Hosszan húzódott a hegyek között a völgy. Mélyén kanyargó folyó, a folyó mentén egyenes országút, az úttal párhuzamosan, néhol azt hidakkal átszelve, fénylő vasúti sínpár. A völgyben szétszórtan apró házak, csűrök, ólak: a falu. A vasúton két-három szerelvény kattogott végig naponta...

Az út előbb sűrű fenyőerdőn vezetett keresztül, a fák tövét zúzmara ülte meg, a levegő hideg volt és nedves, a napsugarak csak nehezen tudtak utat törni maguknak a tűlevelek sűrűjén át. Feljebb ritkult az erdő, a fenyők szoros sorfala hátrébb húzódott. Mint a tenger hullámai Mózes előtt, mosolyogtam magamban. Kint a hegygerincen már szikrázó napsütés fogadott... hihetetlen távlatok nyíltak.....

Föld körüli utazásra hívtunk, körbejártuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkoztunk álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk...

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk álom és valóság határán.

Abban az évben későn hajtották ki az állatokat a havasra. Hosszú volt a tél. Áprilisban még javában fehér volt a táj, fent a hegyekben vastag, keményre fagyott hó ülte meg a lejtőket. Amikor végre úgy tűnt, mégis tavaszodik, sebtében felpakolták az esztena előző ősszel elbontott elemeit két szekérre, és amilyen gyorsan csak lehetett, indultak a legelőre.

Az elefántok tágas kifutó közepén álldogáltak, szaporán legyezték magukat vitorlafüleikkel, és ez a látvány az összes gyereket lenyűgözte. A legizgágábbak is megálltak, és mozdulatlanul, lenyűgözve nézték a hatalmas állatokat.

Amilyen váratlanul bukkant fel a sűrűből, ugyanolyan hirtelen tűnt el ismét a zöld levélsátor mögött. Zo utánavetette magát a sűrűbe. Szaladt az előtte táncoló, gyorsan távolodó kékes fény után. Ágak, levelek csaptak az arcába, de ő nem törődött ezzel. Utol kellett érnie a zafírembert. Bár áthatolhatatlan rengetegnek tűnt az erdő, gyorsan szaladt, érezte, egyre jobban megközelíti, hamarosan el is éri.

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk...

afa Adamtól, a marhakereskedőtől és annak kellemetlen szagától követve a karám felé tartott, majd kinyitotta a zöldre festett léckaput. Mióta szeretett bátyja, Dafy kénytelen volt kivándorolni Dubajba, nagyon erős volt benne a felelősségtudat. Hiszen zsenge kora ellenére Dafy, mielőtt útnak indult volna, őt bízta meg, hogy a feleségére és annak négy gyermekére gondot viseljen.

Kora délután megivott egy üveggel a varázsszerből. Mivel nagyon keserű volt, a következő módszerhez folyamodott: egy pohár varázsital, egy kocka csoki, egy pohár varázsital, egy epres bonbon. És így tovább. Mire az utolsó pohár varázsitalt is felhajtotta, ismét fiatal és szép volt. Olyan szép, hogy mozicsillag is lehetett volna. Vagy akár tanítónő.

– 12447. október 18-án születtem, 6 óra 33 perckor. Lévén, hogy ma 13518. július 26-a van, és pontosan 13 óra 12 perc, könnyen kiszámíthatjátok percnyi pontossággal, mennyi idős vagyok. Belefáradtam az országlásba, és úgy döntöttem, visszavonulok. Az foglalhatja el a trónomat közületek, aki visszahozza nekem a Fekete Hegy varázslója által elrabolt zsebszámológépemet. Sok szerencsét, fiaim!

Azt hiszem, már mondtam, hogy apa franciatanár. Anya se sokkal jobb: ő mateket tanít. Ahogy suli után beteszem a lábam a házba, kezdődik: „Hányast kaptál a felmérőre? Mi a házi feladat? Remélem, jól ment a felelés a törtekből!”

A ház, amelyben lakunk, egy meredeken kapaszkodó, koszos utcában áll, amelynek tetejéről az egész vidéket belátni, de ahol nem járnak kocsik, csak fával rakott szekerek, a lovakat ösztökével biztatják a kocsisok. Előreszegett fejjel, meg-megcsúszó patával haladnak, nyelvük kilóg, bőrük párállik.

A kézdivásárhelyi Jakabos Ödön 1972 és 1973 között járta be Indiát, minimális költséggel, egyetlen hátizsákkal, egy váltás fehérneművel, egy maréknyi csomakőrösi földdel, zsebében öt dollárral vágva neki a nagy útnak.

Bölöni Farkas Sándor az erdővidéki Bölönben született 1795-ben, székely katonacsalád gyermekeként, és ez nagyban meghatározta sorsát. A szomszédos Nagyajtán napvilágot látott Kriza János sorai – „Erdővidék az én hazám, / Katonának szült az anyám” – tökéletesen megfogalmazzák ezt az állapotot.

Kolumbusz Kristóf Indiába akart eljutni még nem járt útvonalon – és véletlenül felfedezett egy új kontinenst. Ettől kezdve az európai ember lázasan igyekezett felfedezni a végtelen és újdonságokban, meglepetésekben, kincsekben kimeríthetetlennek ígérkező földgolyóbist.

Lepic asszony néha megengedi Vöröskének, hogy meglátogassa a keresztapját, sőt, azt is, hogy nála aludjon. Magányos és mogorva öregember, aki minden idejét horgászással vagy a szőlőben tölti. Senkit sem szeret, egyedül Vöröskét hajlandó elfogadni.

Mivel hamarosan négyet üt az óra, Vöröske izgatottan felébreszti Lepic urat és a bátyját, Félixet, akik a kertben, a diófák árnyékában alusznak.

Vöröske és bátyja a vecsernyéről igyekeznek haza, és nagyon sietnek, mert közeleg a négyórai uzsonna ideje. Félix, a nagy testvér, vajjal vagy lekvárral kent kenyérre számíthat, Vöröske pedig semmivel kent kenyérre, mert elhamarkodottan próbálta játszani a nagy embert, és kijelentette, hogy ő nem torkos. Szereti viszont az egyszerű dolgokat, rendszerint odaadással majszolja az üres kenyeret, és ma este is gyorsabban szedi a lábát, mint bátyja, hogy első lehessen az asztalnál.

Mivel már nemegyszer járt pórul éjszaka, Vöröske vigyázni szokott arra, hogy minden este megtegye a szükséges óvintézkedést. Nyáron ez könnyen megy. Kilenc órakor, amikor Lepic asszony ágyba parancsolja, tesz egy kört odakint, és ezáltal csendes éjszakája lesz.

Lepic úr és Ernestine a lámpa alatt könyökölve olvasnak, előbbi az újságot, utóbbi a jutalomkönyvét. Lepic asszony kötöget, Félix a lábát melengeti a kandallónál, Vöröske a padlón üldögél, és elmúlt dolgokra gondol. Pyrámusz, aki gyékényen szunyókált, hirtelen morogni kezd.

Jules Renard a 19. század második és a 20. század első felének, a magyar közönség által kevésbé ismert írója. Egyik legismertebb műve

A gyermekkor elmaradhatatlan része a játék. Így volt ez minden korban. De talán a felnőttek számára is ugyanolyan fontos, hiszen az ember játszó lény. Johann Huizinga neves holland művelődéstörténész pedig egyenesen a homo ludens (játszó ember), nem a homo sapiens (gondolkodó ember) megnevezést tartotta találóbbnak.