Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Köllő Zsolt

Köllő Zsolt

Ahol a Maros ered

Hegyen-völgyön kul-túra

Ahol a Maros ered
A szerző felvételei

Marosfő Hargita megyében található település, elnevezésében is benne van, hogy itt ered a Maros. A főúttól alig 100 méterre, a Gréces-tető lábánál található a Maros turisztikai forrása, amely inkább az átutazó turisták számára jelzi, hogy honnan indul a több mint 700 kilométer hosszú folyó. Valódi eredete jóval magasabban, néhány órányi járásra van Marosfőtől, a Fekete-rez csúcsa alatt, 1350 méter magasan. Ez a forrás is elérhető, főleg nyáron érdemes egy napot rászánni, hogy az eléggé jó jelzést követve, erdőkön és mezőkön átvágva eljussunk a Maros földrajzi forrásáig. Ettől a helytől egy újabb jó „túrányira” ered az Olt.

A legenda szerint a Tarkő nevű tündérnek (Balánbánya fölött magasodik a Tarkő-szikla) volt két lánya, Maros és Olt, akik folyton veszekedtek. Tarkő férje a Fekete-tengernél élt, és egy nap a lányok elhatározták, hogy felkeresik apjukat. Tarkő folyóvá változtatta őket, és megkérte, hogy soha ne váljanak el egymástól. Ők azonban hamar szétváltak, és külön folytatták útjukat.

Maros csendben, amíg a Dunához ért, Olt vadul, hegyeket, sziklákat vájva át. Végül meghallotta Maros hangját, és a Duna habjaiban együtt értek el a tengerhez. Ott meglátták apjukat, majd mindkettejüket elnyelték a tenger hullámai.

Marosfőre autóval vagy vonattal is el lehet jutni, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós között található. Érdemes betervezni a túra-célpontok közé!

 

A Tordai-hasadék sziklacsodái között

Köllő Zsolt

A Tordai-hasadék sziklacsodái között

Hegyen-völgyön kul-túra

Remélem, előkészítettétek a túrabakancsot, a hátizsákot, indulhatunk a beígért túrára. Kezdjük utunkat Erdély egyik legismertebb, leglátogatottabb helyével, a Tordai-hasadékkal.

Read More