Ballagási vers

Míg tízóraim ittam-ettem,

emlékeket gyűjtögettem.

Míg verseket tanultam itt,

megsejtettem valamit.

Míg rajzaimat rajzoltam,

színeik közt ott voltam.

Míg halkan énekeltem,

hangokkal beteltem.

Ha körülnézek, évszakokat látok,

jönnek sorban, hűséges barátok.

Én nyár leszek, azt rajzolok magamnak,

bárányfelhő-koszorút a napnak,

búcsúzó madárrajt az ősznek,

gólyákat, kik aztán visszajönnek,

téli hómezőt, ahol nyomunk marad,

tavaszt és virágot termő gomblyukat.

Mint amikor telefonban elköszönsz: Heló,

köszönni rossz kicsit, s köszönni jó.

Ha érzed azt, hogy egész jót dumáltál,

folytatódni fog, amire vágytál.

Ha összegyűjtesz minden apró holmit,

tedd el őket, hadd mondják, hogy jó itt,

a felcímkézett, fém emlékdobozban,

kulcsra zártan s szőnyegre pakoltan.

Mi rímelhet leginkább a ballagásra?

Talán a közönség felszipogó hallgatása?

Vagy egy aktatáska, melyben ott lapul az akta,

Hogy a ballagó a szerepét belakta?

A ballagástól leszünk ballagók?

A hallgatástól vagyunk hallgatók?

Ha rohannánk, a fékek lefékeznek.

Akik ballagnak, többször megérkeznek.