A magyar gyermeklírai hagyományban nem ismeretlen a „kék őzek”-hez hasonló szokatlan verstéma. Nemes Nagy Ágnes „lila fecské”-je és „fekete hattyú”-ja mára elfogadott és megértett prototípusa lett a gyermekkori asszociatív szimbólumalkotásnak. Sajátossága a fogalomalkotás technikájában érhető tetten: a gyermekolvasójával azonosulni tudó költő a konkrét állatnévhez (fecske, hattyú, őz) olyan (szintén konkrét) színt társít, amely nem jellemző rá, illetve eltér a mindennapi nyelvhasználattól. Így a valóságban nem, csupán a költői / olvasói fantáziában létező állat „születik”, amelyet sejtelmes aura, költői misztikum vesz körül.
Kiss Judit Ágnes versének állatszereplői, a „kék őzek” ennek a gyermeklírai szimbólumalkotásnak az újabb konkretizációi, általuk a megszokott válik szokatlanná, a közismert pedig sejtelmessé, misztikussá. A lényüket övező titokzatossággal kerítik hatalmukba az olvasót, bűbájos praktikáikkal, varázs(tea)főzetükkel pedig végérvényesen magukhoz láncolják az útjukba kerülőket. A vers kapcsán kettős befogadói szimpátiáról beszélhetünk: egyrészt az őzek a gyermekirodalom kedvelt állatfigurái, másrészt a szokatlant és mitikust mindig is hálásan fogadta a gyermekolvasó. A költő végig megtartja versében ezt a kettős varázslatot: őzei hol valóságos állatként, a zoológiái etikettnek megfelelően viselkednek („Jó puha föld a mohás tőzeg, / ott tavaszolnak a kék őzek. / Tarka virágot rágcsálnak, / némelyikük csak sárgákat”), hol pedig elvarázsolt, mitikus lényekként mintha a varázsmesékből lépnének elő („Kérj a teánkból, friss főzet!” / kínálgatják a kék őzek. / Zöld italukban eperfalevél, / így melegednek tél idején.). De (valóságos és mesebeli) őzszerű vonásaik mellett vannak gyermeki, ún. infantilis megnyilvánulásaik is („Késő ősszel a kék őzek / egymással megmérkőznek. / - Én győztem, veled alszom ma! - / bőgi az egyik az arcomba.”). A versben a kék őzek együtt nőnek az olvasón elhatalmasodó varázserejükkel, emiatt nem tudhatjuk, hogy valóban valóságos-e a növekedésük, vagy csupán befogadói tudatunkban nőnek meg szokatlanul nagyra. Joggal gyanakodhatunk mindkét esetben boszorkányságra, elveszejtő praktikákra, egyetlen hatásos eszközünk marad ellenük: a varázsének.
Kiss Judit Ágnes verse költői játék: felhasználja az ősi mitikus-animisztikus világtapasztalathoz, a gyermeki léthez köthető motívumokat. Arra emlékeztet, hogy varázslatok, titkok vesznek körül bennünket, és fogadjuk el őket mindennapi életünk tartozékaiként.

A vers kapcsán elgondolkodhatunk, hogy valójában milyen színűek a jól ismert őzek. Legtöbben közületek valószínűleg rávágnák: barnák! - ami azonban csak részben igaz. Az újszülött őzikék, a gidák féléves korukig fehéren, ritkábban sötéten pettyezettek. A felnőttek nyári és téli bundája között eltérés van. Nyáron rozsdabarnák, vöröses színűek, télen szürkésbarnák. Nálunk mindenhol előfordul, gyakori faj. Csak a hímek viselnek agancsot, a nőstények nem. (K. Zs.)