Voltál már úgy, hogy megfogadtál magadnak valamit újévkor vagy születésnapodkor, aztán úgy elfelejtetted, mintha soha nem is jutott volna éppen a te eszedbe. Hetek, hónapok múlva egyszer csak megint beugrott valami kapcsán, és akkor a homlokodra csaptál, hogy jé, erről teljesen megfeledkeztem!…

Vajon miért feledkezünk meg szüntelen a fogadalmainkról? Jó lenne ezt egy kicsit megnézni, már csak azért is, hogy fölöslegesen ne okozzunk csalódást magunknak. Mert minden alkalommal, amikor kiábrándulunk magunkból, egy kicsit megcsappan a hitünk, az erőnk, a magunknak szebb jelent teremtő képességünk. És a kudarcélmények hatására, sajnos, könnyen elhisszük, hogy mi csak ennyire vagyunk képesek, mi csak itt tartunk, másnak, lám, milyen könnyen megy, de mi úgyis hiába próbálkozunk, nekünk nem megy. És akkor most nyakoncsípem ezt a mondatot: én csak itt tartok. És kihagyom belőle a csak szót. Marad az, hogy: én itt tartok. Ebben nincs minősítés. Nem ostorozod magad, nem kételkedsz saját erődben. Megnézed, hogy te hol tartasz. Ha éppen azt tűzöd ki célul, hogy lefogysz, mert túlsúlyos vagy, vagy feltornázod magad az osztály élére, mert most éppen valahol a középmezőnyben találod magad, vagy hogy valamit, ami neked segít élni a hétköznapokban, rendszeresen kezdesz gyakorolni, akkor azt kell teljesen őszintén megnézni, hogy valóban hol tartasz. Csak te vagy jelen, önmagaddal. Nem kell senki előtt védened az imidzsedet. Változást akarsz, de ezt csak akkor tudod elérni, ha nem hazudsz magadnak akkor, amikor megnézed, honnan indulsz neki az előtted álló útnak. Ha hazudsz magadnak és azt mondod, nem is vagyok olyan kövér, csak egy kicsit kell lefogynom, vagy nem is vagyok olyan buta, lusta, csak egy kicsit kell csipkednem magam, akkor azelőtt fel fogod adni, hogy elérnél oda, ahol igazából akkor vagy, amikor a fogadalmat teszed. 

Miután megnézted, hogy hol is tartasz, akkor gondolatban öleld magadhoz ezt az önmagadat. Ne ostorozd, hogy csak itt tartasz, és bezzeg mások...! Ne vádold, mert azzal gyengíted. Neked kell önmagad legjobb barátjának lenned. A többiek csak utána következnek. Ha már nem ócsárolod magadat, másokat sem fogsz. És akkor meg lehet nézni azt a nagy álmot. Lehet csodálkozni rajta, hogy milyen nagy és szép, és el lehet képzelni, hogy milyen lesz az élet, ha már ott leszünk. De nem ez a lényeg. A lényeg a kis lépéseken van. Azon, amit a következő pillanatban kell tenned. És ez a kis lépés fogja megmutatni, hogy igazán a tied-e az a nagy álom, köze van-e a te személyiségedhez, életedhez, szíved mélyén szunnyadó vágyaidhoz, vagy csak egy nagy humbuk, másvalaki lopott álma, valami éppen divatos vágy, vagy valaki másnak a rád erőltetett elképzelése. Ha a következő lépés, az a kicsi, amit magadért teszel, a következő kis cél eléréséért, nem okoz semmiféle örömöt, csak fogcsikorgatást, akkor valószínűleg elvetetted a sulykot, és nagyon hamar, szinte észrevétlenül el is fogod felejteni a fogadalmadat. Persze, lehet, hogy nem lesz könnyű a következő lépés, kihívás lesz és meg fog dolgozni, dolgoztatni. Kizökkent a kényelmedből, amiben addig punnyadtál, és megerőltető lesz, főleg eleinte. De ha ott van a szíved mélyén a jóleső öröm érzése, akkor máris megkaptad a jutalmat, azt az érzést, hogy kemény munka, de megéri, értelme van. És akkor már nem fog bántani, hogy olyan messze a cél, mert az öröm érzésében lesz a figyelmed, nem az álom esetleges elérhetetlenségében. S ezért később az, hogy a vágyad teljesül vagy sem, szinte már nem is lesz téma, mert végig jókedvvel mentél az úton.

Megjelent a Cimbora 2013/1-es számában