Új cipőben új földrészek felé

Mindig lesz valaki, akire rákenhetem, hogy ő volt a hibás. Például azért, hogy nem manöken lettem, az anyukám, hogy nem orvos lettem, a tanárom, hogy nem pilóta lettem, a szeretőm, hogy nem író lettem, a gyermekem, s hogy nem vagyok világsztár, a szomszédom és az összes szomszédos utca a hibás.

Keszeg Ágnes illusztrációja

Körülbelül ötödikes lehettem, amikor a szüleim elengedtek a nővéreimmel a városba, hogy vegyünk magunknak cipőt az őszi iskolakezdésre. Megmondták tisztán, ha elveszítjük a pénzt, lőttek az új cipőnek, ha szorít vagy sért, az is a mi bajunk. Legyünk figyelmesek, próbáljuk fel, gondoljuk meg, és válasszunk jó cipőt. 

Az emberek szörnyülködnek, amikor ezt hallják. Mi akkor nem szörnyülködtünk, hanem dobogó szívvel elindultunk a városba cipőt venni magunknak. Aztán a továbbiakban is fokozatosan átengedtek nagyon sok döntést. Ha hiszitek, ha nem, még az iskola választásának a döntését is, amikor tizennégy éves voltam. Mindig bátorítottak, biztosítottak a támogatásukról, beszélgettek velem, ha úgy látták, bizonytalan vagyok vagy éppen csak kíváncsi az ő véleményükre, de a döntés jogát meghagyták nekem. Sőt, nemhogy meghagyták, hanem egyenesem a kezembe adták. Ez így ijesztőnek tűnik. De hát sokan még harmincévesen sem tudják, mik akarnak lenni, mondhatják egyesek, mások azzal érvelhetnek, hogy hiszen kell a szülői irányítás, a kontroll, a fegyelem, hogyan ereszthettek így neki a nagyvilágnak. Nos, az én szüleim ezt másképp gondolták, mégpedig úgy, hogy ha folyamatosan nem adják a szerintük éppen akkor nekem megfelelő döntéshozatali jogokat a kezembe, soha nem tanulok meg dönteni, a döntéseimért harcolni, a választásaimért kiállni és a következményekért vállalni a felelősséget. Mindig lesz valaki, akire rákenhetem, hogy ő volt a hibás. Például azért, hogy nem manöken lettem, az anyukám, hogy nem orvos lettem, a tanárom, hogy nem pilóta lettem, a szeretőm, hogy nem író lettem, a gyermekem, s hogy nem vagyok világsztár, a szomszédom és az összes szomszédos utca a hibás. Nem élek, hanem ábrándozom, nem erősödöm azáltal, hogy vállalom a tetteimet és velük együtt a hibáimat, hanem folyamatosan vádolok, nem szeretek, hanem inkább szenvedek és sajnálom magamat. 

Te milyen gyakran hozol döntéseket? Ki mered-e harcolni magadnak azt, amiről úgy érzed, jár neked, például a döntéshozatali jogaidat, vagy feladod, mielőtt elkezdenéd? Van beleszólási jogod az életedbe? Mersz tévedni? Tévedéseid után tudod továbbra is hinni, hogy képes vagy jól dönteni, csak ez most éppen nem jól sikerült, vagy inkább átadod valaki másnak a kormányt, ezzel együtt a szabadságod, az életerődet? Ha a nagy dolgokhoz még kicsinek érzed magad, kezdd a kicsi dolgokkal. Például azzal, hogy – karácsonyra készülve – jó alaposan megvizsgálod, milyen érzések fűznek a szeretteidhez. Az őszinteség erőt ad, az erő bátorságot, a bátorság pedig segít cselekedni, megvetni a lábad a világban – vagy éppen elindulni és felfedezni egy újabb földrészt.☺