15. A kommunizmus válsága Romániában
A hatvanas években Romániában is viszonylagos nyitás és jólét volt tapasztalható. A hetvenes évektől azonban a nagy hatalommal bíró Ceauşescu egyre inkább úgy gondolta, hogy ő a szocializmus építésének legkiemelkedőbb vezetője, és az országban mindent alá kell rendelni ennek – Novák Csaba Zoltán Időutazás az átkosban sorozatának tizenötödik része.
Üres polcok a bukaresti élelmiszerüzletben, 1980-as évek (forrás: valceainfo.ro)
Az 1970-as évek elején a kommunista pártoknak azzal kellett szembesülniük, hogy az eddig folytatott politikájuk több területen változtatásra szorul. Enyhíteni kell az emberekkel szemben fenntartott politikai szigoron, és nem utolsó sorban a gazdasági életen is változtatni kell, javítani kell az életszínvonalat, az ellátást. Magyarország, Csehszlovákia például ezt az utat választotta. Magyarországon megmaradt a kommunista párt uralma, de a diktatúra az előző évekhez viszonyítva sokkal lazább volt, az emberek több szabadságban részesültek: enyhébb volt a cenzúra a kultúrában, filmiparban, többet utazhattak. Jelentősen javult az élelmiszer-ellátás is. A diktatorikus körülmények között létező viszonylagos jóléti rendszert az igen találó „gulyáskommunizmus” elnevezéssel illeték.
Mindeközben Romániában Nicolae Ceauşescu vezette a Román Kommunista Pártot és az országot. A hatvanas években Romániában is viszonylagos nyitás és jólét volt tapasztalható. A hetvenes évektől azonban a nagy hatalommal bíró Ceauşescu egyre inkább úgy gondolta, hogy ő a szocializmus építésének legkiemelkedőbb vezetője, és az országban mindent alá kell rendelni ennek. Folytatódott az erőltetett iparosítás, az építkezések, az ország külföldi adósságainak törlesztése. Mindez azonban csak az emberek mindennapi életének rovására történhetett. A pártvezetés egyre többet spórolt az emberek kárára. Az iparban és a mezőgazdaságban termelt termékek (beleértve az élelmiszert is) nagy része külföldre, exportra ment. Egyre kevesebb jutott a hazai fogyasztásra. Kezdetben csökkent a választék, a minőség, aztán egyre többször következett be áruhiány is. A pártvezetés azonban ennél is tovább ment. A nyolcvanas évek elejétől kezdve úgy gondolták: központilag szabályozzák és határozzák meg, hogy az emberek milyen élelmiszerből mennyit fogyasszanak. A fejadagot az „egységesített országos gazdasági és szociális fejlesztési terv” alapján számolták. A havi élelmiszeradagot jegyrendszer alapján lehetett kiváltani. Egy átlagos személy például havonta fél liter olajra, lisztből és cukorból pedig egy-egy kilónyira volt jogosult. A nyolcvanas évek második felében már a napi kenyéradaghoz is csak jegyrendszer alapján lehetett hozzájutni. A lakosság nagy része az alapélelmiszerekhez gyakran csak kerülő úton, személyes kapcsolatai révén, „pult alatt” jutott hozzá. A gyerekek számára is ínséges idők jártak, az édesség szinte teljesen eltűnt a polcokról, ami maradt, az nagyon rossz minőségű volt. Az általános spórlás kiterjedt az energia- és az üzemanyag-fogyasztásra is. Első lépésként 50 százalékkal csökkentették a hivatalok autóállományát, a 11 liternél többet fogyasztó autókat lecserélték, gazdaságos sebességhatárt vezettek be. A civil lakosság benzinkvóta alapján (havi 25 liter) jutott csak üzemanyaghoz. Aztán már a hétvégeken azt is szabályozták, hogy ki ülhet autóba. Az egyik hétvégén a páros rendszámú autók közlekedhettek, a következőn pedig a páratlan számúak. A villanyáram-fogyasztásban 40 százalékos spórlást irányoztak elő. Azt is szabályozták, hogy személyenként és négyzetkilométerenként (lakrész) mennyi hő- és villamos energiát lehet fogyasztani. A munkahelyeken tilos volt személyes áramfogyasztó gépeket használni. A falvak, városok az áramspórlás következtében éjszakára mindig sötétségbe borultak. A lakossági fogyasztást a megemelt árakkal fogták vissza. Az utolsó időkben pedig gyakran szüneteltették az áramszolgáltatást. A spórlás jegyében beszüntették a területi tévé- és rádióadásokat. A központi televízió adásait drasztikusan csökkentették. Az este kezdődő rövid műsorokba többnyire csak a Ceauşescut és a pártvezetést dicsőítő műsorok, filmek kerültek be. A gyerekek szórakoztatását szolgáló játék- és rajzfilmek szinte teljesen eltűntek, ami maradt, azt csak rövid sorozatokban vetítették. Így történhetett meg az is, hogy például a 101 dalmát kiskutya című rajzfilmet hosszú heteken keresztül, 5-10 perces részletekben lehetett csak végignézni.
Ily módon az 1980-as években Romániában nehéz idők jártak, az emberek nagy nehézségek árán szerezték be a napi ennivalót is, szürkeség, hideg és szó szerint sötétség telepedett az országra.
