KamaszOk
A társadalomtudományokat, az etimológiát (a szavak eredetének vizsgálata), a történelmet és a pszichológiát hívjuk segítségül, hogy megvizsgálhassuk, mit is értünk munka alatt. Megnézzük, hogyan változott a fogalom illetve a hozzá fűződő érzelmeink az évszázadok során. Elképzeljük, vajon milyen lesz a munkavégzés és a társadalom, amire ti felnőttek lesztek.
Miért dolgozunk?
Első olvasatra bárki felszisszenne (a tinédzser pedig fel is fog): micsoda kérdés?! Hát azért, hogy legyen pénzünk, el tudjuk magunkat tartani, felnőtt, független emberekké váljunk általa. Megvehessük azokat a szükséges és vágyott tárgyakat, élményeket, amelyeket szeretnénk.
Azonban ennél talán többről van szó. Mint tudjuk, a munka által fejlődik az ember személyisége, hiszen létezik közösségi dimenziója is, mivel az életünk más emberek munkája által válik szebbé, könnyebbé.
Napjainkban a fiatal munkavállalók arra törekednek, hogy a munkával töltött idő, az egyéb kötelességek, a szabadidő és a pihenés egészségesen arányosan legyenek jelen egy munkahét során. A beteljesedett élethez azonban sok embernek elengedhetetlen az a tudat, hogy a munkájának társadalmi haszna is van. Azoknál az embereknél, akik egy felesleges munkáért kapják az igencsak vaskos csekket hó végén, rövid időn belül kiégést és depresszív jegyeket figyeltek meg.
Mi is a munka?!
A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a munka valamely célra irányuló, tágabb értelemben testi és szellemi erőkifejtést kívánó céltudatos, tervszerű, a társadalomra nézve hasznos emberi tevékenység.
Érdekes megjegyeznünk, hogy a munka szavunk szláv eredetű, eredeti jelentése: kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés, vesződség.
A hivatás a munka szinonimája vagy valami egészen más?
A hivatás szó a latin vocatio ’elhívás, elhivatottság’ szóból ered. A magyar, valamint német és angol megfelelői egyaránt bibliai eredetű fogalmak, ahol az elhívás Isten által történik, magát a szót azonban gyakran használják világi értelemben is.
Az orvosi, tanári vagy segítői szakma olyan elhivatottságot igényel, ahol a magasztos célok könnyedén értelmezhetők – az ilyen munkakörökben dolgozó emberek életcélja is sok esetben az, hogy a világot jobb hellyé tegyék munkájuk által. Azonban nem csupán ezek a szakmák válhatnak magasabb minőségben megtapasztalt kötelességgé. Ha egy munkát szívvel végzünk, bármi lehet hivatás!
A környékünkön van egy bolt, ahol az üzlet tulajdonosa rendszeresen beszélget a vásárlókkal, és többször láttam, tapasztaltam, hogy megajándékozza őket egy-egy körtével vagy almával. Mondanom sem kell, szeretek ide visszajárni. A másik példaként egyik barátnőm vállalkozó apukáját idézem ide: cége húsz éve töretlenül nyújt a munkájukon keresztül stabilitást és biztonságot az alkalmazottaknak. A cégvezető papát nehezebb időkben az motiválta, hogy olyan megoldást találjon, amely lehetővé teszi, hogy alkalmazottait megtartsa. Az adott neki emberfeletti erőt, hogy úgy érezte, felelősséggel tartozik azokért, akik neki dolgoznak, a céget egy nagy családként fogta fel, és az anyagi segítségen túl mint ember, talán mint barát is ott volt nekik.
Változóban a munkaerőpiac
Tudtátok, hogy a ma is működő oktatási rendszert az ipari forradalomnak köszönhetjük? A hirtelen megjelenő tömegtermelés gyártási folyamataihoz olyan munkásokra volt szükség, akik megértik az egyszerű utasításokat, akiket meg lehet tanítani a gépek kezelésére, és akik fegyelmezetten tudnak dolgozni.
Nem igazán történtek érdemi változások az elmúlt évtizedekben sem, az iskolarendszereknek nem sikerült érdemben változniuk, azokhoz az elvárásokhoz alkalmazkodniuk, amelyeket a mai munkaerőpiac elvár.
Robotika, mesterséges intelligencia… és velünk, emberekkel mi lesz?
Mivel az ember igyekszik minél kevesebb vesződséggel élni, olyan eszközöket fejlesztett ki, amelyek megkönnyítik a munkáját – vagy ki is váltják azt. Emiatt a munka jellege és hatásfoka a történelem során folyamatos változásban van. Gondoljunk csak József Attila Mamájára, aki mosónő volt, vagy épp a bányászokra – szakmájukban a közös az, hogy életveszélyes és egészségkárosító a foglalkozásuk. Azokat a munkaköröket, amelyek az elmúlt évszázadban tömegek életét rövidítették meg, ma ipari vagy háztartási mosógépek és jórészt gépiesített bányászat „oldják meg”.
Örülünk, hogy a gépek megkönnyítik az életünket, illetve hogy ezeknek a gépeknek az előállítása, tervezése, fejlesztése, kiszállítása, árusítása és szerelése új munkaköröket hozott létre. Természetesen az első ipari forradalom óta kárognak a borúlátó tudósok, hogy az egyre nagyobb mértékben teret nyerő gépiesítés elveszi majd az emberektől a kenyeret, de eddig nem váltak be ezek a sötét jövendölések.
A világ és maga a munkaerőpiac is eszeveszett iramban fejlődik. Vekerdy Tamás pszichológus, író, a „rossz gyerekek” pártfogója szerint a következő 40 év 100 szakmájából 60-at még nem ismerünk. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy amit a szüleim és a nagyszüleim sulykoltak belém – „tanulj valami szakmát, helyezkedj el egy jó munkahelyen, hogy utána onnan mehess nyugdíjba” – mára elképzelhetetlen. Az én nemzedékemnek már egész életében képeznie kell magát, ha nem akar kiesni a haladás ritmusából.
Yuval Noah Harari izraeli történész így vélekedik az előttünk álló évtizedekről, vagyis a ti jövőtökről:
Harari nagyon sokat foglalkozik műveiben a mesterséges intelligencia és a robotok, valamint a társadalom kapcsolatával, elképzelései szerint 2050-re MI–ember együttműködés várható, azonban lesz egy olyan embertömeg, amely feleslegessé válik majd. A társadalom, a politika, valamint az egyén felelőssége lesz majd, hogy ezekre a kérdésekre megoldást találjon.
Nem szeretném negatív, borús jövőképpel zárni soraimat: az e havi témához gyakorlati tanácsokat olvashattok itt a pálya- és iskolaválasztással kapcsolatban, legyetek akár kisiskolások, akár licisek.
Megjelent a Cimbora 2021/4-es számában
Hogyan válassz középiskolát?
KamaszOk
Az iskolaválasztások sorsdöntő erővel bírnak az életünkben. Ez a kijelentés igaz is, meg nem is. Fontos, milyen emberekkel kerülünk össze az osztályokban, milyen tanárok fognak minket tanítani, milyen élményekben lesz részünk az iskolapadban töltött évek során.
Tan-terem
KamaszOk
Tavaly májusban olvastam, és a mai napig dolgozik bennem egy gondolat, amit Feldmár András ír egy cikk végén: „…annyit mindenképpen meg kéne tanulnunk, hogy mire a következő karanténra lesz szükség, legyen már egy otthonunk, ahol szívesen vagyunk, olyannal, akit a legjobban szeretünk.”
A motiváció nyomában
KamaszOk
A februári félévzárás kiakasztotta a diákjaimat – de nem úgy, mint általában. Nem tudtak összpontosítani a drámajátékokra sem, mindentől röhögőgörcsöt kaptak, amikor viszont az elmúlt hetükről kérdeztem őket, főképp a témazárók és feleletek kerültek szóba. Kíváncsi lettem a helyzetre, ezért elkezdtünk közösen gondolkodni a témáról, és kiderült, hogy a csoportom felének romlottak a jegyei az elmúlt egy évben.
Homo ludens - a játékos ember
KamaszOk
November óta találkozunk a kamaszaimmal a TiniDráMa foglalkozásokon, esőben, hóban-fagyban játszunk kint, a szabadban. Maszkot hordunk, tartjuk a tisztes távolságot, törekszünk arra, hogy minél biztonságosabb keretek között lehessünk együtt, és tesszük ezt azért, mert imádunk játszani. Az egyik szülőtől azt a visszajelzést kaptam, hogy a lányáról, amikor hazaérkezik a foglalkozásról, süt a boldogság; az arca kipirult, a szeme élénk, csicsereg.
Mémmé válni
KamaszOk
Egyik alkalommal az online oktatásról faggattam a srácokat, néztük a pró és kontra oldalát ennek a kényszerű helyzetnek, amikor valaki bedobta: mémmé válni. Mint az 1990-es években felcseperedő, szerencsés Y-generációs, akkor gondolkodtam el először azon, mennyivel veszélyesebb az online térbe költözött zaklatás.Arra hívlak, járjuk végig a bullying evolúcióját!