Aczél Dórával a 2016-ban megjelent, Fájdallam című könyvéről és a kórházszagú kamaszkorról beszélgettünk: írás, betegség, továbblépés, Yuppi Tábor, az iskola és a személyesség kérdései merültek fel.

Tegnap, vacsora közben rámnéz a gyermek, elkapom a tekintetét, de csak amikor megszólal, akkor tudom beazonosítani. Anya, mi híresek vagyunk? Visszanézek rá, apám szemével, amivel mindannyiszor nézett, ha ágáltunk, és az ő hangján is kérdezek vissza, van ennek egy metszése, mintha szeretetlen hang lenne: miért kérded? Hát csak úgy, szeretném, ha nagy sztárok lennénk! De már csak játssza a nagy magabiztost, elbizonytalanodik, majd mégis visszatér belé a csakazértis.

A szembenézés sohasem egyszerű harc, és nem is mindig olyan, mint a mesében, hogy a jó elnyeri megérdemelt jutalmát. Ez a két könyv mégis arról szól, hogy ha rázós változások is történnek velünk, érdemes kitartással és humorral megpróbálni leküzdeni a nehézséget. Néha nem könnyű, máskor meg elég vicces.