Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Szőcs Imre

Szőcs Imre

Farkasok

Korafelnőtt gyermekek (7.)

Cimbirodalom

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” sorozatunkban.

Farkasok
Kusztos Júlia illusztrációja

Abban az évben későn hajtották ki az állatokat a havasra. Hosszú volt a tél. Áprilisban még javában fehér volt a táj, fent a hegyekben vastag, keményre fagyott hó ülte meg a lejtőket. Amikor végre úgy tűnt, mégis tavaszodik, sebtében felpakolták az esztena előző ősszel elbontott elemeit két szekérre, és amilyen gyorsan csak lehetett, indultak a legelőre. Tá örült, rég várta ezt a pillanatot, neki hónapokkal hamarabb elkezdődött a nyári vakáció, mint a többieknek, örült, hogy nem kell többé órákig négy fal közé zárva ülnie, nem kell elviselnie a tanárok és társai gúnyolódásait, nem kell éreznie a a torkát szorongató szégyent, amikor nem tud válaszolni egy-egy kérdésre, vagy amikor az általa adott választ társai önfeledt kacagása, a tanárok fitymáló, epés megjegyzése kíséri. Várta a fiútársai szemében megvillanó irigységet, amit ugratásokkal, durva beszólásokkal próbálnak leplezni. Holnap már mindez el lesz felejtve, nem lesz más, csak egyre halványodó, keserű emlék.

Első nap eufóriában sürgött-forgott, segédkezett a karám felállításánál, a pásztorszállás épületének javításánál. A tél mindig komoly pusztításokat végzett a kint hagyott épületeken, néha szándékos rongálás is előfordult, nem kis időbe telt, amíg pontra tettek mindent, elfogadható állapotba hozva a szállást, amire szükség is volt, hiszen az októberi hidegek beköszöntéig ez a deszkából és fémlemezekből eszkábált kunyhó jelenti majd az otthonukat. Csodás idő volt, a nap végre melegen sütött, langyos szellő fújdogált, a hegyi levegő, amelyet teli tüdővel szívott magába, úgy hatott rá, mint valami ajzószer. Az állatokat is egészen megbabonázta a tavasz, a hegy, a tágas legelő, szaladgál- tak, nyüzsögtek, tomboltak, alig lehetett bírni velük. Estére elkészültek a szállással, a karámokkal, mindenki fáradt volt, ember, állat... a birkák csendesen kérődztek a karám mögött, a kutyák a szállás körülhevertek elnyúlva.

Másnap megváltozott az idő, harapós szél kerekedett, a nap csak pillanatokra bukkant elő, egyre sötétebb felhők tolultak az égre észak felől. Eleredt az eső. Tá tegnapi széles jókedvének nyoma sem volt már. Csendben kullogott az összetömörülő nyáj mögött. Az állatok meleget keresve igyekeztek minél szorosabban egymás mellett maradni, a kutyák egykedvűen ballagtak utánuk. Az eső hamarosan havazásba váltott. Egyre tömöttebben és nagyobb pelyhekben omlott a hó, mintha egy óriási tollpárna szakadt volna ki odafent. A hegyre visszatért a tél. Az alig zöldülő gyep egyre fehérebb lett, előbb csak foltosan, majd a fehér lassan elnyelt minden maradék zöld foltot. Este száraz ágakból nagy tüzet raktak a szállás elé, akörül melegedtek. A kutyák is igyekeztek minél közelebb húzódni a jóleső meleget árasztó lángokhoz.

Tá a nap folyamán egykedvűen dacolt a cudar idővel. Hozzá volt szokva a hideghez. Télen mindig takarékoskodniuk kellett a tűzifával, nem sokszor került le róla a kabát a házban sem. Gyakran ment az erdőre fáért térdig érő hóban, csattogó fagyban. Most sem fázott, mialatt az állatokat terelgette, de ahogy leszállt az este, és a hegyre sötétség borult, az alattomos hideg egyre közelebb lopakodott a bőréhez, bebújt a bundája alá, bekúszott a bakancsába. Ő is olyan közel húzódott a tűzhöz, hogy a lángok szinte perzselték az arcát. A tűz által árasztott forróság lassan visszaszorította a testét satuba fogó hideget. Mint egy visszavonulni kényszerülő, megszálló hadsereg, úgy húzódott vissza a dermedtség, előbb az ujjai, lábujjai hegyéből, majd lassan-lassan az egész testéből. Szemhéja ólomnehézzé vált, kellemes bódulat lett rajta úrrá.

Elaludt és nyomban álmodni kezdett. Az álom képei már akkor alakultak benne, amikor még félig ébren volt. Az iskola járt az eszében. Alig várta, hogy megszabaduljon tőle, hogy kijöhessen a havasra, ahol többé gondolnia sem kell az iskolai feladatokra, a tantárgyakra, az osztályzatokra, most mégsem tudott megszabadulni a gondolattól. Az álom visszaröpítette a magas mennyezetű, földszintes épületbe, az osztálytermek üresek voltak, a folyosón sem szaladgáltak gyerekek, s felnőttek sem mutatkoztak, teljesen kihalt volt minden. Sorra benyitott mindenhová, mintha keresett volna valamit vagy valakit, de maga sem tudta, hogy mit vagy kit. A folyosó végén volt egy ajtó, amely nem osztályterembe nyílott. Az iskolai gyűjteményt tartották itt. Mindenféle fura, régi tárgy sorakozott az egyszerű fenyőfa polcokon: fazekak, lábosok, tányérok, bokályok, korsók, faragott fatárgyak, mozsarak, darálók, üvegpoharak stb. Volt ott még mindenféle eszköz vasból és fából, a sarokban egy színes párnákkal díszített, vetett ágy pompázott, mellette élénk színekkel kifestett láda. A szemközti sarokban, szögre akasztva, különös dolog lógott. Egy régi farsangi jelmez volt, torz maszkból és egy kabátszerűségből állott, amelyet rikító színű, papírból és rongyokból vágott csíkok borítottak. Ha megmozdította a jelmezt, a csíkok hullámzani, villódzni kezdtek, olyan benyomást keltettek, mintha a farsangi maszkura ruhája színes lángnyelvekből állna. Akárhányszor alkalma volt ide Tának belépni, ez a tárgy ragadta meg legerősebben a figyelmét. Képes volt percekig bámulni, földbe gyökerezett lábbal. A mozdulatlanságba dermedt tárgyak között valami megmoccant. Suhogó hang hallatszott. Önkéntelenül is oda fordította tekintetét, ahol a farsangi jelmez helye volt. A színpompás ruhát viselő, torz alak felállt, néhány lépést tett feléje, aztán intett neki, hogy kövesse. A teremnek volt egy udvarra nyíló, hátsó kijárata, arrafelé indult. Tá megbabonázva ment utána.

Kiléptek az udvarra, kint sötét volt, de hatalmas tábortűz lobogott az udvar közepén, ott, ahol a szünetekben a labdát szokták rúgni a fiúkkal. A tűz körül világosszürke alakokat pillantott meg. Ahogy közeledett feléjük, felismerte, hogy nem emberek vannak a tűz körül, hanem farkasok: Egykedvűen üldögéltek, ügyet sem vetettek rá, mintha csak melegedni kuporodtak volna a lángok mellé. Heten voltak, a közeledtére semmilyen módon nem reagáltak, és furcsamód ő sem érzett félelmet, pedig a havason mindig borzongva emlegették a farkasokat. Ezek az állatok okozták a legtöbb gondot a pásztoroknak, nem volt év, hogy ne dézsmálták volna meg az állományt. A farsangi pofa megállt előttük, és egyet csettintett az ujjával, az egyik farkas erre felkászálódott, és egy ugrással a lángok közé vetette magát. Még egyet csettintett az álarcos, a következő farkas is hasonlóan tett, mint az előbbi. És sorra mind a hét fenevad kezes bárányként sétált a lángok közé a színes maskarás alak csettintésére. Ezek után a maskarás Tá felé fordult, és olyan mozdulatot tett, mint a cirkuszi mutatványosok egy jól sikerült szám után, majd egyet tapsolt, és könnyed mozdulattal maga is a lángok közé vetette magát. Furamód Tá sem füstöt, sem perzsszagot nem érzett, mintha a farkasoknak és a különös figurának a lángok csak egy kaput jelentettek volna, amelyen át valami ismeretlen helyre távoztak.

Vad ugatásra, hangos kiabálásra ébredt. Hirtelen nem értette, hol van. Előtte hatalmas tábortűz lobogott. A farkasok, a maszkura... dadogta.

– A farkasok! – hallatszott a pásztorok kiáltozása.

Ekkor értette meg, mi történt. Felpattant, felkapott a tűzből egy égő hasábot és rohanni kezdett.

Reggel szomorú látvány tárult elébük: a karám mellett, a hóban széttépett birkák tetemei hevertek. A frissen hullott fehér havon hatalmas vörös foltok virítottak. Tá percekig megbabonázva bámulta a makulátlan fehér és a harsogó vörös formálta rajzolatokat.

Másnapra elolvadt a hó, a vérfoltokat beitta a föld, és megjött – már végleg – a tavasz. A farkasok abban az évben nem tértek vissza többé.
 

Megjelent a Cimbora 2022/3-as számában

Az elefánt

Szőcs Imre

Az elefánt

Korafelnőtt gyermekek (5.)

Cimbirodalom

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Read More
A sas

Szőcs Imre

A sas

Korafelnőtt gyermekek (4.)

Cimbirodalom

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez, olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Read More
Az óceánember

Szőcs Imre

Az óceánember

Korafelnőtt gyermekek (3.)

Cimbirodalom

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Read More
A zafírember

Szőcs Imre

A zafírember

„Korafelnőtt” gyermekek (2.)

Cimbirodalom

Föld körüli utazásra hívunk, körbejárjuk a bolygót: túl korán és kényszerűen felnőtt gyermekekkel találkozunk, álom és valóság határán. Olyan álmok ezek a szövegek, amelyek túlságosan is a valóságból nőnek ki. Vannak a világon gyermekek, akik roppant nehéz és veszélyes munkával próbálnak hozzájárulni családjuk vagy saját maguk mindennapi megélhetéséhez olyan mesterségekben, foglalkozásokban, amelyek létezését józan ésszel felfoghatatlannak tartjuk. Számukra mindez hétköznapi valóság, életükben semmi más nem létezik. Őket próbáljuk „megálmodni” új sorozatunkban.

Read More