Cimbi olvasólámpája
Soha senkinek
2011
A Soha senkinek szerzője, Beate Teresa Hanika először modell volt, majd fotós, s utóbb írta meg első könyvét, ami Németországban egycsapásra hatalmas népszerűségre tett szert, és hamarosan számos nyelvre fordították le.
Jó hír, hogy magyar nyelven, pdf formátumban, ingyen hozzá lehet férni a könyvhöz. A könyv sikerének forrása már a mottójában rejlik – „Amiről nem készül családi fotó...” –, amelyet mindannyian saját életünk felől olvashatunk: látjuk magunk előtt a családi képeket, és talán azt is, ami nem kerülhetett volna rá egy fotóra sem. A mottó személyessége egyből beindítja a képzelőerőt.
A cím sugallta személyesség a regényben folytatódik, hiszen a tizenhárom éves lány napló formájában írja le saját történetét, próbálja meg elmondani, amire alig vannak szavak. Egy pénteki napon, amikor a nagypapa váratlanul megcsókolja Malvinát, a lány újra emlékezni kezd, és már nem tudja feledni többé, hogy kisgyermekkorában nagyapja zaklatta őt. Az emlékezés, a szembenézés és a továbblépés őszinte története ez.
Még két hét. Tizennégy évesen lesz barátom. Kézen fogva járunk majd, és egymás karjában alszunk el. Bulizni és táncolni fogok, akkor is, ha a szüleim nem engedik. Mindig megmondom a magamét, dühös leszek, nem szomorú. Olyan hangosan fogok kiabálni, hogy mindenki megrémül tőlem, és elrohan, amikor csak akarom.
Még a szüleim is, a nagyapám is, mindenki.
Most április van, és én tizenhárom éves vagyok.”
Amikor ezt olvasod, én már nem leszek
2015
A school bullying fogalmát magyarul iskolai bántalmazásnak vagy megfélemlítésnek fordítják, és különböző formái léteznek: lehet fizikai, de akár szóbeli is. Julie Anne Peters megrázó története azzal az iskolai valósággal szembesít, amely sokszor nincs figyelemmel a gyermekek kegyetlenkedésére vagy magányára. Daelyn, a regény főszereplője, inkább öngyilkosságba menekülne, mert nem bírja már tovább, hogy bántják az iskolában. Szurkolok neki, hogy az új tanévben megismert idegen segíteni tudjon rajta, mielőtt végleg késő lenne.
Most már nem azért kell vigyáznia rám, nehogy összepisiljem az új nadrágom. Huszonnégy órás felügyelet alatt vagyok. Nehogy öngyilkos legyek. Ha tudnék beszélni, azt mondanám neki:
– Ami pár perc alatt történik, az megváltoztathatja az embert örökre.”
Tűzkeresztség
2011
A francia szerző első ifjúsági regényében két fiúbanda versengését, erőszakba és gyújtogatásba torkolló háborúskodását írja le. Fréderic azonban, aki az egyik csoport vezetője, nem vehet részt a nagy, végső összecsapásban, mert egy telefonhívás elszólítja.
A Tűzkeresztség a haragról, az idegennel és a mássággal szembeni gyűlöletről szól, de nem áll meg ennél, mert Frédericnek sikerül felismernie, hogy az eszme, amelyben hisz, téves utakra vezeti.
Pörög a természet, pörögjünk mi is
Cimbi olvasólámpája
Szokás mondani, hogy a tavasz az újrakezdés időszaka: én szeretem azt hinni, hogy már az ősz is az. Ami viszont kétségtelen: a tavasztól bepörög a természet, hát pörögjünk mi is – kalanddal, rejtéllyel, barátokkal, ismeretlennel és ismerkedéssel.
Két korosztály, két történet
Cimbi olvasólámpája
A szembenézés sohasem egyszerű harc, és nem is mindig olyan, mint a mesében, hogy a jó elnyeri megérdemelt jutalmát. Ez a két könyv mégis arról szól, hogy ha rázós változások is történnek velünk, érdemes kitartással és humorral megpróbálni leküzdeni a nehézséget. Néha nem könnyű, máskor meg elég vicces.
Fiútörténetek kicsit másképp
Cimbi olvasólámpája
Sorozatunk új részében az az izgalmas, hogy – különlegességként – a kiválasztott könyvek mellett egy témába vágó filmet is ajánlani fog. Iskolai bántalmazásról, netes megfélemlítésről, illetve a serdülőkor és a felnőttkor között húzódó határ átlépéséről lesz szó az alábbiakban.
1943: Három történet a holokausztról
Cimbi olvasólámpája
Hiába próbálom megtalálni az első meghatározó olvasmányélményem a holokausztról, nem sikerül. Könyvtárból kölcsönöztem és az eseményeknél erősebben képek maradtak meg bennem: egy kisfiú, aki egyedül, családja nélkül bujkál a kiüresedett gettóban, elhagyott lakásokban keresi a túléléshez szükséges ételt, eszközöket. Egy magas létrát látok, amin bújóhelyére, egy padlásra húzódott meg, és egy német tisztet, aki elkaphatta volna, de megkegyelmezett. Így emlékszem, de lehet, hogy nem is így volt. És az is lehet, hogy amíg az Olvasólámpát írtam, rátaláltam a regényre, és már az ajánlottak között van.