Imádok olvasni. Ez egy dolgozó anyánál, akinek mellesleg, de nem mellékesen, még van sok hobbija is, eléggé ritkán megvalósítható imádat. Főleg úgy, ahogy én szeretem, meleg vacokban, meleg itallal magam mellett, egyedül. A téli vakációban sokat olvastam, a vacok és a meleg ital megvolt, az egyedüllét kevésbé, de így is jó volt, olyan könyv akadt a kezembe, ami beszippantott. Pillanatok alatt kerültem ismét a gyermekkori „süketnéma” állapotba, amikor csak a szem eleven, miközben felfalja a szavakat.

Gabrielle Roth amerikai táncterapeuta könyvét olvastam, a címe: Térképek az extázishoz. Egy új fogalom, amit, azt hiszem, ő talált ki, nagyon megragadta a figyelmem: trizofrénia. Ennek a lényege: egyet érzek, mást gondolok és egy harmadikat cselekszem. A táncterapeuta szerint, aki sokfele, sokféle emberrel dolgozott együtt, kezdve a börtönöktől a szellemi és fizikai sérültekig, nagyon sok betegségünk, bajunk gyökere innen származik. Annyira zavarosan élünk, hogy a tabuk, tiltások, belénk nevelt illemek és etikettek miatt jóformán nem is éljük meg az érzéseinket, ezért gyakran kerülünk olyan állapotba, hogy azt se tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk. Még ha elsőre, gyomorból azt is érezzük valamire, hogy nem, igent mondunk, aztán pedig valami közteset teszünk. Így leszünk egyre erőtlenebbek, játszmázók, sunyik, gyávák, zavarosak, irányíthatók, veszélyesek önmagunk boldogságára nézve.

Rosszulesett, amikor erről olvastam. Rosszulesett látni, milyen gyakran esem én is a trizofrénia csapdájába. Jelenlegi problémáim és bonyodalmaim is mind annak a következményei, hogy nem hallgattam az intuíciómra, a megérzéseimre. Jött az okostojás Edó, és meggyőzte magát, hogy de igen, így lesz jó, ezért és ezért. Aztán, természetesen, egy nagy gubicsot lett jó!... Te, kedves barátom, hogy állsz az intuícióddal, azzal az első megérzéssel, ami segít, amikor például egy matekpéldát oldasz, beírod a választ, aztán kezded azt hinni, hogy ááá, nem mehetett ez ilyen könnyen, és addig számolsz, amíg kijön valami más eredmény, és amikor aztán kiosztják a ziccet, és meglátod az eredményeket, téped a hajad, mert az az első megérzés hozta volna a helyes választ? És amikor új emberekkel találkozol, mennyire figyeled, hogy milyen érzések keletkeznek benned? Hallgatsz a belső hangra, ami jelzi, hogy milyen közöttetek a szavakon túli kapcsolódás? Rá mered bízni magad ezekre a finom jelzésekre, vagy csak abban hiszel, amit a te okostojás éned olyan szépen a szájadba rág?

Nem kell ezekre válaszolnod, de figyelned talán érdemes. Egy idő után kezded megspórolni a vargabetűket. Mert ha az érzés tiszta, akkor a gondolat is pontos, és a cselekvés is a helyén van.

Megjelent a Cimbora 2014/2-es számában