Színtér
Zhang Xiaogang (1958, Kunming, Yunnan tartomány) a kínai kortárs művészet kimagasló egyénisége. Munkáit világszerte kiállították, ennek ellenére őt nem változtatta meg a pénz és a hírnév.
Chengdu városában kis fogadót vezet (eladott képei árából vásárolta), amely a helyi zenészek, művészek törzshelye, és amely mára fontos művészeti központ lett, számos fiatal művész költözött környékére. Egyedi stílusának és légkörének köszönhetően vált igen ismert művésszé Zhang, aki egyes kritikusok szerint egy letűnt és soha vissza nem térő kor megtestesítője.
Tavaly Japánban találkoztam életemben először kí nai művésszel. A kommunikációt nehezítette, hogy nem beszélt egyetlen világnyelvet sem, így fordítóra volt szükség. Egyik legfontosabb közlendője az volt, hogy nekünk, európai alkotóknak igazából most kell felkötnünk a gatyánkat, m ert a kínai művészetet erő teljesen kezdték népszerűsíteni kiállításokon, vásáro kon, árveréseken, mondván, az Ázsiából származó alkotók munkái ezekben az években egyszerűen elárasztják a világot, komoly konkurenciát teremtve számunkra. Más szóval: divatos lett földrészük a művészet térképén.
Zhang Xiaogang világhírű művész, aki, miután fel fedezte a fényképészetet, a kulturális forradalom idejéből származó családi fotókat és az európai szürrealizmust, festészettel kezdett foglalkozni. A főiskola elvégzése után fogott neki portrék készítésének, amelyek zömében fehér-feketék, és a beállított műtermi fotók sémájára készültek. Nagy Család című sorozata tette őt híressé, ennek darabjait 1993 óta festi. A szür kéket itt-ott néhány színes folttal, vonallal töri meg, fokozva a kép dinamikáját. Ezektől a „fölösleges, nem oda való” részletektől válnak szürreálissá képei. Az animáció hatáselemeit alkalmazza: a fejek sokkal ngyobbra nőnek, mint a test többi részei, például a kéz. Ugyanez a helyzet az orral meg a szemmel. Föl van nagyítva, hangsúlyosabb és kifejezőbb. Ezektől az álomszerű torzításoktól az arcok hasonlóvá válnak egymáshoz, ami Zhang festményeinek komplex pszichológiai töltetet ad. Értelmezői szerint őt az élet bonyolultsága és a családi portrék mögötti érzelmek és viszonyok vászonra vitele érdekli. A nagy család, a vérbeli kapcsolatok gon dolata erős alapokon nyugszik Kínában. Az alkotó szerint mindannyian egy nagy család tagjai vagyunk, és az első dolgunk az, hogy megtanulunk bezárkózni gondolataink titkos cellájába, miközben azt játsszuk, hogy tartjuk a lépést a Nagy Család többi tagjával.
A Vérvonal című sorozatról: „Fotográfiai effektust próbálok elérni festményeimben, amit egy sajátos vizuális nyelvezetnek tekintek, hogy újra ékítsem a már önmagukban is díszes történeteket és életeket. Első pillantásra ezek az arcok nyugodtnak tűnhetnek, akár egy tó felszíne, de ez csak látszat, a mélyben nagy érzelmi zavargások mennek végbe. A vásznon ennek a konfliktusos életérzésnek generációról generációra való öröklődése zajlik”
Megjelent a Cimbora 2008/5-ös számában
Az én művészetem maga az élet
A szín-téren Marcel Duchamp
Színtér
„A művész létrehoz valamit, s egy napon a közönség – a néző közbelépésével, közvetítésével – elismeri, s így később az utókorra hagyományozódik. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy végül is e két pólus eredményeként jön létre a mű. Az egyik póluson áll az, aki alkotja, a másikon az, aki nézi. Annak, aki nézi, én nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint annak, aki csinálta. Természetesen egy művész sem fogadja el ezt a magyarázatot.” (Marcel Duchamp)
A betegség művészi természetrajza
A szín-téren Frida Kahlo
Színtér
„Azt hitték szürrealista vagyok, de nem voltam az. Sohasem festettem álmokat. Saját valóságomat festettem meg” – Frida Kahlo
Az első festősztár
A szín-téren Jean-Michel Basquiat
Színtér
A festő, graffitiművész, költő és zenész Basquiat tizenkilenc évesen főszerepet kapott egy filmben, amely színes képet nyújt a nyolcvanas évek eleji New York belvárosának pezsgő művészeti és zenei életéről.