A legelső választás, amely elé a könyv állít, az, hogy melyik szereplő szemszögéből szeretné az olvasó előbb megismerni a történteket. Én úgy döntöttem, hogy Jeli Viktória Daktil című részével kezdek, azaz Tünde történetéből ismerem meg az eseményeket. Azért döntöttem így, mert arra voltam kíváncsi előbb, hogyan látja a lány Hárúnt, a történet másik hősét.

A könyv formájában mégsem az a legmeglepőbb, hogy két, önállóan olvasható részre oszlik, hanem az, ahogyan a chates beszélgetésbuborékok ötvöződnek egy színdarab hagyományos szövegrészeivel: a rendezői utasításokból ismerjük meg a szereplők környezetét, tudjuk meg, hogy chatelés, azaz beszélgetés közben még mit tesznek, és hogy mit tesz a többi szereplő, akik nem a virtuális valóságban vannak jelen.

Ha Tünde történetével indítunk, egyből olyan világba lépünk, amelynek az avatarok, az alkalmazások, a megnyitott chatablakok az Arawyn szeme online játék szerves, élő részei. Tünde esetében az olvasó sem lépheti túl a lány szobájának (lakásának) és cybervilágának határait, ugyanúgy a Hét Toronyba van zárva, ahogyan a főszereplő lány. Tünde otthonosságát a cybertérben az is magyarázza, hogy siketként ebben a világban, az írott és vizuális kommunikáció formájában, avatar arca mögé bújva nagyobb biztonságban érzi magát. A másság vállalása fontos kérdése a drámának, és teljesen összefonódik a virtuális világgal. Tünde Aibell14 néven szerepel az online játékban, ahol Artaius15-tel ismerkedik meg: érdeklődésük kölcsönös, Aibell14 hosszú levélben készül vallani arról, hogy a való világban siket, de végül inkább elmenekülne a fiú elől, annyira fél a visszautasítástól.

A könyv másik oldalán Hárúnnal ismerkedünk meg – ezt a részt írta Tasnádi István, címe: A vándor. Tünde történetében a bezártság a fő motívum, ahogyan a rész mottója is mutatja: ,,Be vagy a Hét Toronyba zárva” (József Attila). Ehhez képest Hárún alakjához az úton levés, az otthontalanság, a vándorlás kapcsolódik. A fiú folyamatos bizonytalanságában Aibell14 az, aki biztonságos pontot jelent, a vele való kapcsolat a támasz számára.

Így látjuk először Hárúnt, aki, Tündéhez hasonlóan, csak később árulja el titkát a másik szereplőnek: valójában nem osztálykiránduláson gyalogol napokon át, nem hosztelekben alszik, és turisztikai látványosságokat látogat naponta, hanem menekült kamasz, aki otthonát, családját hátrahagyva, menekülttáborokon keresztül, illegális úton igyekszik eljutni Németországba, ahol nagybátyja várja. Hárún történetének első oldalain a cybertér az okostelefonba szorul, az egyetlen eszközbe, amelyen keresztül a fiú kapcsolódik a múltjához, otthonához, családjához és jövőjéhez is, hiszen az úton is a telefon segítségével tájékozódik. Az okostelefonhoz azonban áram és internet is kell: „Ez a mindenem! – gondolkodik a srác. Tényleg az. Éjszaka meg lézerkard – azzal világítok. Rajta van minden. Ezek a számok kötnek a világhoz. Rokonok, barátok, az útközben megismert arcok. A buszos kontakt. A nagybátyám német száma, akihez megyek.” A wifi „majdnem olyan fontos mint a 220, áram, free wifi, kaja – ez a sorrend” – folytatja.

Mind Tünde, mind Hárún történetében feltűnik egy-egy, saját érdekeit követő, mégis segítő figura, aki egyik lábbal a valószerűség, a másikkal pedig a fantázia bizonytalan talaján áll: ők a Wifi Ember és a Hide Ember.

Hide Ember az a figura, aki képes örökre eltüntetni olyan valakit a cybertérből, aki zavaró a felkérő számára. Kérdésében (,,csak” az internetről?) az is benne van, hogy ennek a világnak valójában nagy hatása van a mindennapi életre is, nem választható el tőle egészen. És igaza is van Hide-nak, hiszen Tünde végül szinte teljesen elmagányosodik, mert félelmeitől üldözve még Hárúnt is törölné.

Wifi Ember középkorú, szakállas férfi alakjában jelenik meg Hárún számára – úgy tűnik fel, mint a palackba zárt szellem, aki kívánságokat teljesít, csakhogy nem ingyen:

Hárún tehát az ételről is lemond, később a cipőjét is kölcsönadja Wifi Embernek, csak hogy beléphessen az Arawyn szeme játékba, és ha rövid ideig is, beszélhessen Tündével. Mégis, amikor a srác Németországon át Budapestre érkezik és személyesen találkozik Tündével, a lány teljesen elutasító, attól tart, Hárún csak kihasználta, és nem fogadja el őt a valóságban, siketként. Itt egyszerre tűnnek fel Tünde félelmei siketségének megítélésétől és a menekültekkel szembeni sztereotípiák, amelyekkel Tünde akaratlanul is bántja Hárúnt.
A két játéktér összeér című harmadik rész a Kezdet fejezettel végződik: nem lezárja, hanem továbbviszi a fiatalok közti, elvarratlan szálakat, a bizalom, az újrakezdés lehetőségét hozza magával. Így válik a drámában a szabadság lehetőségévé, a Hét Toronyból való szabadulás kulcsává az őszinteség, a bizalom és az elfogadás.
A dráma teljes mértékben beváltotta várakozásaimat. Meglepő módon a szöveg könnyed nyelvezete, a chates nyelv és a rendezői utasítások szikársága, a mondatok rövidsége ellenére számos izgalmas részlet bújik meg a szöveg soraiban világunkról, hiedelmeinkről, a virtuális valóság természetéről, az ember alapvető érzelmi szükségleteiről, vágyakról és a boldogság keresésének útjáról.