A szemüveges nagymama ismert toposza a gyermekirodalomnak, írók és költők előszeretettel mesélnek róla, leginkább saját nagyanyjukra gondolva. A

A kígyókirály című mesét az erdélyi sátoros cigányoktól gyűjtötte Wlislocki Henrik. Ezt a vándorló törzset az oláh cigányok nyelvén kortorásoknak vagy cerhariknak hívják.

A cigányok eredetmondái, hasonlóan más népekéhez, a műfaj általános jellemzői mellett sajátos motívumokat is tartalmaznak.

A cigányok meséikben gyakran megjelenik az önmagukról (életmódjukról, szokásaikról, hagyományaikról) alkotott képe, leginkább felemelkedési vágyuk a peremlétből, a szegénységből, mesei csodatételek segítségével.

Az állatvőlegényről (néha állatmenyasszonyról) szóló mesék igen elterjedt típust képviselnek a világ népeinek folklórjában, jelenlétük nem meglepő tehát a cigány mesekincsben sem.

Az égig érő fa az egyik legismertebb mesemotívumunk, elterjedtsége annak tudható be, hogy sok változatban fordul elő, különböző kultúrákban és mesemondóknál.

Az anyákról jobbára pozitív képet találunk a cigány népmesékben, amelyekben leginkább a családról gondoskodó anya alakjával találkozhatunk: ha meghal, azért kell új feleséget venni a házhoz, hogy legyen, aki főzzön, mosson, takarítson.

Archaikus felfogásban a világ háromosztatú: az ember élettere a középső szint, míg a túlvilág helyszínei elképzelt térben vannak, az alsó és a felső szinten. A hiripi mesemondó, Boros Olga meséiben is a felső világ a mitikus állatok, a sárkányok birodalma, az alsó pedig a halottaké és a démonoké.

A szülői dorgálás aktuális oka a focizásban idő előtt elnyűtt cipő, a kamaszkor egyik „rettenetes probléma forrása”. Korántsem egyedi esettel van dolgunk, ilyesmi a legtöbb kamasszal megtörténik, azonban a versmonológ sajátos megoldásaival sikerül a költőnek ezt az általános jelenséget személyessé tennie.

Számunkra nemcsak azért érdekes ez a vers, mert benne bűvös tárgyként a mécses jelenik meg, de megismerhetjük belőle a költő képalkotó technikáját is.

Muhi Sándor

Muhi Sándor

Nemes Nagy Ágnes ismert verssorát választottam újabb versértelmező sorozatom címéül, keresve azt a szándékot, amellyel a költők és (gyermek)olvasóik viszonyulnak hétköznapi tárgyainkhoz. A gyermeklírában a tárgyköltészetnek az a típusa érvényesül leginkább, amelyben fokozottan van jelen az ember és tárgyai közötti személyes kapcsolat.

Kiss Judit Ágnes versének állatszereplői, a „kék őzek” ennek a gyermeklírai szimbólumalkotásnak az újabb konkretizációi, általuk a megszokott válik szokatlanná, a közismert pedig sejtelmessé, misztikussá.

Szilágyi Ákos verse kreatív költői játék, nem magányos és öncélú versmulatságra kell gondolnunk, inkább társasjátékra, amelyben részt vesz az olvasó is.

A biológus szerint...

Az állatok örökös témái a gyermekverseknek, a kezdetektől a napjainkig meghatározó szerepük van a műfaj alakulásban, azon belül is sajátos változat jött létre, amelyet állatversként tart számon a gyermekirodalom.

A biológus szerint...

A biológus szerint...

A biológus szerint...

A biológus szerint...

A költemény a Kányádi Sándorra jellemző természetes vershelyzettel indul, és megőrzi mindvégig az első sorokban megismert sajátos versvilágot, megerősítve Székely János Kányádi természet- és valóság-közeliségéről tett megállapítását: „Ritmusából, lélegzetvételhez igazodó szólamtagolásából, talán ujja begyéből is természetesség árad.”