Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Gergely Edó

Gergely Edó

A B terv ajándékai

Edóságok

A B terv ajándékai
Kónya Eszter illusztrációja

Külföldi barátaim látogattak meg, s ahogy ez lenni szokott barátéknál, „az én barátom a te barátod” alapon megismerték pár itteni barátomat. Egyikük művész, van műhelye is. Meghívta őket, látogassák meg, hogy láthas­sák a munkáit élőben. Mivel azonban másnap hajnalban repültek haza, vissza kellett utasítaniuk a meghívást. Estefelé a reggelt terveztük, hánykor kelünk, mennyi időre van szükségük az elkészüléshez, mennyi idő alatt jön, majd ér ki a taxi a reptérre, ilyenek, s laza válaszaimra egyikük azt mondta, kissé huncutul: vigyázz, Edó, ha lekéssük a gépet, itt maradunk még egy hétig. Láttam a szemén, kíváncsian várja a válaszomat. Jaj de jó, feleltem, ha lekésitek a gépet, akkor legalább holnap elmehetünk a műhelybe, s megnézhetitek a barátom alkotásait. Meg a többi barátaimmal is találkozhattok, akikkel, lévén ilyen rövid ez a hétvége, nem volt alkalmatok megismerkedni. Nagyon kacagtak, főleg a kettő közül a huncutabbik. Látom, nagyon rugalmas vagy, rögtön van B terved, mondta. Ma pedig, miközben azon gondolkodtam, vajon miről írhatnék nektek, mert csak úgy leülni és muszájból írni nem tudok, eszembe jutott ez a picike történet. Ezt írom le az olvasó­ imnak, örültem meg az ötletnek.

Azt hiszem, boldogságunk nagymértékben függ attól, mennyire vagyunk rugalmasak. Mert az élet folyton olyan helyzeteket hoz elénk, amelyek kiszámíthatatlanok, ellenőrizhetetlenek. Miközben mi megpróbáljuk saját ízlésünk szerint alakítani, saját képmásunkra faragni, mégis olyan, amilyen.

Ideig­óráig talán engedelmeskedik óhajainknak, mint a macska, amikor az egérrel játszik, s néha futni hagy­ja, de aztán hopp, egy váratlan mozdulattal fenéken billent, amitől néha gyorsabban előrejutunk, néha meg orra bukunk, vagy teljesen más irányt kapunk, mikor hogy. És ilyenkor jól fog, ha azt, amit elképzeltünk, hogy hogyan kellene a dolgoknak lenniük, elengedjük, gyorsan felmérjük azt, ami van, és azt is, ami ebből kinőhet, s ebből pró­báljuk meg kihozni a legjobbat.
Amikor azon rágódom, hogy miért nem az lett, amit elterveztem, miért nem úgy lett, ahogy akartam, miért pont velem esett meg ez most, elszalasztom azt az ajándékot, ami abból fakad, ami van. Helyette mérgelődöm, és fölöslegesen fecsérelem az időt. Egy másik, ugyancsak repüléshez kapcsolódó, nem is olyan régi történetem ezt kiválóan bizonyítja. Egy európai reptéren maradtam hoppon, pénz se a kártyámon, se a zsebemben, csak épp pár ilyen-olyan, s mivel nem végeztem el az online check-in­t, fizetnem kellett 35 eurót. Hihetetlen méregmennyi­ség tódult az agyamba, pillanatok alatt úgy felturbóztam magam, hogy bármelyik cékla nyugodtan kiirigykedhette volna magát engem látva. Egy barátnőmmel voltam, és ez volt a szerencsém. Kiforgattuk ruhánk és pénztárcánk összes zsebét, a nálunk lévő összes pénzt, lejt, forintot, dollárt beváltottuk, és valahogy meglett a 35 euró, mai világunk hetedik krajcárja. De, mivel céklafejemmel előre láttam magam előtt sanyarú sorsomat, ahogy egyedül, pénz nélkül neki kell vágnom stoppal a hazaútnak, vagy várakoznom kell valahol, míg valaki küld pénzt a kártyámra, s aztán valamivel hazajutni, egy darabig még szoron­gattam magamban dühömet.
Csak akkor párolgott el, csak akkor józanodtam ki, és tértem vissza a valóságba, abba, hogy a lényeg az, megvan a pénz, és felszállhatok a repülőre, amikor a barátnőm elmondta, hogy egyszer régen, nagyon régen, a világnak kezdetén, olyan régen, hogy én már valószínűleg nem emlékszem (tényleg nem emlékeztem), adtam neki pénzt, mert neki akkor nagy szüksége volt rá. Akkor azt mondta, nem tudja visszaadni, én meg legyintettem, s valami olyasmit mondtam, majd visszaadja, amikor tudja, valaki másnak. Majd továbbadja. S lám, időtlen idők után én let­tem az a valaki más, nekem adta vissza, és végtelenül boldog volt, hogy pont nekem, hogy tudott rajtam segíteni.
Annyira boldog volt, hogy boldogsága rám is átragadt, s örömünkben a repülőn még dőzsöltünk is: a maradék cen­tekre vettünk valami finomat.

Te hallod, amit olvasol

Gergely Edó

Te hallod, amit olvasol

Edóságok

Örüljetek tehát azoknak a tanároknak, akik még beszélni, szépen, hangsúlyosan, értelmesen olvasni tanítanak. Bár már régimódiaknak tűnhetnek, mégis valami olyan hangot ébresztgetnek bennetek, ami egyre inkább elhalkul a virtuális kommunikáció korában: az önálló, szuverén egyén hangját.

Read More