Képzeld el, hogy tizenhat évesen nyakadba szakad egy hatalmas gazdaság, vagy húsz munkással, akikre főznöd kell, akiket felügyelned kell, reggel ötkor kelés, nappal munka a mezőn, este vacsora, másnapra kajafőzés. Két nagy bog kulcs a kezedben, megszámolni sem bírod, nemhogy észben tartani, melyik melyik zárhoz illik. 

Nos, én nem elképzeltem, velem ez történt. Amikor én voltam fiatal, nehezebb volt nyári munkát találni, mint manapság, nem válogattam, fogadtam, ami jött. És ez a nagy kihívás jött. Bár valamennyire tudtam főzni, attól mégiscsak kiakadtam, hogy húsz embert kell ellátnom főtt étellel vagy két hétig. Miután végigsírtam a kapanyélen a napot, és végigsajnált az összes munkás, vigasztalni kezdtek, az asszonyok pedig tanítani. Ők nem jöhettek be a házba, hogy ott segítsenek, mivel a tulajdonos nem bízott bennük. A társadalom legaljára csúszott embereknek számítottak szemében, alkoholisták, munkanélküliek, öregek, betegek, sanyarú sorsú emberek, romák, volt bűnözők. Ezek az emberek mondták egész nap az alapinstrukciókat, ilyen és ilyen mennyiségű ilyen és ilyen ételhez miből mennyi jár, hogyan csináljam, hogyan osszam be, hogyan keverjem vagy kavarjam, tegyem-vegyem. És sikerült, nem haltak éhen, s ha valamit egy kicsit elrontottam, senki nem hányt a szememre semmit, s még csak ki sem. Ez a furcsa társaság kicsit talán a saját gyermekének tartott engem. Hiszen számukra is megtisztelő volt, hogy egy ilyen fiatal lányt taníthatnak. 

Azóta is főzök, gyakran, sokféle emberre, sokféle ételt. Nem vagyok nagy konyhaművész, általában egyszerű, gyorsan elkészíthető ételeket rittyentek, mégis legtöbbször odavannak érte a vendégek. Talán az a titok, hogy sokféle ember tanított, sokféle embertől tudtam tanulni. És itt nem konkrét receptekről van szó, hanem inkább hozzáállásról, arról, hogy valaki hogyan fordul a világ felé, s a felé forduló világot hogyan tudja ő maga fogadni. Mert ez megérződik a tettein meg a főztjén is, legyen az egy rántás megkeverése vagy a legextrémebb marcipántorta összeművészkedése. És ugyanolyan lazasággal és kb. ugyanolyan ételeket főzök nagyúri nemes vendégeimnek és egyszerűbb, szerényebb vendégeimnek, valamint saját magunknak is. Mert a rangoktól nem esem hasra, s mert a vendég vendég. Egyformán az, bárki legyen is, ha a házamat megtiszteli, én a főztömmel tisztelem meg őt. S mert annyiféle ember tanított főzni, mindegyikük élettörténete egy kicsit benne van főzési mozdulataimban, szokásaimban vagy rögtönzéseimben is.

Lehet, hogy csak egy teát tudsz elkészíteni, lehet, csak valamelyik, szinte már túlontúl megszokott, jólismert barátodnak. Figyelj, miközben a teát főzöd, s főzd tiszta szívvel! Csodálkozni fogsz: túlontúl megszokott barátod hirtelen felfedheti ettől valamelyik ismeretlen arcát.

Megjelent a Cimbora 2014/4-es számában