Luis Buñuel spanyol­-mexikói filmrendező a filmtörténet egyik legismertebb alakja. 1900-­ban született egy nagyobbacska faluban, az aragóniai Calandában. Utolsó leheletem című önéletrajzában úgy emlékszik szülőfalujára, mint olyan, külvilágtól elzárt helyre, ahol megállt az idő. Itt az évszázados hagyományok által megszabott mederben folyt az élet.

Lídia tudott repülni. Névtelen városok, érésben levő gabonatáblák és vihartól fehérlő nyílt vizek fölött repült el. Egyszer csak a háta mögé pillantott, és látta, hogy valaki követi őt. Ez a valaki Lídia mellé repült, és azt mondta: – Nem fogod kitalálni!

„Az art brut (nyers művészet) hiteles példányá­nak az alkotó személyes forrásai kéretlen gyümöl­csének kéne lennie, amelyet a személyes víziók függetlenségének és termékenységének mutató­ jaként kell értékelni, készítésének hátterében pe­ dig nem állhat semmilyen, haszonszerzésre vagy nyilvános elismertségre való törekvés.” (J. D.)

Mondom neki, a pasid az első szerelvénnyel utánad jön. Leszállok veled az első állomáson, bevárjuk. Közben kiderül, hogy emlékszik a szálloda címére. Rendben, gondolom magamban, ez még segítségünkre lehet.