Saját Bohóc
„A bohóc olyan, mint az árnyék. Ott lesz mindig.
Mi lenne, ha azt kérdeznénk: Meghalt az árnyék?”
(Federico Fellini)
A tükörben tartom bohócom:
ő az, aki tüsszent, hogyha
túl hosszú a szó, aminek nekifutok.
Ő grimaszkodik, ha nyakkendőt kötök.
A sétatéren, hogyha peckesen megyek,
lajhárléptekkel kocog nyomomban.
Rám rappel a tükörből,
ha Rolling Stones-t dúdolnék épp.
Ha túl súlyosat mondanék, a földre ül.
Néha megszökik –
üres olyankor a keret, hogyha belenézek.
Hírek jönnek innen-onnan, mit követtem el;
próbálom keresni ott, hol másképp nem járnék soha:
befordulok egy sarkon, lemegyek egy pincekocsma-
lépcsőn,
nem találok rá sehol, de érzem:
hamarosan újra visszanéz a tükörből,
s a nyelvét nyújtja, grimaszkodik, csúfol.
