– Emlékszel még arra az üstökösre, amit doktor Siirak távcsövével láttunk? – kérdezte apa.

Lídia természetesen emlékezett rá. Éppen egy szfinxet és egy piramist rajzolt viaszkrétával. Egy parányi ajtó is került a képre, amelyet valójában ő nem is látott. A szfinx mancsai között volt, és egyenesen az összes ősi tudást rejtő kamrába vezetett.

– Most egy újabb üstökös érkezik a Naprendszerünkbe. Általában csak jönnek és mennek, de ez az üstökös most más, mint a többi – magyarázta apa.

– Hogy érted, hogy más? – Lídia kezébe vette a kék krétát, azzal festette be az ajtót, majd egy csengőt is rajzolt rá.

– Önmagában nem lenne az, de van egy társa – mondta apa –, egy hatalmas társa. Négyszer nagyobb, mint a Föld.

Lídia megijedt.

– És becsapódhat a Földbe? Vagy talán mindketten becsapódhatnak?

– Aligha – mondta apa.

– De nem lehetünk biztosak benne?

– Hogyan lehetnénk?

Ez nem nyugtatta meg Lídiát.

– És lehet látni távcsővel?

– Néhányan látták, igen – válaszolta apa –, különben semmit sem tudnánk róla. Fényképeket is készítettek. De furcsa tárgy ez. Néha látható, néha nem. Nem mindig van ott. És amikor igen, akkor úgy tűnik, hogy saját fénye van.

– Ez mit jelent? Lehet, hogy egy nap?

– Sok kutató azt állítja, hogy igen, tulajdonkép- pen egy csillag, és a fényképeket félreértették. De egy csillag mindig látszana. A nap nem vándorolcsak úgy ide vagy oda, ezt te is pontosan tudod.

– De éjszaka nem látjuk – mondta Lídia.

– Nem, a sajátunkat nem. Az idegen napokat azonban csak éjszaka láthatjuk.

– De akkor mi lehet, ha nem csillag?

– Más emberek szerint valamiféle jármű lehet. Lídia abbahagyta a rajzolást.

– Ez nem igaz, ugye? – kérdezte.

– Miért ne lehetne?

– Mert ilyen jármű nem létezik.

– Nálunk nem – mondta apa. – De az űr hatalmas. Nem sok mindenre következtethetünk abból, amit eddig láttunk. Honnan tudnánk, hogy mi lehetetlen és mi nem?

– Te hiszel ezeknek az embereknek, ugye? – kérdezte Lídia. – Mindig azoknak hiszel, akik azt mondják, hogy a lehetetlen lehetséges.

– Nekem így jobban tetszik – nevetett apa. – És hogyha egy jármű az, ki vezeti?

– Talán márciusban kiderül.

– Mi történik márciusban?

– Megfigyelhetjük majd szabad szemmel.

Ugyanannyi élet lehet ott kint, mint a földön. Vagy az is elő- fordulhat, hogy valamiféle robot. Számtalan lehetőség van. Talán messziről irányítják.

– Egy másik naprendszerből?

– Akár.

– És miért jönne ide?

– Elképzelhető, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem is ide jön. Talán egy hangyányit sem érdekeljük. Csak elhalad mellettünk, és máshová megy, sokkal messzebbre. Történetesen éppen ezen a távoli vidéken kell áthaladnia.

– Akkor – mondta Lídia –, felmászom majd egy magas helyre. Felmászom egy felhőkarcoló tetejére. Aztán onnan integetek nekik. Akkor tudni fogják, hogy mi is létezünk.

– Tegyél így – mondta apa.

Kusztos Anna fordítása 

Megjelent a Cimbora 2022/2-es számában