Archívum ARCHÍVUM Facebook Link Fej shape shape shape shape shape
Kali Ágnes

Kali Ágnes

Közelképben: Szendrey Júlia, a hús-vér ember

Cimbirodalom

Szendrey Júliát leginkább Petőfi Sándor szerelmeként, a „feleségek feleségeként” ismerjük, lényét Petőfi szerelmes verseinek tárgyával azonosítjuk. De Szendrey Júlia nem kitalált figura, nem egy szerelmi hősköltemény egyik szereplője, hanem hús-vér, érző és értő ember volt, aki írt, olvasott, alkotott, gondolkodott, felelősségteljesen létezett az őt körülvevő világban.

Közelképben: Szendrey Júlia, a hús-vér ember
Szendrey Júlia 1859-ben • Fotó: Simonyi Antal • forrás: PIM

Az erdődi George Sand

1846 karácsonyának másnapján Petőfi Sándor levelet küld jó barátjának, Orlai Petrics Soma festőnek, és ebben a következőképpen ír Júliáról:

„Szatmárban egy olyan lyánykát ismertem meg, amilyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szatmárnak, az ólmos fütykösök termőföldének.”

De ki is George Sand? Amandine Aurore Dupin (1804– 1876) férfi álnéven publikáló francia regényíró, dramaturg, újságíró, irodalomkritikus, korának egyik leghíresebb és leghírhedtebb alakja, előharcosa a nők egyenjogúságának, a feminizmusnak. Küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hőseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe, mint a korai szocialistáknak. Pletykák és anekdoták kedvelt tárgya. Férfiruhát hordott, cigarettázott, öltözködéséről és szokásairól ugyanúgy adták szájról szájra, országról országra a szokatlanságokat, mint szerelmi életének változatosságáról. Egész viselkedésében a női egyenjogúság iránti igényét fejezte ki. Könyveit többek között magyarra is lefordították, így a korabeli magyarországi közéletben is hangos és megosztó véleményhullám alakult ki a francia szerző körül.

Nem véletlen, hogy Szendrey Júlia „az erdődi George Sand” jelzőt kapta, kezdetben Petőfitől, majd a szélesebb irodalmi közegtől. Júlia kapcsán sokszor felmerül szélsőséges, a normáktól eltérő társasági viselkedése, bár közel sem olyan mértékben, mint George Sandnál. Ruháit, kiegészítőit ő maga készítette, sőt, barátaiknak is rendszeresen varrt és hímzett ajándékokat. Petőfi Sándorral közös otthonukban (ahol az egyik szobát bérbe adták a fiatal Jókai Mórnak) színes, bokájánál elkötött, bő, buggyos szoknyanadrágban, salaváriban járt. Szalonjában nagy, szőnyegre szórt párnákon kínálta hellyel a vendégeit, csak a hölgyeknek adott széket, de ő maga is párnára ülve szeretett beszélgetni. Sötét haján piros fezt hordott, feketekávét ivott és szivarkát szívott.

„Tudnunk kell azt is, hogy a kávénak – tévesen – még a XIX. század közepén is érzékeket stimuláló hatást tulajdonítottak. Másfél századdal ezelőtt úri hölgy vagy dáma – ha csak jó hírét kockára tenni nem akarta – legfentebb sápadt tejeskávét ivott. De Júlia feketét! A salavári, a földre szórt párnák, a piros fez, a szivarkák s a fekete – emiatt barátai különcnek tartották, rosszakarói bizonyítéknak használták ellene.” (Dáné Tibor: Elhull a virág)

De Júlia nemcsak öltözködésével és egyedi stílusával tűnt ki a tömegből, hanem verseivel, szövegeivel, az alkotás iránti elkötelezettségével is. Erről versei, Andersen-fordításai tanúskodnak (neki köszönhetjük az első, magyar nyelven megjelent Andersen-meséket).

Roskovics Ignác rajza Szendrey Júliáról • Forrás: Cultura.hu

Roskovics Ignác rajza Szendrey Júliáról • Forrás: Cultura.hu

Júlia magára marad

Petőfi utolsó levele:

„Marosvásárhely, jul. 29. 1849.
Kedves édes Juliskám, e pillanatban értem ide vissza hat nap szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig birom a tollat. Megkaptad-e előbbeni két levelemet? egyiket innen, a másikat Kézdi-Vásárhelyről irtam. Elmondom röviden utamat. Itt hallottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvarhely, Csik-Szereda, Kézdi-Vásárhely, Bereczk felé; ott találkoztam vele, már visszajött Moldvából, hova lázitó proclamatiókat vitt be s ráadásul kegyetlenül megdöngetett négy ezer oroszt egy zászlóaljjal. Bereczken jön hozzá a tudósitás, hogy Szász-Régennél megverték a mieinket, s ezek borzasztóan szétfutottak, vágtatott tehát ide a bajt helyrehozni Kézdi-Vásárhelyen, Sepsi-Szentgyörgyön, az Erdővidéken, Udvarhelyen keresztül; én vele. Rohantunk szinte megállás nélkül. Iszonyú út volt. Most vagy két napig itt leszünk, mig a sereget egy kissé rendbe szedi, aztán mit teszünk? ő tudja. Előbbeni levelemben írtam, hogy Csík-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Bereczken találkoztam; megálltam hintaja mellett, s köszöntem neki, ő oda pillant, megismer, elkiáltja magát és kinyujtja felém karjait, én fölugrom, nyakába borúltam, s összeöleltük és csókoltuk egymást: »mon fils, mon fils, mon fils!« szólt az öreg sírva. A körülálló népség azt kérdezte Egressi Gábortól, hogy »fia ez a generálisnak?« Most még sokkal nyájasabb, szivesebb, atyaibb irántam, mint eddig, pedig eddig is az volt. Ma azt mondta a másik segédtisztnek: »Melden Sie dem Kriegsministerium, aber geben Sie Acht, melden Sie das wörtlich: Mein Adjutant der Major Petőfi, welcher abgedankt hat wegen der schändlichen Behandlung des General Klapka, ist wieder in Dienst getreten.« Szinte ma az utban mondta, hogy neked itt Maros-Vásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de míg erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két mérföldnyire vannak innen, s az ide valók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felőle győződve. Hogyan vagytok, kedves, édes imádott lelkeim? ha én hallhatnék valamit felőletek! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj ha csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam? válaszszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és sziveteket miljomszor számtalanszor
imádó férjed Sándor.”

Júlia és Sándor utoljára Tordán volt együtt, onnan indult el Sándor Bem csapatát megkeresni, és az elveszített fehéregyházi csata után már soha nem tért vissza Júliához és kilenc hónapos fiukhoz, Zoltánhoz. Júlia az utolsó pillanatig visszavárta őt, majd Tordáról szállásadójukkal, Miklós Miklós református lelkésszel és családjával az ellenséges csapatok elől Kolozsvárra menekült, a volt Szentegyház (ma: Iuliu Maniu) utcában kapott szállást egy kis szobában, Zoltánnal és a dajkával itt töltik a következő hónapokat. Hiába kap egyre több hírt arról, hogy Petőfi elesett a csatában, Júlia nem akarja elhinni, elfogadni, így saját maga indul férje keresésére, álruhában, férfinak öltözve járja a csatamezőt. Nem jár sikerrel, Petőfi nélkül tér vissza Budapestre. (Bár teljes mértékben mai napig nem sikerült a történészeknek rekonstruálniuk a segesvári csatát, Júlia feljegyzéseinek és kutatásainak rengeteget köszönhetünk, nélküle még kevesebbet tudnánk az ott történtekről.)

Tárca, amelyet az 1848-ban írt „Talpra magyar versért” készített ajándékba Petőfinek. 1849-ben varrt kézimunka • Forrás: szendreyjuliakutatas.blog.hu

Tárca, amelyet az 1848-ban írt „Talpra magyar versért” készített ajándékba Petőfinek. 1849-ben varrt kézimunka • Forrás: szendreyjuliakutatas.blog.hu

Petőfi nélkül

Fontos szem előtt tartanunk, hogy Júlia ekkor 22 éves, alig egyéves fiával, friss özvegyként a levert forradalom utáni Budapesten egyedül próbál boldogulni. Erdődön született, ott is nevelkedett, útlevele nincs, folyamatosan ki akarják toloncolni a fővárosból. A budapesti társaság egyik tagja, Horvát Árpád, a púpos egyetemi tanár segítő kezet nyújt, feleségül veszi Júliát, aki így Budapesten maradhat. A házasság nagy port kavar, az akkori lapok ócsárló cikkeket írnak Júlia ellen, addigi barátaik – köztük Arany János is – felháborodott átokverseket címeznek a fiatal lánynak.

Arany János: A honvéd özvegye (részlet)

Eldobtad a tiszteletes gyászt,
Korán vetéd el azt, korán,
Meglehet, e gyász néha-néha
Emlékeztetett volna rám:
És eldobád - hajh, mint csalódtam! -
Azt is, aminél egyebet
Alig szerettél bennem: egykor
Hiú bálványod... nevemet.

De nem vádollak... óh e vádat
Inkább magamra emelem:
Annyi őszinte érzeményért,
Mit eltékozla kebelem,
Annyi reményért, mely csalárd lőn,
És annyi esztelen hitért,
Szerelmemért, mely végtelen volt...
És íme most itt van: mit ért!

Élj boldogul... ez könnyü annak,
Ki, mint te, oly hamar feled -
Még egy rövid szó gyermekemről,
Azután, hölgy, Isten veled:
Légy anyja és nem mostohája,
Nehogy eljöjjek egy napon,
És elvezessem kézen fogva
Őt is oda, hol én lakom!..."

Víg a menyegző; cseng a jókedv;
Szól a zene, a tánc szilaj;
Künn rémes éjfél átkozódik,
Fú, sír dühében a vihar; -
Mi elrémíté a menyasszonyt,
Nem volt egyéb, mint képzelet,
Mosolygva nyújtja karját táncra...
Aztán feled, feled, feled!

(1850 aug.)

Júlia magára haragítja az egész nemzetet azzal, hogy ő, a „feleségek felesége” még a gyászév lejárta előtt újraházasodik. Ez az ellenszenv a mai napig kitart, a középiskolás tananyagban általában Júliáról csak ennyi szó esik, és az irodalomtörténetben is újra meg újra előveszik (általában férfi szerzők), és alaptalan vádakkal, a valóságot és a tényeket figyelmen kívül hagyva, saját kényük-kedvük szerint írják át Szendrey Júlia személyét és élettörténetét. Erre pár példát említünk alább.

Krúdy Gyula 1913-ban megírja Zoltánka című szomorú-játékát (amelyben Júlia egy mostoha, kicsapongó anya, aki megnyomorítja fia életét).

1934-ben bemutatják Herczeg Ferenc Szendrey Júlia című darabját, amely hamis tényeken alapuló vádirat Júlia ellen. A Kolozsváron játszódó színdarabban Júlia osztrák katonákkal flörtöl és bálozik, zongorázik és cukrászdába jár, pár héttel Petőfi halála után.

2005-ben Mészáros Péter megrendezi a Júlia asszony titkos éjszakái című filmet, amelyben Júlia Petőfi keresésére indul, de egész úton színésznőkre féltékeny, és megpróbálja elcsábítani útitársát.

Szendrey Júlia fiaival, Attilával, Árpáddal és Zoltánnal az 1850-es évek végén  • Forrás: szendreyjuliakutatas.blog.hu

Szendrey Júlia fiaival, Attilával, Árpáddal és Zoltánnal az 1850-es évek végén • Forrás: szendreyjuliakutatas.blog.hu

A valóságban Szendrey Júlia és Horvát Árpád házassága tragikusan végződő érdekházasság volt. Júliának négy gyermeke született Horváttól: Árpád, Ilona, Attila, Viola, és közülük Viola volt az egyetlen, aki megérte az öregkort. Az „örökké mogorva, kedvtelen” Horvát Árpád más nőknél kereste a boldogságot, Júliával erőszakosan viselkedett. Júliánál a harmincas évei végére méhnyakrák alakult ki, ami miatt utolsó éveit ágyban, betegeskedve, férjétől külön töltötte, majd negyvenévesen elhunyt.

Utolsó hónapjaiban, amikor állapota miatt többnyire ágyba kényszerült, Júliát egy Tóth József nevű fiatal irodalmár kezdte el látogatni, felolvasott neki, enyhített magányán, és hűséges, igazi barátjává vált. Ennek a barátságnak köszönhető, hogy Júlia Tóth Józsefre bízta legféltettebb kincsét, egy ládát saját titkos naplójával, Petőfi ismeretlen versrészleteivel, azok eredeti kéziratával. Ezekről az iratokról egészen 1925-ig senki sem tudott. Akkor Tóth József egyik leszármazottja véletlenül előkerült családi iratokat adott át Mikes Lajosnak, a Pesti Napló munkatársának. Mikes Lajos Dernői-Kocsis Lászlóval ezt az anyagot – és ennek alapján még ötévi kutatómunka eredményét – 1930-ban jelentette meg Szendrey Júlia élete, naplója és halálos ágyán tett vallomása címmel. A könyv megjelenésének évében mutatják be a Nemzeti Színházban a fentebb említett Herczeg Ferenc-darabot is, amelyet évadokon keresztül játszanak, több ezren megnéznek, ezzel szemben a könyvet, amelyben Júlia valós karakterét mutatják be komoly kutatási munkával, csak pár szakmabeli olvassa el. És bár mostanra rengeteg bizonyíték, vallomás került elő, Szendrey Júliát még mindig csak Petőfi Sándor Juliskájaként, majd „hitvány özvegyeként” látjuk, nem Szendrey Júliaként, aki költő, műfordító, anya, forradalmár, egy szuverén ember, akinek sokat köszönhetünk.

Szendrey Júlia: Három rózsabimbó

Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó életem, világom!
El van osztva köztük háromfelé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.
Nem tudom kivűlök terem-e több virág,
A mit látni öröm, illetni boldogság?
Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:
Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!
Szivemből fakadtak, szivem a gyökerök:
Együtt hervadnék el, együtt halnék velök!
Hadd boruljak rájok, – merengjek el rajtok,
S eltelve örömmel, hadd beszéljek rólok:

Először te rólad,
Szerelmem virága,
Kihalt boldogságom
Egyetlen zöld ága.

Az eltépett multnak
Élő bizonysága,
A lehullott csillag
Fenmaradt sugára! –

Még csak alig feslik
A pirosló kehely,
És illatja már is
Törzsét árulja el;

Büszkén emeli föl
Magasra kis fejét,
A midőn kiejti
Ragyogó, szép nevét.

A napnak sugári
Nem vakitják szemét,
Midőn a magasba
Küldi tekintetét.

Leroskadt, letiport
Lelkem ő rá hajlik,
Ha a vihar benne
Türhetlenül zajlik.

Ártatlan kebelén
Kipihenem magam...
Jer ide, jer ide,
Legnagyobbik fiam!

--

Csak alig mer ajkam
Csókot lehelni rád,
Alig mer illetni,
Te kis fehér virág! –

Sokszor, ha elnézem,
Milyen gyönge, halvány,
Azt hiszem, nem élő:
Csak ábrándkép talán.

Fehér rózsabimbóm,
Borulj a szivemre,
Hadd dobogjon áldást
Szőke kis fejedre!

Hallod-e mit beszél?
érzed-e mint szeret?
Kincsének, gyöngyének
Mint nevez tégedet?

Érzed-e mint áll meg
Egyszerre verése,
Ha arcod találja
Szellő lebbenése? ...

És mégis ki hinné,
E gyönge kis testben
Mily óriás lakik,
Szívben, szeretetben!

Eltörpül mellette
Minden más szerelem,
E parányi szívben
Annyi az érzelem!

Szeress, szeress engem,
Második gyermekem,
Imádott kis fiam,
Felüdülő lelkem!

Ide, ide vele,
Parányi fiammal,
Evvel a harmadik
Kis rózsabimbómmal!

Bimbónak is pici,
Csak egy rózsalevél,
és birása mégis
Hét országgal felér!

Sugárzó két szeme
Ugy ragyog rám épen,
Hogy azt kell gondolnom
Két nap süt az égen.

Hát ha még ölelve
A nyakamba borul,
A nagy boldogságtól
Szivem is elszorul...

Ne félj, szivem, ne félj,
Légy már egyszer nyugott,
A sors olajággal
Küldé e galambot.

Röpülj az ölembe,
Szállj le kebelemre,
Ártatlan galambkám,
Simulj a szivemre!...

Béke és nyugalom
Tölti el lelkemet,
Semmi a mi fájhat,
Nem talál ott helyet.

S örömim közepett
Ily szókra fakadok:
Minden anyák közt én
Legboldogabb vagyok!

Megjelent a Cimbora 2023/3-as számában