A titkokkal teli kápolna
A Szín-téren: Peter Zumthor különleges épülete
„A matéria, úgy gondolom, nem pusztán csak alapanyaga a szerkezetnek, de kultúra is, ami kulturális és érzelmi üzenetet is közvetít.”
Kép forrása: archeyes.com
Rovatunkba „meghívott” művészünk svájci építész, 1943-ban született Bázelben. Apja szekrényeket készített, ezért ő is asztalosnak, majd formatervezőnek tanult. A népi és hagyományos építészet és bútorkészítés elemeit, anyagait, szellemiségét felhasználva tervezi meg térbeli munkáit. Egyszerű, letisztult formákkal dolgozik, minimalizmusa lenyűgöző, spiritualitással, természetközeliséggel telített. Olyan megbízásokat vállal az évek során, amelyeket végigkísér a tervezéstől a kivitelezésig. 2009-ben megkapta az építészet Nobeljének számító Pritzker-díjat. Ennek ellenére ugyanaz az alázatos, allűröktől mentes ember maradt, aki évtizedek óta ugyanabban a svájci falucskában él és dolgozik családjával, építészcsoportjával. (Mellesleg weboldaluk sincs, nem reklámozzák magukat. Így is lehet.)
Képek forrása: archdaily.com
Itt most csak egyetlen építményét tudjuk megvizsgálni, Klaus testvér kápolnáját, amely Kölntől 40 km-re található. Azt tudjuk Klausról vagy Flüei Szent Miklósról, hogy 15. századi földműves, keresztény misztikus, a svájci hegyekben élő remete volt. Látomásai voltak, bölcs bíró és nagycsaládos apa létére választotta a remeteséget, hogy életét elhivatottságának szentelje. Egyik látomásában egy égbe magasodó torony jelent meg, amelyet el kellett foglalnia Isten szolgálatára.
Szeretek gyönyörű épületeket készíteni, amelyek időigényesek, összpontosításra, tanulmányozásra késztetik a szemlélődőt. Minden kis dolog fontossá válik, ha valami nagyobbbnak a részét képezi. Azok a terek izgatnak, ahol létrejöhet a kapcsolat emberek között, a tájjal, mindenek fölött azzal, ami adott. Az építészetnek a történelemmel való kapcsolatával kell hatnia, ugyanakkor a mában is kell élnie.
Az építést kalákaszerűen oldották meg. Zumthor a szálfákat a telektulajdonos közeli erdejéből hozatta, gúlaszerű alakzatba formázták, hogy a sátorforma legyen a belső térhatároló felület. Felül nyitott az opeion, azaz a belső tér megvilágítását szolgáló, könnycsepp alakú nyílás a kupola záradékpontján. Az organikus belső szerkezetet kívülről ötszögforma zárja. Belül a zsaluzat technikáját, kívül a kalodáét alkalmazza. Csömöszölve, azaz a helyére szorosan beledöngölve öntötték a külső betont, homokkal, kaviccsal keverve azt, 50 centis rétegekben haladva felfelé (lásd a képen). Napi egy, összesen 24 réteget hordtak fel, 12 méter magasra jutva. Ezután következett a varázslat. A szilárd szerkezetben három hétig táplálták a tüzet, és a faszerkezet, mint a szénégetők máglyája, lassan kiégett. 350 csövön és az opeionon keresztül távozott a füst. A füstcsövek helyére később üveggömbök kerültek, ezeken hatol be a fény az épületbe. A könnycsepp-opeionon beesik az eső, a hó, érzékeny utalásként a remetei élet tisztaságára. A padló újrahasznosított ólomöntvény.
Az eget a földdel összekötő kápolnában van egy meditációs keresztkerék a falon, Klaus mellszobra, pad és gyertyafény. Vajon hasonlót álmodott a remete?
Az épületek csodálatos csendet hordoznak, olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, mint lélekjelenlét, önazonosság, tartósság, egység, tisztesség, melegség, érzékiség. Az épület önálló életet él, valós, nem reprezentál, csak létezik.
