Hosszan húzódott a hegyek között a völgy. Mélyén kanyargó folyó, a folyó mentén egyenes országút, az úttal párhuzamosan, néhol azt hidakkal átszelve, fénylő vasúti sínpár. A völgyben szétszórtan apró házak, csűrök, ólak: a falu. A vasúton két-három szerelvény kattogott végig naponta...

Az út előbb sűrű fenyőerdőn vezetett keresztül, a fák tövét zúzmara ülte meg, a levegő hideg volt és nedves, a napsugarak csak nehezen tudtak utat törni maguknak a tűlevelek sűrűjén át. Feljebb ritkult az erdő, a fenyők szoros sorfala hátrébb húzódott. Mint a tenger hullámai Mózes előtt, mosolyogtam magamban. Kint a hegygerincen már szikrázó napsütés fogadott... hihetetlen távlatok nyíltak.....

Föld körüli utazásra hívtunk, körbejártuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkoztunk álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk...

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk álom és valóság határán.

Abban az évben későn hajtották ki az állatokat a havasra. Hosszú volt a tél. Áprilisban még javában fehér volt a táj, fent a hegyekben vastag, keményre fagyott hó ülte meg a lejtőket. Amikor végre úgy tűnt, mégis tavaszodik, sebtében felpakolták az esztena előző ősszel elbontott elemeit két szekérre, és amilyen gyorsan csak lehetett, indultak a legelőre.

Az elefántok tágas kifutó közepén álldogáltak, szaporán legyezték magukat vitorlafüleikkel, és ez a látvány az összes gyereket lenyűgözte. A legizgágábbak is megálltak, és mozdulatlanul, lenyűgözve nézték a hatalmas állatokat.

Amilyen váratlanul bukkant fel a sűrűből, ugyanolyan hirtelen tűnt el ismét a zöld levélsátor mögött. Zo utánavetette magát a sűrűbe. Szaladt az előtte táncoló, gyorsan távolodó kékes fény után. Ágak, levelek csaptak az arcába, de ő nem törődött ezzel. Utol kellett érnie a zafírembert. Bár áthatolhatatlan rengetegnek tűnt az erdő, gyorsan szaladt, érezte, egyre jobban megközelíti, hamarosan el is éri.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk...

afa Adamtól, a marhakereskedőtől és annak kellemetlen szagától követve a karám felé tartott, majd kinyitotta a zöldre festett léckaput. Mióta szeretett bátyja, Dafy kénytelen volt kivándorolni Dubajba, nagyon erős volt benne a felelősségtudat. Hiszen zsenge kora ellenére Dafy, mielőtt útnak indult volna, őt bízta meg, hogy a feleségére és annak négy gyermekére gondot viseljen.

A ház, amelyben lakunk, egy meredeken kapaszkodó, koszos utcában áll, amelynek tetejéről az egész vidéket belátni, de ahol nem járnak kocsik, csak fával rakott szekerek, a lovakat ösztökével biztatják a kocsisok. Előreszegett fejjel, meg-megcsúszó patával haladnak, nyelvük kilóg, bőrük párállik.

A kézdivásárhelyi Jakabos Ödön 1972 és 1973 között járta be Indiát, minimális költséggel, egyetlen hátizsákkal, egy váltás fehérneművel, egy maréknyi csomakőrösi földdel, zsebében öt dollárral vágva neki a nagy útnak.

Bölöni Farkas Sándor az erdővidéki Bölönben született 1795-ben, székely katonacsalád gyermekeként, és ez nagyban meghatározta sorsát. A szomszédos Nagyajtán napvilágot látott Kriza János sorai – „Erdővidék az én hazám, / Katonának szült az anyám” – tökéletesen megfogalmazzák ezt az állapotot.

Kolumbusz Kristóf Indiába akart eljutni még nem járt útvonalon – és véletlenül felfedezett egy új kontinenst. Ettől kezdve az európai ember lázasan igyekezett felfedezni a végtelen és újdonságokban, meglepetésekben, kincsekben kimeríthetetlennek ígérkező földgolyóbist.

Lepic asszony néha megengedi Vöröskének, hogy meglátogassa a keresztapját, sőt, azt is, hogy nála aludjon. Magányos és mogorva öregember, aki minden idejét horgászással vagy a szőlőben tölti. Senkit sem szeret, egyedül Vöröskét hajlandó elfogadni.

Mivel hamarosan négyet üt az óra, Vöröske izgatottan felébreszti Lepic urat és a bátyját, Félixet, akik a kertben, a diófák árnyékában alusznak.

Vöröske és bátyja a vecsernyéről igyekeznek haza, és nagyon sietnek, mert közeleg a négyórai uzsonna ideje. Félix, a nagy testvér, vajjal vagy lekvárral kent kenyérre számíthat, Vöröske pedig semmivel kent kenyérre, mert elhamarkodottan próbálta játszani a nagy embert, és kijelentette, hogy ő nem torkos. Szereti viszont az egyszerű dolgokat, rendszerint odaadással majszolja az üres kenyeret, és ma este is gyorsabban szedi a lábát, mint bátyja, hogy első lehessen az asztalnál.

Mivel már nemegyszer járt pórul éjszaka, Vöröske vigyázni szokott arra, hogy minden este megtegye a szükséges óvintézkedést. Nyáron ez könnyen megy. Kilenc órakor, amikor Lepic asszony ágyba parancsolja, tesz egy kört odakint, és ezáltal csendes éjszakája lesz.

Lepic úr és Ernestine a lámpa alatt könyökölve olvasnak, előbbi az újságot, utóbbi a jutalomkönyvét. Lepic asszony kötöget, Félix a lábát melengeti a kandallónál, Vöröske a padlón üldögél, és elmúlt dolgokra gondol. Pyrámusz, aki gyékényen szunyókált, hirtelen morogni kezd.

Jules Renard a 19. század második és a 20. század első felének, a magyar közönség által kevésbé ismert írója. Egyik legismertebb műve

A gyermekkor elmaradhatatlan része a játék. Így volt ez minden korban. De talán a felnőttek számára is ugyanolyan fontos, hiszen az ember játszó lény. Johann Huizinga neves holland művelődéstörténész pedig egyenesen a homo ludens (játszó ember), nem a homo sapiens (gondolkodó ember) megnevezést tartotta találóbbnak.

A helyszín a két írásban ugyanaz, a szereplők tizenéves gyermekek: az auschwitzi haláltábor két túlélője. Ketten azok közül az ártatlan gyermekek közül, akiknek túl korán kellett szembenézniük a legrosszabbal: a teljes kiszolgáltatottsággal, a halálgyár közömbös kegyetlenségével, a testi-lelki megsemmisüléssel.

Fiatal évek