Az erdődi George Sand

1846 karácsonyának másnapján Petőfi Sándor levelet küld jó barátjának, Orlai Petrics Soma festőnek, és ebben a következőképpen ír Júliáról:

De ki is George Sand? Amandine Aurore Dupin (1804– 1876) férfi álnéven publikáló francia regényíró, dramaturg, újságíró, irodalomkritikus, korának egyik leghíresebb és leghírhedtebb alakja, előharcosa a nők egyenjogúságának, a feminizmusnak. Küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hőseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe, mint a korai szocialistáknak. Pletykák és anekdoták kedvelt tárgya. Férfiruhát hordott, cigarettázott, öltözködéséről és szokásairól ugyanúgy adták szájról szájra, országról országra a szokatlanságokat, mint szerelmi életének változatosságáról. Egész viselkedésében a női egyenjogúság iránti igényét fejezte ki. Könyveit többek között magyarra is lefordították, így a korabeli magyarországi közéletben is hangos és megosztó véleményhullám alakult ki a francia szerző körül.

Nem véletlen, hogy Szendrey Júlia „az erdődi George Sand” jelzőt kapta, kezdetben Petőfitől, majd a szélesebb irodalmi közegtől. Júlia kapcsán sokszor felmerül szélsőséges, a normáktól eltérő társasági viselkedése, bár közel sem olyan mértékben, mint George Sandnál. Ruháit, kiegészítőit ő maga készítette, sőt, barátaiknak is rendszeresen varrt és hímzett ajándékokat. Petőfi Sándorral közös otthonukban (ahol az egyik szobát bérbe adták a fiatal Jókai Mórnak) színes, bokájánál elkötött, bő, buggyos szoknyanadrágban, salaváriban járt. Szalonjában nagy, szőnyegre szórt párnákon kínálta hellyel a vendégeit, csak a hölgyeknek adott széket, de ő maga is párnára ülve szeretett beszélgetni. Sötét haján piros fezt hordott, feketekávét ivott és szivarkát szívott.

De Júlia nemcsak öltözködésével és egyedi stílusával tűnt ki a tömegből, hanem verseivel, szövegeivel, az alkotás iránti elkötelezettségével is. Erről versei, Andersen-fordításai tanúskodnak (neki köszönhetjük az első, magyar nyelven megjelent Andersen-meséket).

Júlia magára marad

Petőfi utolsó levele:

Júlia és Sándor utoljára Tordán volt együtt, onnan indult el Sándor Bem csapatát megkeresni, és az elveszített fehéregyházi csata után már soha nem tért vissza Júliához és kilenc hónapos fiukhoz, Zoltánhoz. Júlia az utolsó pillanatig visszavárta őt, majd Tordáról szállásadójukkal, Miklós Miklós református lelkésszel és családjával az ellenséges csapatok elől Kolozsvárra menekült, a volt Szentegyház (ma: Iuliu Maniu) utcában kapott szállást egy kis szobában, Zoltánnal és a dajkával itt töltik a következő hónapokat. Hiába kap egyre több hírt arról, hogy Petőfi elesett a csatában, Júlia nem akarja elhinni, elfogadni, így saját maga indul férje keresésére, álruhában, férfinak öltözve járja a csatamezőt. Nem jár sikerrel, Petőfi nélkül tér vissza Budapestre. (Bár teljes mértékben mai napig nem sikerült a történészeknek rekonstruálniuk a segesvári csatát, Júlia feljegyzéseinek és kutatásainak rengeteget köszönhetünk, nélküle még kevesebbet tudnánk az ott történtekről.)

Petőfi nélkül

Fontos szem előtt tartanunk, hogy Júlia ekkor 22 éves, alig egyéves fiával, friss özvegyként a levert forradalom utáni Budapesten egyedül próbál boldogulni. Erdődön született, ott is nevelkedett, útlevele nincs, folyamatosan ki akarják toloncolni a fővárosból. A budapesti társaság egyik tagja, Horvát Árpád, a púpos egyetemi tanár segítő kezet nyújt, feleségül veszi Júliát, aki így Budapesten maradhat. A házasság nagy port kavar, az akkori lapok ócsárló cikkeket írnak Júlia ellen, addigi barátaik – köztük Arany János is – felháborodott átokverseket címeznek a fiatal lánynak.

Júlia magára haragítja az egész nemzetet azzal, hogy ő, a „feleségek felesége” még a gyászév lejárta előtt újraházasodik. Ez az ellenszenv a mai napig kitart, a középiskolás tananyagban általában Júliáról csak ennyi szó esik, és az irodalomtörténetben is újra meg újra előveszik (általában férfi szerzők), és alaptalan vádakkal, a valóságot és a tényeket figyelmen kívül hagyva, saját kényük-kedvük szerint írják át Szendrey Júlia személyét és élettörténetét. Erre pár példát említünk alább.

Krúdy Gyula 1913-ban megírja Zoltánka című szomorú-játékát (amelyben Júlia egy mostoha, kicsapongó anya, aki megnyomorítja fia életét).

1934-ben bemutatják Herczeg Ferenc Szendrey Júlia című darabját, amely hamis tényeken alapuló vádirat Júlia ellen. A Kolozsváron játszódó színdarabban Júlia osztrák katonákkal flörtöl és bálozik, zongorázik és cukrászdába jár, pár héttel Petőfi halála után.

2005-ben Mészáros Péter megrendezi a Júlia asszony titkos éjszakái című filmet, amelyben Júlia Petőfi keresésére indul, de egész úton színésznőkre féltékeny, és megpróbálja elcsábítani útitársát.

A valóságban Szendrey Júlia és Horvát Árpád házassága tragikusan végződő érdekházasság volt. Júliának négy gyermeke született Horváttól: Árpád, Ilona, Attila, Viola, és közülük Viola volt az egyetlen, aki megérte az öregkort. Az „örökké mogorva, kedvtelen” Horvát Árpád más nőknél kereste a boldogságot, Júliával erőszakosan viselkedett. Júliánál a harmincas évei végére méhnyakrák alakult ki, ami miatt utolsó éveit ágyban, betegeskedve, férjétől külön töltötte, majd negyvenévesen elhunyt.

Utolsó hónapjaiban, amikor állapota miatt többnyire ágyba kényszerült, Júliát egy Tóth József nevű fiatal irodalmár kezdte el látogatni, felolvasott neki, enyhített magányán, és hűséges, igazi barátjává vált. Ennek a barátságnak köszönhető, hogy Júlia Tóth Józsefre bízta legféltettebb kincsét, egy ládát saját titkos naplójával, Petőfi ismeretlen versrészleteivel, azok eredeti kéziratával. Ezekről az iratokról egészen 1925-ig senki sem tudott. Akkor Tóth József egyik leszármazottja véletlenül előkerült családi iratokat adott át Mikes Lajosnak, a Pesti Napló munkatársának. Mikes Lajos Dernői-Kocsis Lászlóval ezt az anyagot – és ennek alapján még ötévi kutatómunka eredményét – 1930-ban jelentette meg Szendrey Júlia élete, naplója és halálos ágyán tett vallomása címmel. A könyv megjelenésének évében mutatják be a Nemzeti Színházban a fentebb említett Herczeg Ferenc-darabot is, amelyet évadokon keresztül játszanak, több ezren megnéznek, ezzel szemben a könyvet, amelyben Júlia valós karakterét mutatják be komoly kutatási munkával, csak pár szakmabeli olvassa el. És bár mostanra rengeteg bizonyíték, vallomás került elő, Szendrey Júliát még mindig csak Petőfi Sándor Juliskájaként, majd „hitvány özvegyeként” látjuk, nem Szendrey Júliaként, aki költő, műfordító, anya, forradalmár, egy szuverén ember, akinek sokat köszönhetünk.

Megjelent a Cimbora 2023/3-as számában