Edóságok
Igazából nem anyagiakat, hanem inkább hatalmakat követeltem. Hogy én szöktessem őt, ő pedig táncoljon, úgy, ahogy én diktálom. Kezdve attól, hogy nem akartam részt venni a házimunkában, folytatva azzal, hogy figyeljen rám, akkor és úgy, ahogy én akarom, befejezve nem is tudom, hol, mikor, mivel – ha ez egyáltalán teljesen be tud fejeződni valamikor.
Édesanyám bölcsebb volt a kis hisztérikáimnál. Eléggé gyorsan kurtára fogott: én ennyit és így tudok adni, ha nem tetszik, csináld te majd jobban a te gyermekeiddel. Nem lettek gyermekeink, mert csak egy lett. Van egy majdnem hét éves kisfiunk. És a követelőzés, a hatalmak követelése nagyban zajlik. Amit folyamatosan tanítok neki, az a kérlek és a köszönöm. Már megint ez a blabla, gondolhatod. Hát persze, kérlek szépen meg köszönöm szépen. Hiszen ezt mindenki tudja. Mi ebben a nagy kunszt?, gondolhatod – és igazad is van. És ebből az igazadvanból egy fél lépéssel viszlek csak tovább. Tudsz kérni a szüleidtől, vagy azt hiszed, hogy neked minden kijár? És valóban szépen kéred, vagy követelőzve? Amikor megkapod, amit kértél, tudsz hálás lenni? Tényleg megköszönöd, vagy csak ajakköszönés ez, hogy ne róják fel neked, hogy még meg sem köszönted, de igazából nem vagy benne teljes lényeddel abban a köszönömben? Ha nem azt kapod, amire vágysz, mekkora benned a harag? Ahogy a szüleidhez viszonyulsz, azt viszed ki magaddal a világba. És a világ ad, vagy nem ad. Teljesen kiszámíthatatlan onnan nézve, ahol éppen állunk. Amikor várnánk, nem ad, máskor meg hirtelen mozdulattal ölünkbe zúdítja összes kincsét. Ez a kincs lehet egy jó szó, egy tekintet, vagy az, hogy helyet szorít nekünk maga mellett valaki a buszon. Abban a pillanatban, amikor kapjuk, az összes kincsnek tűnik.
Ha egy fél centit elfordulsz abból az állásból, hogy neked a dolgok kijárnak, oda, hogy mindent, ami van, ajándékként kapunk (igen, még azt is, amit a szüleinktől), valamilyen furcsa szemszögből kezdheted el látni az életed. És ez a szemszög annyira furcsa, hogy lehet, szédülni kezdesz tőle.
Ne add fel. Innen kezdődnek a szédítő magaslatok és a szédítő mélységek, az ajándékdoboz megannyi kincseivel.
Megjelent a Cimbora 2015/3-as számában
A járt és a járatlan
Edóságok
A mesék furcsán kanyarodtak vissza hozzám. Ugyanis, mint minden érték fiatalkoromban, ennek az értéke is megkérdőjeleződött. Amikor a súlyos regényeket olvastam, mert mindenki azt olvasta, attól lett a felnőttekéhez hasonló az intellektuális súlyunk, akkor semmi keresnivalója nem volt az életemben a mesének. De pont érettségi előtt, amikor ezt a nagy súlyt mérik dekára, az egyik kedvenc tanárnőm arra hívta fel a figyelmünket, hogy majd az egyetemen, vizsgaidőszakban, ha nagyon stresszesek lennénk, olvassunk mesét.
Paradicsomszüret lélek-pakolással
Edóságok
Örök életemben pattanásos voltam. Apám sűrű vére, próbáltam nyugtatgatni magam, de igazából egy picit sem nyugodtam meg, sőt, ugyanis nyavalygásaimra anyám, a porcelánbőrű ugyanezt ismételte, és nagyokat pislogott melléje. Majd ha lesz szeretőd, elmúlik, nyugtattak meg még jobban, s kamasz énem ettől még idegesebb lett.
Ahonnan jössz
Edóságok
Soha ne felejtsd el, honnan jössz. Ez volt szüleim egyik leggyakoribb tanítása. Nem azt mondták, jó szájbarágósan vagy követelőzve, hogy tiszteljem őket, a falumbelieket, a származásomat, hanem inkább megjegyezték, ahányszor csak az arrogancia és orrot magasan hordás témája jött elő, soha nem felejtsd el, ahonnan jössz. De hát én nem is akarom elfelejteni, gondoltam akkoriban, bő kamaszkoromban.
Ráérek, és sosem unatkozom
Edóságok
Válogasd meg, kivel eszel, kivel fagyizol, kivel vitatkozol (okossal ne okoskodj, bolonddal ne bolondozz), tanulj meg nemet mondani, ha lopni akarják az idődet. Ez tűnhet amolyan time managment-ízűnek, de lehet bátran kóstolgatni.