Míg tízóraim ittam-ettem,
emlékeket gyűjtögettem.
Míg verseket tanultam itt,
megsejtettem valamit.
Míg rajzaimat rajzoltam,
színeik közt ott voltam.
Míg halkan énekeltem,
hangokkal beteltem.

*

Ha körülnézek, évszakokat látok,
jönnek sorban, hűséges barátok.
Én nyár leszek, azt rajzolok magamnak,
bárányfelhő-koszorút a napnak,
búcsúzó madárrajt az ősznek,
gólyákat, kik aztán visszajönnek,
téli hómezőt, ahol nyomunk marad,
tavaszt és virágot termő gomblyukat.

*

Mint amikor telefonban elköszönsz: Heló,
köszönni rossz kicsit, s köszönni jó.
Ha érzed azt, hogy egész jót dumáltál,
folytatódni fog, amire vágytál.
Ha összegyűjtesz minden apró holmit,
tedd el őket, hadd mondják, hogy jó itt,
a felcímkézett, fém emlékdobozban,
kulcsra zártan s szőnyegre pakoltan.

*

Mi rímelhet leginkább a ballagásra?
Talán a közönség felszipogó hallgatása?
Vagy egy aktatáska, melyben ott lapul az akta,
Hogy a ballagó a szerepét belakta?
A ballagástól leszünk ballagók?
A hallgatástól vagyunk hallgatók?
Ha rohannánk, a fékek lefékeznek.
Akik ballagnak, többször megérkeznek.

Megjelent a Cimbora 2014/2-es számában