Az a bizonyos könyv, amelyet, mint decemberi írásunkban említettem, az angyal hozott, bűvös kincseket rejteget magában. Emlékeztek a múlt havi lapszámunkban bemutatott művészre? Nos, Az 50 legbefolyásosabb utcai művész ma alcímű könyv néhány oldalán egy bizonyos Pejac művésznevű alkotó művei is ott virítanak, aki Salamancában és Barcelonában, majd Milánóban tanult képzőművészetet. Azt olvasom, hogy lázadásból fordult az utcai művészet felé, elege lett tanárai elitista nézeteiből, akik azt vallották, hogy az igazi művészet helye, bizony, a galériákban, múzeumokban van. Erre próbál rácáfolni emberünk.

Arra törekszik, hogy szabadtéri művei beolvadjanak a környezetükbe, hogy az emberek ne föltétlenül botoljanak bele. Lényeg, hogy elgondolkodtassa őket. Minden (is) ihletően hat rá, legfőképpen az emberek, boldog és keserű pillanataikban, valamint a világgal való kapcsolatunk. Ebből merít. Azokra rezonál, akik tudják, hány óra, azaz tisztában vannak a világ dolgaival, abban reménykedik, hogy azokkal is kapcsolatba léphet, azoknak is segíthet feleszmélni munkái által, akik kevésbé értik a történéseket. Ezért is vallja, hogy a művészet nem menekülés a világból, hanem szembenézés a körülöttünk történő konfliktusokkal. Mindenki számára elérhető, egyetemes nyelven szólítja meg széles közönségét. Ezért is nem túl bonyolult a képi világa, azok számára is nyújt értelmezési lehetőségeket, akiket nem érdekel a művészet, nincs kapcsolatuk a jelenséggel. Csöppet sem érdeklik a textúrák, a szín, a technika, a mondandó közvetítésének módja, hanem a kontextus, az üzenet, az, hogy „mit” közvetít. Mindezek mellett briliánsan kezeli az ecsetet, több ízben is az illúzió csapdájába terel, torzítja érzékelésünket, ját- szik a perspektívákkal, mesteri fokozaton alkot, idéz a művészettörténetből, időutazásra hív, kapukat nyit stb. Gondoljunk csak itt a kiterített, kanálisba lecsurgó fekete-fehér világra nála vagy a földgolyót ujján pörgető sziluettre. De a téglafalra festett téglából kirajzolódó faforma is letaglózó egyszerűséggel „eteti meg” velünk a látványt, annak üzenetét, hogy az ember környezetében szinte már csak nyomokban található meg a természet...

Egy másik erős munkája egy piros játék versenyautóval játszó, lábujjhegyre álló gyerek képe. Az autó nyomai, egy igazi játék autó kerekének festékbe mártott rajza egy mindenkiben élő ikonikus képet, a Sikolyt idézi fel. Érdekes kettősség feszül egymásnak ebben a munkában: az idézett Munch-kép és a múltban és a jelenben játszó, a jövőt szimbolizáló gyerek. A megmunkálás is csak fokozza a feszültséget. A Sikoly keréklenyomatokból alakuló, légies, szürkés, szétterjedő kompozíció, drámai nyugtalanságot hordoz, alapból. Ez az, amit tudunk... Míg a nekünk hátat fordító, lábujjhegyre álló, virító piros versenyautóval játszó tömbfekete gyerek sziluettképe kiegyensúlyozza zártságával a baloldalt mutatkozó szétesést. És ez az, amit sejtünk... Érdekes fordulat, a múltunkkal szembenézünk, míg a jövőnk háttal áll nekünk. A piros F1-autó az összekötő elem, az egyetlen színfolt a képen, az állandóan gyorsuló világ jelképe is lehet.

A szabad ég alatt történő, határokat feszegető munka felszabadít. Alkotónk önmagát finanszírozza, képviseli, nem galériafüggő, így nem más ellenőrzése alatt alkot, ő dönti el függetlenül, hogy hol, mikor, kinek, mit dolgozik. Rizikós történet, amelyet a szabadság édes érzése leng körül.

A világjárvány betette az ajtót az utca művészének, de a kifakadni akaró, szárnyaló tehetségnek nem szabhat határt semmilyen korlátozás. :) A Nem eshet az eső örökké című helyspecifikus munkáját már madridi műhelye ablakára festette.

Itt is egy művészettörténeti hivatkozás tanúi lehetünk. Az ablakból szemlélt élő város házainak falai, ablakai, erkélyei a festett fekete, gázmaszkot viselő, kalapos és ballonkabátos, álló figurák Magritte világát idéző képével keverednek, hogy mozdulatlanságukkal, térbeliségükkel animációs képet rajzoljanak ki. A figurák a szigorú távolságtartás jegyében, statikus egyedüllétben, társas magányban néznek a szemlélő irányába, miközben lassan kirepülnek az ablakon, ki-ki a maga útjára. Arra várva talán, hogy hamarosan kiderülhet az idő...

Megjelent a Cimbora 2021/1-es számában