– Miről énekelnek a szélmadarak, Stefan? – teszi fel a kérdést hirtelen Damian újdonsült arborai barátjának. Jóval pirkadat előtt elindultak a városból, Novo Clujból, ahol Nunu született, és ahol jelenleg Damian is él. Novo Cluj egyike Arbora öt városának, amelyek létezését megtűrte az Erdő Szelleme...

Körülöttük kigyúlnak az éjszakai fények, és Luigi kutya mocorogni kezd a lábánál. Aniya némán nézi a Prae folyót, ahogy folyik egy mesterséges város mesterséges fényeinél a mesterséges gravitációban, egy hold kérge alatt. Hya, a Limbó, a feketepiacok feketepiaca, a szabad világok legszabadabbika, itt töltötte el eddigi életét, pontosan tizennyolc évet. Fejében összekavarodik a képzelete az emlékekkel és az álomképekkel.

Damian elmeséli az álmát a gyémántszemű kígyóval és a csillagok táncával, majd a látogatást Nunuval az imayánál. Aniya azt mondja, ő is álmodott már a háromszemű kígyóval. Valahogy úgy, hogy a kígyó szájában utazott, és ő maga volt a kígyó, először a labirintusban, aztán kint, a csillagok között, és ahogy egyre távolodtak a csillagok, egyre inkább csak az üres űr maradt, és csak úszott tovább, és könnyűnek érezte magát, és érezte, hogy otthon van.

– Itt egy gond van csak, mélyen tisztelt Reisz kapitány – mondja Eduardo –, embereim alaposan átkutatták a Nikét, és biztosíthatom, hogy Mercédes Lima nem volt a hajón. A Niké három utasa itt áll ön előtt. Ismerem őket jól, én hívtam Hyára egy hete, hogy nekünk dolgozzanak...

Damian csak félig eszi meg a rántottát. Miközben Dolores néni beszél, kezdi úgy érezni magát, mint aki bezárult a saját testébe, és csak nézni tud kifelé, ahogy a dolgok megtörténnek a távoli valóságban, miközben ő maga, ott belül, teste börtönében többé semmit nem ért és érez. Amikor Dolores néni elhallgat, sokáig nem tud megszólalni. Dolores néni fején átvillan, hogy tölt magának egy újabb whiskyt, de meggondolja magát...

Vörösen izzó hold, szikrák és hamu száll a homályban, valahol felsejlik az erdő. Damian egy mező közepén áll, és ahogy a holdat nézi, az hirtelen ezer meg ezer sötét madárrá bomlik szét, és szétrepülnek a madarak, éjfekete madarak, és elborítják az eget, fülsüketítő hangon énekelnek, és ellepik Damiant is, le kell buknia előlük a magas fűbe... aztán csend. Erdei ösvény, aztán folyosó, egy alak megy előtte, és tudatosul Damianban, hogy az apja az.

Nunu és Dolores néni Totó segítségével kiválasztják az úticélt és beállítják a megállóhelyeket. Hét bolygó kering a Nayaszamé csillag körül, a Serenitas (népessége 4 milliárd fölött) ezek közül a harmadik, a Nayaszamé egyetlen lakott bolygója. Az ötödik egy gázóriás, Ina, és Ina körül három hold kering, Amon, Nora és Hya. Mindhárom ipari és kereskedelmi központ. Ezek közül Hya a legnagyobb (népessége 250 millió fölött)...

„Bolygónk és otthonunk, Serenitas egyik legrégebbi kolóniája az emberiségnek, és a legelső a régi kolóniák közül, amely kivívta függetlenségét. Mielőtt felszabadítóink a Serenitas nevet adták neki, bolygónk egy űrteleszkóp nevét viselte, amelyet őseink a Földről küldtek fel, és amely először megfigyelte ezt a világot. Mi volt a neve ennek az űrteleszkópnak? Kattints a helyes válaszra.

Hya bolygója felé fordított oldalán soha nincs igazán sötét, mivel a bolygó is, testvérholdjai is megvilágítják. Kifelé fordított oldalán egy nap körülbelül negyven standard földi napnak felel meg (40 × 24 óra), egy éjszaka szintén. A holdfelszín alatti városokban mesterséges világítás szabályozza a 24 órás napciklusokat. Néhány napra egy háromszobás vendégapartmanban helyezi el vendégeit Eduardo.

Ahogy kutattam a téma után, kezdett kirajzolódni előttem, hogy nagyjából az összes, személyes életedre negatív hatással bíró kapcsolatot besorolhatjuk három nagy csoportba.

Karadocsev Éva okleveles molekuláris biológus és táplálkozástudományi szakember. Felkeltette az érdeklődésem az általa vezetett informatív, esztétikus posztokkal tarkított oldal, mivel a képeiből és leírásaiból egy manapság ritka kombináció érződik ki: a tudatosság lazasággal társul.

A tavalyi TiniDráma táboromban ismerkedtem meg két eszméletlenül tudatos kamasszal, akik rendszeresen sportoltak, tudatosan étkeztek, ebben pedig támogatták, inspirálták is egymást. Aki ismer, tudhatja, hogy nem jellemző rám, hogy lenézném pusztán az életkoruk miatt az hozzám kerülő emberpalántákat, de az érettség, ami a lányok szavaiból áradt, őszintén meglepett.

Munkám során arra buzdítom a hozzám érkező kamaszokat, hogy keressék meg, majd feszegessék saját határaikat, ami azzal jár, hogy egyszer csak meghaladják azokat, kilépnek a komfortzónájukból.

Dr. Gary Chapman amerikai lelkipásztor írónak, család- és párterapeutának köszönhetjük a szeretetnyelvek elméletét. Szerinte az emberek ötféleképp fejezik ki szeretetüket, illetve ezek azok a nyelvek, amelyeken hozzájuk szólva azt éreztethetjük velük, hogy szeretve vannak. Megannyi félreértésnek vehetjük elejét, ha tudjuk, barátaink, családtagjaink illetve párunk mely nyelveket beszéli és melyeket nem.

Miközben a TiniDráMa táborra végeztem a kutatómunkám, szembejött velem a címben szereplő elmélet egy podcastben, és hatalmas hatást gyakorolt rám. A kamaszaim visszajelzései alapján számukra is segített átértelmezni kapcsolataikat, ezért úgy gondoltam, elhozom nektek is.

Karácsony szavunkat a nyelvészek a latin incarnatio (’megtestesülés’) vagy pedig a szláv korcun (’átlép’) kifejezésből származtatják. Az első Jézus születésére, a második pedig a téli napfordulóra utal. Mindkét jelentésréteg hasonló jelképeket használ: egyre nagyobb lesz a sötétség kint is, bent is, majd a legzordabb óra után megszületik bennünk a fény, a remény.

A nyári, kolozsvári TiniDráMa tábor témája a barátság volt. Úgy gondoltam, a magányos, online oktatásban töltött év után érdemes megvizsgálni a kérdést. Hatalmas élmény volt, sok mély felismeréssel. Ebben az írásomban három nézőpontból vizsgálom a barátság témáját.

Talán nem is tudjátok, de nem ez az első online tanév a világban: az 1937-es gyermekbénulás-járvány alatt rádióhullámokon közölték a tananyagot. Idén is volt tévés oktatás, de a tanárok döntő többsége azért az internet segítségével kapcsolódott diákjaikhoz. Már amennyire a helyzet engedte, ugyebár.

A februári félévzárás kiakasztotta a diákjaimat – de nem úgy, mint általában. Nem tudtak összpontosítani a drámajátékokra sem, mindentől röhögőgörcsöt kaptak, amikor viszont az elmúlt hetükről kérdeztem őket, főképp a témazárók és feleletek kerültek szóba. Kíváncsi lettem a helyzetre, ezért elkezdtünk közösen gondolkodni a témáról, és kiderült, hogy a csoportom felének romlottak a jegyei az elmúlt egy évben.

Sajnos azon a tényen, hogy kamaszként össze vagytok zárva a szüleitekkel, akikről épp le kéne szakadnotok, nem igazán lehet változtatni. Ha lesz bátorságom, írok majd erről is egy cikket (addig pedig, ha panaszkodnátok egy kellemeset, írjatok nyugodtan róla a [email protected] címre!)

Sokszor tapasztalom, hogy a diákjaim vagy elfeledkeznek erről a létfontosságú cselekvésről a sok felmérő miatt, vagy a tesztekre való tanulás elől épp a játékba menekülnek. Ezek a szélsőségek mindenképpen felkiáltójelek lehetnek.

Az egyik szülőtől azt a visszajelzést kaptam, hogy a lányáról, amikor hazaérkezik a foglalkozásról, süt a boldogság; az arca kipirult, a szeme élénk, csicsereg.

– Hát te tudsz beszélni? – kérdezi Aniya. – A Hold Csarnokában mindenki egy nyelvet beszél, ahogy az idő is egy: egyszerre történik múlt, jelen és jövő – mondja Elena, a kis ktulumókus, és elindul. Aniya megpróbálja felfogni, amit hallott, de beleborzong, és inkább letesz róla. Követi Elenát.