Olivér története nem éppen szokványos helyszínen zajlik: a regény helyszíne egy gyerekkórház, ahová azért kerül Olivér, mert születésnapján lezuhan egy magas fáról.

A regény a kinti világtól elzárt közegben zajlik, ahová mindenki magával viszi rejtegetett érzéseit, titkait. Azért is tetszett meg ez a történet, mert felidézte bennem, amikor hetedikes koromban kórházba kerültem, és egy kórterembe fektettek egy román és a roma lánnyal, de egy kétéves kisfiú is anyukájának fogadott. 

„A zuhanás olyan, mint a repülés, csak jobban fáj.”

Olivérnek nincsenek barátai, ragaszkodik plüsspatkányához, családja sem érti meg, viszont a kórházban barátokra talál: előbb megfigyelő, majd segítő lesz. A regényben élesen rajzolódnak ki az emberi sorsok, találkozások, félelmek és vágyak. Olivér mindenkinek igyekszik segíteni, de végül leginkább a kékhajú Mirát szeretné megmenteni, aki halálfélelmét vámpírrajzaiban próbálja feloldani.

A könyv, tematikáját tekintve, ahhoz a vonulathoz tartozik, amely a viselkedési és/vagy pszichés zavarokkal küzdő gyermekek történeteit írja meg, teszi megközelíthetővé. Olivérnek nemcsak a keze törik össze a zuhanáskor, hanem néha sötét alagutat lát, amely beszippantja, magához hívja. A kórházban mégis megszabadul önsajnálatától, és a rájuk fordított figyelmével segít a betegeknek meggyógyulni (egy anorexiás és egy evésfüggő srácnak, egy társfüggő kamasznak és egy magányos öregembernek, akit nem látogat meg az unokája).

A segítségnyújtás önsegítő is Olivér számára, az viszont kérdés marad, hogy képes lesz-e Mirának is elhozni a gyógyulás csodáját, hiszen ők ketten annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy talán ez már meghaladja Olivér „képességét”.

Megjelent a Cimbora 2016/5-ös számában