Volt, hogy közben egészen belejöttem, aztán a végén örömmel néztem az elmosogatott edényeket, a boldogan vizet ivó állatokat, a kitakarított házat, vagy a sor végét a mezőn, megkapálva vagy leszedve, de legtöbbször nem szerettem. Ha néha magamtól nekiálltam valaminek, azért dicséretet vártam. S az én szüleim az én dolgom elvégzéséért nem adtak dicséretet. Ha valamit magamtól végeztem el, akkor úgy vették, hogy csak a dolgomat végzem, mert megjött az eszem. A házimunka azt jelentette, kivesszük a részünket a közösségi életből.
Időnként felnőtt fejjel is otthagyom, halogatok, mintha titkon azt remélném, bepottyan valami anyuka, elvégzi helyettem. Nem pottyan be senki, ami az én dolgom, az bizony ott marad végezetlenül. S végezve a mindennapiakat, sokszor eszembe jutnak a szüleim. Édesanyám, aki, amikor morogtunk és lázadoztunk és feleseltünk és csapkodtunk, volt, hogy a fejünkhöz vágta: én is sok mindent nem szeretek, de van, amit akkor is el kell végezni.
Hát igen. Van bizony. Manapság divat lett a pozitív hozzáállás, de szerintem nagyon nagy lelki érettséget igényel az, hogy mindent, abszolút mindent egyformán nagy lelkesedéssel és szeretettel végezni. Velem bizony van úgy, hogy akárhogy is meditálnék rajta, ugyanolyan nehezemre esik nekifogni valaminek, amihez nincs kedvem, mint gyermekkoromban. Ha például bepisil a kutya vagy a macska, nem szokásuk, de egy évben egyszer azért előfordul, nem nagy öröm feltakarítani a bűzt. Mind győzködhetem magam, a pisibűzt akkor sem fogom rózsaillatnak érezni. Viszont ha belátom, hogy vannak dolgok, amiket meg kell tenni, s ha várok, csak rosszabb lesz, simábban túlesek rajta. Utána a megkönnyebbülés, hogy na végre, ez is megvan, már valóban eléggé hasonlít az örömre.
Az egyik nyári, családosoknak tartott táboromba korábban érkeztünk a kisfiammal, s úgy döntöttünk, hogy meglepjük az érkezőket egy jó, nyári krumplilevessel. Huszonöt fős csapatot vártunk. A fiam kivette a részét a hámozásból, aprításból, kevergetésből, ízesítésből, ami, tekintve az adagot, nem kis munkát jelentett. A végén leroskadt egy székre, és azt sóhajtotta: nem gondoltam volna, hogy egy levesfőzéstől így elfáradhat az ember.
Ha látod magad körül a fáradt felnőtteket, néha próbáld ki azt, amit ők csinálnak. Sok mindent már te is el tudsz végezni. És lehet, hogy idővel sok „nem gondoltam volna, hogy...” kezdetű mondat visz közelebb az ítélkezéstől vagy a nemtörődömségtől a belátásig. S talán megérzel valamit abból, hogy mit próbálnak megteremteni, előcsalogatni, előkészíteni az ünnepre készülődéssel a felnőttek.