Két ciklus spirálban

A kötetben két idősík, két kulturális díszlet, két szín- és érzésvilág jelenik meg. Az első ciklust az 1987-ben megjelent kötet, a Rejtjeles tábori lap teszi ki, míg a második ciklus, Az égen bárányok fodrozódnak újabb verseket tartalmaz. A két ciklust a kötetben látványosan különíti el egymástól a grafika, amely az elsőben a Spirálfüzet című vers sorait idézi fel („Volt egy titkos, kék-zöld spirálfüzetem...”), míg a második ciklusban meleg tónusú, mély narancs, piros és pink.

Én is őrzöm néhány kamaszkori spirálfüzetemet, igazából nemcsak az enyéim, hanem az unokatesómmal közös párbeszédes naplók ezek. Ez jutott eszembe Takács Zsuzsa kötetéről: versben írt kamasznapló, néhol teljesen befelé forduló monológ, néhol párbeszédkísérlet a világ megértésére. A versekben megszólaló kamasz hangján mintha az a folyamatos változás volna érzékelhető, amit maga a kamaszkor jelent: az első ciklus narratívabb, hiszen egy három testvért számláló család középső lányának történetét, történeteit olvassuk benne. A második ciklusban ugyan szertefoszlik a kamasz lány családjának meghatározó jelenléte, ettől mégsem állíthatjuk azt, hogy más a versek beszélője, sem azt, hogy ugyanaz volna. Ahogyan a képi világban itt-ott feltűnnek a másik versciklus színei, úgy a két ciklus szövegeinek versnyelve is egymásba illeszkedik, még akkor is, ha a régebbi versekben erősebbek a humor, az irónia, a „kamasz-panasz” vonásai, míg a második ciklusban elmélkedőbb verseket olvashatunk.

Az időutazó versbeszélő 

A két versciklus viszonyában izgalmas csavar, hogy bár keletkezésük között harmincnégy évnyi a távolság, és a versbeszélő hangja is némiképp elmélyül, karcosabbá válik, a versekben továbbra is egy tizennégy éves lány szólal meg.

A kötetbeli időutazás többszörös. Első körben a versek a mai, fiatal olvasót juttatják vissza egy három évtizeddel korábban élő, de hozzá nagyon hasonlókat megtapasztaló lány világába. Ez a közelmúlt a mai kamaszok szüleinek fiatalkorát még konkrétabb emlékekkel idézheti fel, a verssorok nyelvükben is „korhűek”. A kötet második ciklusa nyelvezetében, történéseiben is a mai fiatalok jelenéhez, a mi jelenünkhöz közelít, miközben a lírai beszélő érettebb lesz, de nem „öregszik”. Az olvasó ugyan tudhatja, kiderítheti, hogy a kötet utolsó verse a szerző elhunyt lányának emlékére íródott és egy közös múltbeli pillanatot örökít meg, a szöveg mégis bárkiről szólhat(na), így akkor is illeszkedik a kötet versvilágába, ha úgy gondoljuk, továbbra is a kamasz lány mesél.

Míg az első ciklust a maga teljességében a kezdet és a kiskamasz ciklusának nevezhetném, addig a második inkább leválás a gyerekkorról, egy elmélyülő búcsú – nem csak Annától: „Mert ami volt egyszer, örökké létezik! / Ha megszületünk – örök életre születünk.”

A Rejtjeles tábori lap életképekben gazdag szövegei a kamasz lányt legszorosabb viszonyai közepette, legerősebb érzésein és gondolatain keresztül ábrázolják. Ezekben a versekben a kiskamasz helyzete kap nagyobb teret, majd egy ponton csavaros kanyarral az emberről, az életről szóló általánosabb gondolat, kérdés fogalmazódik meg. Ahogyan a második ciklus címe is jelzi (Az égen bárányok fodrozódnak), ez metaforikusabb, áttételesebb szövegekből áll, amelyekben a kiinduló helyzet szűkösebb teret kap, a gondolatiság pedig szabadabb szárnyat.

A tizenéves fiatal formálódó önképének számos rezzenését megörökítik a versek, a vitákat a testvérekkel, a különbözni és kitörni vágyást, a magányt, a saját döntések súlyát, az elmélkedést a jövőről, pályaválasztásról, szerelemről, szülőkkel való azonosulásról és küzdelemről.

Megjelent a Cimbora 2023/1-es számában