Fontos szerepük volt az autentikus cigány folklór (mese, mítosz, ének) élő, szóbeli közvetítésében, településről településre vándorolva, gyűjtögető életmódot folytatva ismertek meg újabb történeteket, illetve ismertették meg másokkal a sajátjaikat. Korábban gyakran találkozhattunk szekereikkel az erdélyi utakon.
Két tipikus varázsmesei motívummal foglalkozunk: a helyszínekkel és az állathősökkel, mindkettőben a cigány népi mesemondó gazdag fantáziájára és kreativitására ismerhetünk. Ezek alapvető képességek a mesélésben; a szabadon szárnyaló fantázia és a rendelkezésre álló meserepertoár felhasználása, az előadás körülményei (helyszín, időpont, közönség) egyedivé és különlegessé tettek minden mesemondást. A lejegyzett meséket olvasó mai közönségnek már csak sejtelmei lehetnek ez utóbbiakról.
A mese elején Lolerme életének szegényes helyszínét, majd házassága utáni fényűző életét ismerhetjük meg. Megtudjuk róla, hogy „szegény leány”, aki nagybeteg édesanyjáról gondoskodik. Miután a kígyókirály felesége lesz, megváltozik az élete, királyné módjára telnek napjai. A mesék ismert állatvőlegénye, a kígyó éjszakánként levedli az állatbőrt, és „szépséges ifjúvá” változik, a végére megadatik neki a teljes megváltás, elpusztul az útjában álló boszorkány, „a szép királyfi pedig eljött a feleségéhez, és attól fogva mindig ember maradt”.
Az állathősöknek kulcsszerepük van a mesében, illetve Lolerme életében: a kígyókirály a férje lesz, a fekete macska és a csarnamadár pedig a segítőtársai. Közülük a kígyó és a macska a legtöbb nép meséjében megtalálható, innen kölcsönözhették a cigány mesemondók. A csaranamadár a cigány mesék és mitológia sajátos szimbóluma, a jóra törekvő mesehősöket segítő állat.
Mivel a madarak képesek az ég és a föld között repülni, az istenségek természetes hírnökei. A cigány hiedelem szerint, ha egy bármilyen fajhoz tartozó vadmadár valakire rászáll, az a személy híres lesz. A szólás szerint is „megtiszteli egy madár”, azaz, ha valakire rápottyant, az illető egy hétig szerencsés lesz. A vándorcigányok eredetmítosza szerint a népük madarakból lett:

A csaranamadár a hinduizmus mitikus madara, a cigányság őstörténetéből, indiai korszakából megőrzött szimbólum. A hagyomány szerint a cigányoknak ez a mitikus madara 999 esztendeig él, akkor viszont meg kell halnia, ha csak nem táplálja az emlőjén minden éjjel ugyanaz az asszony. Mesénkben a főhős, Lolerme testéből születik meg, a macska utasítása szerint, és emlékeztet bennünket a magyar mesék griffmadarára. Nagy Olga erdélyi mesekutató megerősíti: a természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező, állatalakú mesehősök vagy az akadályok elhárításában segítséget nyújtó erdei vadak az őskorba visszanyúló totemizmus maradványai, emlékük fennmarad évezredeken és nemzedékeken át a mítoszokban és a mesékben.

Élt egyszer egy igen szegény leány, Lolerme volt a neve. Az anyja évek óta az ágyat nyomta nagybetegen, így aztán keményen kellett dolgoznia a szegény leánynak, hogy megszerezze a betevő falatot magának meg nagybeteg anyjának. Úgy esett egyszer, hogy Lolerme kiment az erdőbe télen rőzsét gyűjteni. Amikor elegendő rőzsét összegyűjtött már, és éppen haza akart indulni, talált egy aranyat. Föl is vette, és elrakta a zsákjába. De amikor továbbment, még egy aranyat talált, aztán nemsokára egy harmadikat, egy negyediket. Egyre mélyebbre merészkedett hát az erdőbe, és jóformán minden lépésre újabb és újabb aranyat talált. Alig bírta már cipelni az arannyal teli zsákját, így hát leült egy barlang elé. Ahogy ott üldögélt, és azon gondolkodott, hogy mi mindent fog venni azon a rengeteg pénzen, egyszer csak előkúszott a barlangból egy hatalmas kígyó. Úgy csillogott a feje, mint a színarany, és hosszú vörös szakálla volt. Igen megrémült tőle Lolerme, és el akart szaladni, de a kígyó így szólt hozzá:
– Ne félj, szép Lolerme! Én vagyok a kígyókirály, és nagyon szeretlek! Mondok neked valamit. Szegény lány vagy, az anyád pedig öreg és beteg. Annyi aranyat viszek anyád házába, hogy fényesebben élhet a császárnénál; és olyan italt adok neki, amitől meggyógyul. De mond meg, szép Lolerme, mit adsz nekem cserébe?
Azt felelte a lány nagy boldogan:
– Bármit, amit csak kívánsz!
– Jól van – válaszolta erre a kígyókirály –, menj haza, meséld el anyádnak, ami történt; de azután gyere vissza hozzám, feleségül veszlek, és pompában, boldogságban fogsz élni!
Hazament hát Lolerme, és ott találta az anyját makkegészségesen. Az anyja pedig elmesélte neki, hogy egy szép, ifjú uraság járt nála, és adott neki valami italt, attól gyógyult meg. De adott még neki egy erszény aranyat is az uraság, és soha nem ürül ki az erszény. Lolerme akkor elmesélte az anyjának, hogy most már feleségül kell mennie a kígyókirályhoz. El is ment Lolerme másnap a kígyókirályhoz, az pedig bevezette a barlangba. Aranyból volt ott a ház, aranyból volt ott minden, Lolerme pedig a legjobb étkeket ette, és a legjobb borokat itta. Fényességben élt Lolerme, és szerette a kígyókirályt, aki szépséges ifjúvá változott minden éjszaka; csakhogy élt ott a barlangban egy ronda vénasszony is, és attól nagyon félt Lolerme. Meg is kérdezte egyszer a férjét:
– Mondd csak, kedvesem, ki ez az öregasszony?
– Gonosz öregasszony az – felelte a kígyókirály –, követ engem mindenhová. De ne félj tőle, téged nem bánthat!
Jó élete volt hát Lolermének a kígyókirálynál. Nappal az erdőben sétálgatott, evett és ivott, éjszakánként pedig puha ágyban hált a szépséges ifjúval. Megint ott üldögélt egyszer a barlang előtt Lolerme, amikor odament hozzá egy nagy fekete macska, és így szólt:
– Jó asszony vagy, Lolerme! Tüske ment a bal hátsó lábamba: húzd ki, és ha bajba jutnál egyszer, segítek rajtad!
Ki is húzta a tüskét Lolerme a macska lábából, az állat pedig erre föl eltűnt. De meglátta ezt az öregasszony, és így szólt Lolerméhez:
– Nem jó az, kedvesem, ha macskával játszik a terhes asszony! Anya leszel nemsokára, és még azt sem tudod, ki a gyerek apja! Meg kellene kérdezned az ifjútól, aki éjszakánként veled hál, hogy kicsoda is ő tulajdonképpen!
Lolerme pedig így felelt:
– Tudod, hogy kicsoda?
– Magam sem tudom – felelte erre az öregasszony, azzal ment a dolgára; Lolerme pedig aznap éjjel megkérdezte az ifjútól, hogy kicsoda. Megrémült erre az ifjú, és így szólt:
– Muszáj megmondanom, ha már egyszer kérded! Királyfi vagyok, és kígyókirállyá változtatott az öregasszony! Most már tudod, ki vagyok! Elhagylak, és nem látsz viszont soha többé, és soha nem szülheted meg a méhedben hordott gyermekedet sem!
Akkor egyszerre csak dörgés hallatszott, és beleremegett a föld. Eltűnt az ifjú, és eltűnt vele együtt az egész barlang. Ott találta magát Lolerme egyedül az erdőben, és keservesen sírvafakadt. Egyszer csak odament hozzá a nagy fekete macska, és így szólt:
– Ne sírj, segítek rajtad! Itt van a csaranamadár egyik tojása. Dugd be a testedbe, és hét nap múlva megszülöd majd a csaranamadarat, az pedig megöli a vén boszorkányt, és megszabadítja a férjedet!
A macska útmutatása szerint cselekedett Lolerme, és hét nap múlva csakugyan megszülte a csaranamadarat. El is röpült rögtön a madár, és hamarosan visszatért, csőrében hozta a halott boszorkányt. Így szólt akkor a madár:
– A férjed szabad, és nemsokára eljön hozzád! Most már Isten óvjon!
Azzal a csaranamadár kiröppent a világba, a szép királyfi pedig eljött a feleségéhez, és attól fogva mindig ember maradt. Csodálatos, boldog életet éltek együtt; jobbat, mint a miénk… Wlislocki Henrik gyűjtése 1888-ból. Forrás: Bari Károly (szerk.) – Régi cigány szótárak és folklór szövegek. Hagyományok Háza, Budapest, 2013

Megjelent a Cimbora 2020/5-ös számában