A kék helikopter

– Volt egyszer hol nem volt egy kék helikopter. Ügyes és bátor repülő volt, legyőzve a szabad szelet, győztesként száguldozott és pörgött az égbolton. Azt vette a fejébe, hogy elutazik megnézni a Szahara-sivatagot. Repült, repült, amíg a homokdűnék fölé nem ért. Egészen alacsonyan szállt, hogy aprólékosan megfigyelhesse a homok alakváltozásait. Egyszerre csak elhalkult a berregése, leállt a motorja, kényszerleszállást kellett végrehajtania az oázisoktól távol, a...
– Az mi, az az óá...óá... – kérdezi izgatottan Lacika.
– Hány éves vagy, vitéz? Na látod, már mindjárt fél hat, és nem tudod, hogy mi az oázis – nevet Miklós.
– Az oázis a sivatag azon területe – magyarázza Péter –, ahol fák vannak és vizek. Források. És csúszómászók.
– De mi történt a kék helikopterrel? – türelmetlenkedik Pisti.
– Ott feküdt a homokon a sivatagban, a szél befújta szárnyait és légcsavarját, aztán megjöttek az ufók és megitatták.
– Volt náluk víz? – érdeklődik Lacika.
– Buta vagy, mióta isznak a helikopterek vizet. Természetesen benzinnel itatták meg. A kék helikopter jóllakottan böfögött, megrázkódott, majd felszállt, kerengett egy darabig a sivatagban, aztán elbúcsúzott az ufóktól és hazarepült. Ha a kék helikopter a sivatagban kicsi zöld emberekkel nem találkozott volna, ha ők nem itatták volna meg benzinnel, ha nem tudott volna felrepülni, még mindég ott feküdhetne ájultan a homokon. És akkor az én mesém is tovább tartott volna.
– Miért? – lesz ideges Miklós – Már vége?
– A kék helikopter elindult hazafelé – nevet Péter. – Te jössz!
Miklós felül, ellenőrzi az ablakon beszűrődő fényeket, most tényleg egészen olyanok, mint egy tank. De nem, inkább mint egy száját tátó cápa.

A fehér elefánt

– Én ma a fehér elefántról mesélek nektek, csöppségek – kezdi Miklós. – Volt egyszer, hol nem volt egy fehér elefánt. És itt meg is állhatunk. El kellene dönteni, hol élt, cirkuszban vagy őserdőben.
– Miért? – értetlenkedik Péter – nem mindegy?
– De nem ám, mert ha cirkuszban élve mutatványosként szórakoztatta a gyerekeket, s egyetlen gondolat járt a fehér fejében, hogyan juthatna haza.
– És ha otthon élt az őserdőben?
– Akkor egészen más dolgok jártak a nagy fehér fejében. Például az, hogy hogyan jusson el egy nagy cirkuszba, ahol Balambér, a bácsikája évekig hökkenthette meg a gyerekeket, magánszámaival; táncolt, pukedlizett, pitizett, trombitásokat vitt a hátán, egyszóval felejthetetlen mutatványos volt.
– Ez nem mese – szól közbe fojtott hangon Pisti. Mintha a szolgálatos tanárnő lépései ismét hallatszanának a folyosón. – Ha őserdőben él cirkuszba vágyik, ha cirkuszban, akkor az őserdőbe.
– Hát éppen ez az, de ezt – morog Miklós –, ti a tyúkagyatokkal nem tudjátok felfogni. Úgyhogy itt be is fejezem. Te jössz – fordul a sötétben Lacika felé.
A kicsi felül, lenn az árnyék, amelyik egyre inkább egy ugrásra kész sárkányhoz hasonlít, megmozdul. A kisfiú behunyja a szemét és elkezdi.

A Nap és a Hold

Akkoriban, amikor még nem volt éjszaka és nappal, a Nap és a Hold egyszerre volt az égen. Hol a Nap forgott a Hold körül, hol a Hold ment el kifliért, egyedül hagyva az égen a Napot, aki elunta magát, s elhatározta, nem fog világítani többet a buta Holdnak, neki úgyse hoz soha kiflit, így született meg az éjszaka.
– És a Hold? – kérdezi Miklós érdeklődve – a Holddal mi történt?
– Nem kapott kiflit, ezért összement, mint a tótorgona – nevetgél Péter ,– s ő maga hasonlított kiflire. Ha nem kiflire hasonlított volna, Lacika meséje is tovább tartott volna.
– Te jössz – fordul Pisti felé.

Drakula

Drakula – kezdi Pisti, s kényelmesen helyezkedik el az ágyon, még véletlenül se pillant az ugrásra kész dinoszauruszra emlékeztető árnyékra –, egy vérszipó gróf volt.
– Az mi, a vérszipó? – kérdezi Lacika, s fejére húzza a takarót, hogy ne is lássa a padlón feléje mozduló árnyékokat.
– Az a vámpír – mondja szárazon Pisti. – A vámpír egy olyan halott, aki nem halt meg, mások vérét szívja, s a vér tartja életben, de csak éjszaka szívhatja a mások vérét, láttátok a tévében, nem?
– Én nem – sóhajt Miklós. – Anyukám nem engedi, hogy Drakulát nézzem.
– No, ez a vérszívó gróf egy éjszakán madárrá változva repült be egy ablakon.
– Hogyhogy madárrá változva? – kérdezi Péter. – Hát azt mondtad, hogy élőhalott volt, nem?
– De azt mondtam, csakhogy ti buták vagytok! Annyit sem tudtok, hogy Drakula vámpír bármikor átváltozhat madárrá. És farkassá is. Nos, azon az éjszakán madárrá változva hatolt be a hercegnő szobájába. Ott azután visszaváltozott élőhalottá, és megharapta a hercegnő nyakát, így azután a hercegnő is vámpírrá változott. Tudni kell, hogy akit vámpír harap meg, maga is vámpírrá válik. Így a hercegnő és – Drakula együtt repdestek az erdő fölött.
Pisti elhallgat
– Nincs tovább? – kérdezi Lacika a pokróc alól, de már nem jön válasz. Az ágyak felől egyenletes szuszogások hallatszanak, Miklós egy idő után óvatosan, vékony hangon, de mégiscsak horkolni kezd. Lacika felül a kék helikopterre és a fehér elefántot is maga mellé ültetve, a kifli alakú Hold fényében üldözni kezdi Drakulát és a fehér hercegnőt, akinek nyakából egyre szivárog a vér, és vörös sálra hasonlít. Aztán felkel a Nap, és a fényben mind egyszerre tűnnek el, a fehér elefánt még visszafordul és búcsút int a nagy világító fülével.