Szőcs Imre – 2. oldal

Fiatal évek

Míg felfelé meneteltek, folyton ez a furcsa álom járt a fejében. Egyszerre nyugtalanította és izgatta. A hegy szellemének köszönhettek mindent. Nélküle nem tört volna fel a hegy mélyéből a forró kén, amely aztán kihűlve szép sárga tömbökké szilárdult a vulkáni kráter peremén. Ha nem volna kén, talán házuk sem volna most, sem pénz rendes ruhákra, nem futná tápláló ételekre.

Egykori önmagunkkal találkozunk egy régi fényképen: négykézláb mászunk egy takarón, sírunk, mert megrémültünk a beöltözött Mikulás szakállától, anyukánk babakocsiban sétáltat, elsős csoportkép, osztálykirándulás... Mi vagyunk a képen, magunkra ismerünk – mégis mintha valaki más volna, hiszen memóriánk másként emlékezik a múltra, mint ahogyan a fotópapír vagy a pixelek őrzik azt.