Mindenkinek más az intim szférája. Mielőtt azonban egy vállrándítással elintéznénk ezt, hogy náná, ez így van, mit kell ezen most csámcsogni, nézzük meg közelebbről, mit is jelent az, hogy intim szféra. Mi jut eszedbe arról, hogy intim, no meg arról, hogy szféra? Nekem a meleg, a bensőséges, a meghitt, a közeli. A szféráról pedig a gömb, az ég. Mi is akkor az intim szféra? Egy bensőséges, meleg gömb? Netalán a közeli ég? Hát mik vagyunk mi? Csillagok? Ha csak a szavak szintjén maradunk is, gyanús kép jelenik meg a szemem előtt. A saját világa közepén álló ember, aki körül ott a kék ege, amely, mint védelmező gömb, mint egy burok veszi őt körül. És ebben a gömbben, ebben a meghitt melegségben, amit a sajátunknak érzünk, otthon vagyunk. Ha ebbe a magunk körül hordozott világunkba egy nemszeretem ember kerül be, rögtön felborul az egyensúly, az ő gömbjének hangulatával bekavar a miénkbe. Hirtelen rosszul érezzük magunkat, azt mondjuk, rossz ennek az embernek a kisugárzása. De lehet, egyszerűen csak az van, hogy az ő világának a hangulata nem passzol a miénkkel. Mint amikor a rádióhullámokat megzavarja valami. Nem fogjuk egymás jelét, sőt, lehet, annyira összezavarodunk, hogy a sajátunkat sem. Ha szeretem ember kerül be, akkor lubickolós érzések hullámzanak át rajtunk. Úgy érezzük, nagyon tágas lett hirtelen körülöttünk a világ. Nem is csoda, hiszen otthon érzed magad a másik gömbjében, ez olyan, mintha a sajátod megduplázódna. És az már elég nagy világnövekedés.

Vannak kultúrák, ahol – talán a népsűrűség, a mentalitás vagy az is lehet, az éghajlat miatt – az intim szféra nagyon szűk. Ezeknek az embereknek a felfogása szerint a lökdösődés, egymás gyakori megérintése (legyen az pozitív vagy negatív gesztus), a heringszerű tömegközlekedés teljesen természetes dolog. Más kultúrákban az intim szféra tiszteletben tartása vezeti az íratlan szabályok listáját, olyannyira, hogy könyveket írnak arról, mennyiszer és hogyan kell a szülőnek megölelnie a csecsemőjét, hogy az egészségesen fejlődjön. Éltem már mindkét kultúrában. És bár az elsőben, a szűk intim szférájú kultúrában élők eleinte gyakran tűntek udvariatlanoknak, idegesítőknek, mégis, sokkal emberségesebbeknek találtam ezeket az embereket, mint a tág intim szférájú kultúrában élőket. Most ismét a szülőföldemen élek. Ez, úgy érzem, valahol a kettő között van. Látszólag aggodalomra nincs ok. És mégis gyakran elgondolkodom azon, hogy manapság hányszor érint kezünk billentyűzetet és hányszor emberi bőrt? Hányszor ölelünk meg valakit egy nap, és hányszor küldünk smst? Nehezünkre esik-e megmondani valakinek személyesen, ha értékeljük egy képét vagy egy munkáját, amit a Facebook-on lazán lájkoltunk? Érezzük-e még az igényét annak, hogy bátorítóan megveregessük a másik vállát, megöleljük, ha szomorú, vagy, ha úgy érezzük, repesik bennünk az öröm? Nos, mindezek kérdések. A választ ki-ki maga tudja, vagy ha nem is tudja, elgondolkodhat azon, milyen intenzitású az a boldogság, amikor a másik emberrel lubickolunk összemosódó intim szféráinkban, és egyszerűen csak jól vagyunk így együtt, és milyen az, amikor online, tehát állandó készenlétre kapcsolva ücsörgünk egymagunkban, és várjuk a visszajelzést: jó vagy, bébi!

Megjelent a Cimbora 2012/5-ös számában