Abban az évben későn hajtották ki az állatokat a havasra. Hosszú volt a tél. Áprilisban még javában fehér volt a táj, fent a hegyekben vastag, keményre fagyott hó ülte meg a lejtőket. Amikor végre úgy tűnt, mégis tavaszodik, sebtében felpakolták az esztena előző ősszel elbontott elemeit két szekérre, és amilyen gyorsan csak lehetett, indultak a legelőre.

Amikor Lídia még nagyon kicsi volt, napközben a kanapén szunyókált. A kanapé lábánál egy tükör hevert. Mielőtt elnyomta volna az álom, Lídia gyakran látott izgő-mozgó, nagy fejű lényeket, amelyek a tükröződésből bámultak vissza rá. Nem emlékeztették emberre, és semmilyen állatra sem, amelyet ismert

A „kutya- s macskakölykes” verset viszont egész egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni: ez a rövidke, dísztelen, de egyszerűségében is hátborzongató vers harminchárom éve mindig eszembe jut, ha valami disznóságot követünk el (újra és újra) itthon vagy a nagyvilágban.

Dr. Gary Chapman amerikai lelkipásztor írónak, család- és párterapeutának köszönhetjük a szeretetnyelvek elméletét. Szerinte az emberek ötféleképp fejezik ki szeretetüket, illetve ezek azok a nyelvek, amelyeken hozzájuk szólva azt éreztethetjük velük, hogy szeretve vannak. Megannyi félreértésnek vehetjük elejét, ha tudjuk, barátaink, családtagjaink illetve párunk mely nyelveket beszéli és melyeket nem.