Jánk Károly a klasszikus gyermekköltészet tárházából kölcsönözve építi fel versét, mind tartalmi, mind formai szempontból rendkívül gazdag hagyományhoz igazodik: Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor és mások gyermekeknek írott verseihez.
A hagyománnyal igazolható költeménye epikai kötődése is: a történés, a cselekményesség alapvető műfaji követelmény a klasszikus gyermekversben. Ezt az epikai jelleget erősíti a választott, anekdotaszerű történet, a pontos idő- és helymegjelölés, valamint a szereplők név szerinti megnevezése:
„Történt egyszer réges-rég, / ükapáink idején, / hogy a nyári Szamos-partra, / ruhát mosni járt le Marcsa, / s ott tanyázott egy nagy harcsa.” Erre még rásegítenek a jól megformált karakterek, illetve frappáns jellemzésük: „Addig-addig, rászólt Marcsa, / amazoni harcos fajta.”
A költő a versepikum hitelesebbé tételéhez nyelvi, stiláris elemeket is felhasznál: archaikus, illetve népies kifejezéseket („klopfol, sulykolófa, padmaly”), tájnyelvi és gyermeknyelvi kifejezéseket („harcsa-parcsa, gatyó, gyorsúszott”), és a megszokottól eltérő jelentésben használ szavakat („ruhástul, patyolat, tolni”).
A vers végéről nem hiányzik az anekdota fontos műfaji eleme, a poén vagy csattanó sem: „S azontúl, ha jött le Marcsa, / ruhástul a Szamos-partra, / gyorsúszott le a padmalyba, / elő sem mert bújni harcsa.” Nem véletlenül, mivel a verszárlat optimizmusa szintén műfaji követelménye az epikus gyermekköltészetnek.
Az epikus versnek ezek a tartalmi és formai eszközei teremtik meg az olvasó számára az azonosulás feltételeit, azonosulását a „lírai hőssel”, aki legtöbbször gyermekszereplő, és leleményességével, bátorságával fölülkerekedik a veszélyhelyzeteken. Esetünkben a leselkedő szürke harcsa jelenti a veszélyt, véle száll szembe a vers bátor „amazonja”. A kialakuló szimpátia lehetővé teszi, hogy a vers hősének (Marosának) a személyében minden versolvasó gyermek győztesnek érezhesse magát a folyami ragadozóval szemben.

A harcsa egyik legismertebb halfajunk, különleges testfelépítése miatt könnyű felismerni. Testét nem borítják pikkelyek, feje testéhez képest nagy és lapított. Farka hosszú és oldalról lapított. Szája is meglepően nagy, a száj melletti bajuszszálak (2 hosszabb, 4 rövidebb) pedig szintén jellegzetesek (harcsabajusz). Hátúszója csökevényes, ellenben farkalatti úszója hosszú, egészen a farokúszóig ér. Táplálkozását tekintve nem válogatós, a hozzáférhető állati táplálékot, rovarlárvákat, rákot, dögöt, apró vízimadarakat egyaránt elfogyasztja. Nagyra növő, fehér, szálkátlan húsú halfaj, ezért mindig vonzotta a halászokat. (K.Zs.)