– Ahogy magam előtt tartom a Vajon Nagyi mindkét kötetét, a borítókon számos különbséget látok, amelyek a történetben is visszaköszönnek. A Vajon Nagyi és az aranyásók világos hátterén vidéki környezet tűnik fel kis házikóval és fűvel benőtt tájjal, míg a szem ellát. A Vajon Nagyi és a száguldó város borítója ellenben sötét alapú, cikáznak rajta a színek, a kódok, a leselkedő szempárok. Melyek voltak a fő szempontjaid az új borító megtervezésekor?

– Az első Vajon Nagyi egy természetközeli világot tár fel hagyományos értékeivel. Ennek védelmére irányult Szabó Róbert Csaba (a továbbiakban: Sz. R. Cs. – szerk. megj.) megálmodott története. A második kötet viszont az aktuális társadalomra hangolódik. Mi az a nemzedék vagyunk, akik egy technológiamentes gyerekkort éltünk, és a ránk zúduló nyugati világot filmekből ismertük. Hamarosan rájöttünk, mekkora áldozattal jár a felgyorsult világ, amelynek ismeretében már tudunk, tudnánk változtatni. A cikázó vonalak csak sejtetik a rohanást. Egy darabig lenyűgöző benne lenni, ugyanakkor a látvány és az emberekre gyakorolt hatása teljesen elgondolkodtató. Ez volt az elképzelés.

– Részben továbbrajzoltad a Vajon Nagyi már megalkotott világát, hiszen a történet központi hősei nem változtak, nagyit, a manókat, Ferkót és Zsuzsit már ismerjük. Ugyanakkor a mese hősei ezúttal teljesen új közegben, más hangulatú világban találják magukat. Mi volt kihívás az új világ képi megalkotásában?

– Lévén, hogy napjaink Kolozsvára elevenedik meg, nem hagyhattam figyelmen kívül a jelenlegi helyzetet: azt, hogy a város tele van egyetemistákkal, hogy nyüzsög, mozog, él, forgalmas, mozgalmas. Az illusztrációt szeretem úgy használni, hogy fel lehessen benne ismerni aktuális elemeket, valamint időkapszulaként, hogy majd tíz-húsz év múlva metszetet adhasson a jelenről. Imádom Kolozsvár épületeit, és el-eljátszom az építészeti elemekkel. Jelen esetben fontosnak tartottam, hogy erre a városra hangoljam a rajzokat, mert Sz. R. Cs. jó kis útvonalat teremtett az olvasók számára, amely bemutatja ezt a várost. Teljesen biztos, hogy útikalauzként is használnám a mesét, ha Kolozsvárt mutatnám be a vendégeimnek.

– Úgy érzékelem, hogy nemcsak a nagyiék sztorija követte a növekvő, kamaszodó olvasók korát, hanem a képi világ is vagányabb, menőbb lett: a színekre, a merész formákra, a divatos alakokra gondolok itt. A képek másik része, például a belső terek, köztük Felicián manó boltja, továbbviszik az Aranyhegy lábánál elterülő mesés falucska varázslatos hangulatát. Mennyire adta magát a mai modern, illetve a mesei hangulat kettőssége?

– Én nagyon szeretem Sz. R. Cs. Vajon Nagyiját, szerkezetileg teljesen átlátható, és a fordulatoknak megvan a helyük és az okuk. Merészebben dolgoztam a városi részekkel, mert jobban adták magukat: a ruhák, a mozgás... fantasztikus és magával ragadó. Viszont csali is. Az előző részből azért is hoztam át néhány elemet, hogy utaljak rá, a Nagyi most is ugyanazokat az értékeket védi. Mesehőseink a fantasztikum szüleményei, az idő és az időérzékelés különböző fizikai és filozófiai jelentéseit öltik magukra. Magukban rejtik az általános emberi személyiségjegyeket is, így bennük könynyedén önmagára ismerhet az olvasó.

– A rajzok elkészítésekor használtál-e új módszereket? Hogyan dolgozik a grafikus egy könyv illusztrálásán? Egyeztettél a szerzővel a munkafolyamat alatt is?

– Van, amikor első olvasás után sikerül felvázolni a kulcselemek kapcsán a történetet. Minden ága-bogát szeretem ismerni a leírt világnak, leginkább azért, hogy ha valamivel kitágítom az eszköztárat, az ne botlassza a képolvasást… A gyerekek hamarabb felfedezik, ha valami nem stimmel. A Gutenberg Kiadónak köszönhetően kapok egy betördelt anyagot, amelyet általában bőviteni szoktunk, de ad egy szerkezeti rendszert, amelyből jól el lehet indulni. Sokszor átolvasom a meséket, írásokat, és jegyzetelek, firkálok. A firkák sokszor egymásra kerülnek, és izgalmas dolgokat lehet kihozni belőlük.

– Vajon lehetséges volna, hogy megmutass nekünk néhány olyan rajzot, tervet, amelyet nem fejeztél be, vagy nem került be a könyvbe, hogy betekinthessünk egy könyvillusztráció készítésének folyamatába?

– A vázlataimat inkább komponálásra szoktam használni, jegyzetekkel, sokszor direktbe rárajzolom a véglegest, így van is, meg nincs is vázlat. Vannak rajzok, amelyek vázlat nélkül jönnek létre.

– Melyik a kedvenc jeleneted, részleted a Vajon Nagyi 2. illusztrációi közül? Talán olyasmi is lehet, amit csak a nagyon figyelmes olvasók vesznek észre?

– Sok részt szeretek benne, ismerős világot rajzoltam. Igen, van néhány apróság elrejtve, érkeztek már visszajelzések is ezekre vonatkozóan, és örömmel fogadtam, hogy a szülők is jelezték. Ha választani kell, akkor az Antikvárium, mert bizony, jártam benne, és nagy kincseket találtam egyetemistaként. 

– Gondolom, számodra is meghatározó élmények fűződnek Kolozsvárhoz. Melyik helyszínt idézted fel legszívesebben és miért?

– Azt hiszem, egy kicsit újra megéltem az egyetemi éveket, tereket. Remélem, hogy Sz. R. Cs. történetével sok szülő is visszatér majd Kolozsvárra, legalább gondolatban: újra találkoznak valakivel a Matyi téren a „ló fejénél”, vagy éppen felsétálnak a Fellegvárig, vagy utaznak a 30-as busszal, esetleg randiznak a botanikus kertben. Gyermekolvasóként valószínű, hogy ezek a helyek mentesek az emlékektől, de ha a szülővel közösen olvassák a meseregényt, sokkal intenzívebb lehet az élmény ebben is. Egyetemistaként a grafika tanszék műhelye volt a mindenünk: nagy eperfa állt az épület előtt, illata belengte az udvart, és késő estig alkottunk jó hangulatban. „Plikkes” kávét ittunk. A másik fontos helyszín a színház volt. Nem volt sem tévénk, sem okostelefonunk, sem gyors internet, így maradt a mozi vagy színház. Legtöbbször a színház volt az a hely, ahol bekapcsolódtunk a nagyvilági életbe.

– Az utolsó, egész oldalas kép a térdig érő fáról egészen sötét lett, tintakék és barna. Számodra milyen hangulata volt a történet végének, van még remény, hogy jobbá váljanak a dolgok?

– A kéknek szimbolikus jelentése van: gyakran jelenti a bizalmat, tudást, magabiztosságot és a hitet. Ahogyan a térdig érő fa is hordozza magában a világmindenség tartószerkezetének jelentését. Mesehőseink nem hiába választották ezt a megoldást. Remény mindig van, hogy a dolgok jobbá válnak, ha teszünk ezért.

Megjelent a Cimbora 2021/2-es számában