Edóságok
Letört szárnyainkért hajlamosak vagyunk másokat vádolni. Erre a bűnbak-szerepre szüleink, testvéreink, barátaink, tanáraink a legalkalmasabbak. Ha ők nem lettek volna, sóhajtjuk, akkor ezzé vagy azzá válhattam volna, válhatnék. De (!) mindig ezt mondta vagy azt mondta, mindig ezt tette vagy azt tette, mindig így meg úgy.
Valóban jelen vannak ezek az emberek az életünkben, és igenis hatnak ránk. Szeretnek és bátorítanak, vagy éppen – bár a szándék mindig a javunk akarása – bántanak és lebeszélnek. Látszólag tehetetlenek vagyunk mások viselkedésével szemben.
És gyakran nagyon fáj ez a viselkedés. De mindannyiszor, amikor éppen letörik szárnyainkat, megcsonkítva kreativitásunkat, szabadságunkat, életörömünket, eredendő életerőnket, valami bennünk mélyen megmozdul. Lelkünk reagál a helyzetre, és jelez nekünk. Érezzük ezt a megmozdulást, és valamerre elmozdulunk mi magunk is, életünk iránya is. Elmozdulhatunk az önsajnálat, a feladás felé: ha már úgyis azt akarjátok, hogy nekem legyen rossz, akkor tessék, legyen rossz, s legyetek ti boldogok. Ha nektek ez örömet okoz, akkor én szenvedek. Ha már áldozatnak kell lennem, legyek én a tökéletes áldozat. Ismerős ez a lelki magatartás? El lehet tölteni egy egész életet, nem csak egy tanévet vagy az iskolai éveket úgy, hogy az ember ki nem fogy a vádaskodásból.
De megmutatkozik egy más irány is. Ebben lázadás van, a saját válaszok, megoldások, utak keresése. Ez cselekvést igényel. Ez a cselekvés lehet, kezdetben csak annyiban tud megnyilvánulni, hogy mindennap meglocsolok egy bennem élő álom-, vágymagot. Ez a cselekvés, legyen látszólag bármilyen jelentéktelen, a csakazértis-t erősíti.
A cselekvésben erő van. Ha cselekszem, akkor annak következménye lesz, és látom, hogy bizony előfordul, a cselekedeteimmel megbántok másokat, szárnyakat török le, pedig ez egyáltalán nem állt szándékomban. Mégis, ezekért a szárnyletöréseimért már nekem, magamnak kell viselnem a következményeket.
Édesanyám azt szokta mondani: csak az nem tör össze semmit, aki nem mosogat. Ezzel a mondásával kívánok nektek gazdag új tanévet! Talán sikerül eggyel több szemszögből ránézni osztálytársaitokra, tanáraitokra.
Megjelent a Cimbora 2015/6-os számában
Új cipőben új földrészek felé
Edóságok
Mindig lesz valaki, akire rákenhetem, hogy ő volt a hibás. Például azért, hogy nem manöken lettem, az anyukám, hogy nem orvos lettem, a tanárom, hogy nem pilóta lettem, a szeretőm, hogy nem író lettem, a gyermekem, s hogy nem vagyok világsztár, a szomszédom és az összes szomszédos utca a hibás.
Rügyek, álmok, fénymagok
Edóságok
Az embereknek különös tehetségük van gyengécske önbizalmukat még inkább megrendíteni, ezért, ha ebbe a bugyorba érkezünk, igen nagy a csapda, hogy egy beletörődő sóhajtással befészkeljük magunkat abba, hogy ennél mélyebbre már nem lehet. De lehet.
Csavargások a becsavarodás útján
Edóságok
Ha nem vagyok résen, bizony, becsavarodom, és oda a drága jelenlétem, elpocsékoltam energiáimat, figyelmemet, jöhet a letargia. De rájöttem, ha idejében elcsípem a becsavarni készülő gondolatom, és olyankor visszatérek a jelen helyzetbe...