötnek bennünket, de idővel összekuszálódhatnak, elszakadhatnak ezek a kötelékek közöttünk, aztán ha akarjuk, felvehetjük újra, hogy megerősítsük kapcsolatainkat.

A természetművészettel foglalkozó Byles jelenleg Borneóban él és alkot. A dzsungelben készíti helyspecifikus installációit, szobrait, ágakból, kövekből, természetadta és ember által kidobott, elhagyott, hanyatlásra ítélt anyagokból.

A Svájcban és Németországban élő alkotó gigantikus falfestményeket, installációkat, szobrokat, videókat készít. Nagy méretű, természetközeli szobrai interaktívak, esetenként kinetikusak, azaz mozognak, mozgathatóak, és a szabad ég alatt találhatók.

Falra festett gyermekeket látok, akcióban. Egyik biciklizik, a másik bevásárlókocsival versenyez, a harmadik pedig toronyba rakott székeken egyensúlyoz Európa, Ázsia, Amerika különböző városaiban.

„A matéria, úgy gondolom, nem pusztán csak alapanyaga a szerkezetnek, de kultúra is, ami kulturális és érzelmi üzenetet is közvetít.”

Gyermekként, amikor az erdő mellé költözött a családja, tölgyfagyökereket kezdett gyűjteni, ez volt a kedvenc időtöltése. Csatangolhatott és kutakodhatott szabadon. Suliba menés előtt, kora reggel talicskába szedte össze, és amikor már lett egy nagyobb halom, elkezdte lehántani, megcsupaszítani a gyökereket, míg csontvázra nem hasonlítottak.

A tájkép emberi formájú, az emberi forma tájképszerű. Meggyökerezett városlakó vagyok, és a város képe emberi testekből rakódik össze. Mindenki állandóan változik, mindenki alapvetően gyönyörű, és mindenekfölött mindenki, legtöbb esetben, láthatatlan. A pillantás által a testek és formák láthatóvá válnak.

„Olyan érzése volt az embernek, ahogy nézte őt festés közben, mintha a művészet születését tapasztalta volna meg.”  

Dizájner szerepel ezúttal a Szín-téren, aki előszeretettel vág, kísérletezik, alkot betűkaraktereket. Nem áll le sose, mindig tanul valami újat, és felhasználja azt saját világában.

Tanult, iskolázott festő, aki korábban utcai falfirkászként dolgozott. Stílusa elárulja, hogy 3D-s képeket gyártott évekig, ideje másik felében pedig művészeti múzeumok padlóját koptatta. Művészete azt jelzi, hogy a világ, ahogyan ismerjük, alakul a megjelenített képe által.

„Az alkotói folyamatban a megszállottság és ismétlés állandó és fontos része a munkámnak.”

A köztérnek sajátságos szabályai vannak, itt az emberek legtöbbször csalódottak, kiábrándultak, akármit terveznél, valakinek nem lesz az úgy jó. Plensa szerint be kell vonni őket a projektbe, talán működhet. Talán úgy el tudja juttatni, meg tudja mutatni a szépséget nekik.

Az, hogy Hilma af Klint neve esetleg nem cseng ismerősen számunkra, arról nem csak mi tehetünk. Rejtőzködve, a művészeti színtértől távol, a színfalak mögött a megjeleníthetetlen megjelenítésén dolgozott ő is, a vizualitáson túllépve, bátran vállalva egyediségét, eredetiségét, különlegességét.

Hunyorítva nézzünk, mert így lényegivé válik a látás, kevesebbet látunk, nő a fény-árnyék hatás stb. És valóban hasznosnak bizonyult a térbeliség megfigyelése, annak síkokban való ábrázolása. A sok emberábrázolás, mozgástanulmány, portré rengeteg befektetett energiát és időt jelent, és azt is, hogy megtörténhet, ebből a tudásból a legváratlanabb helyzetekben is meríteni tudunk.

Virginia Mori olasz művész, animációt, formatervezést tanult az Urbinói State Art Institute-ban. Merem remélni, hogy amit ő csinál, arra felfigyelnek többen is a diákok közül ebben a rohanó világban.

Azt hiszem, mindannyian láttunk már nagy printeket, reklámokat, amint elfednek felújítás alatt álló épületeket – hogy ne azt lássuk, ami történik, hanem valami mást, szebbet, jobbat stb. A Szín-téren ez alkalommal felbukkanó művészünk ezt a

Bárcsak aludhatnék én is egy kicsit hosszabbat, akárcsak a Kárpátok királya... Energiatakarékos módra kapcsolnék itthon, a biztonságos, meleg környezetemben, és mire felébrednék, elolvadna a hó, visszavonulna a vakító fehérség, sütne a Nap, és kevésbé rétegesen kellene felöltöznöm, amikor kidugom a fejem a barlangomból. Közben álmodnék nagyokat, nem háborgatna más medve, és gondolataimat nem felejteném el ébredés után. Olyan lenne, mint a mennyországban.

Sárga műanyag csövekből, palackokból, horgászzsinórból, ragasztószalagból készülnek kinetikus szobrai, kötegelővel egymáshoz rögzítve. Szárnyuk is van a százlábúaknak.