Őszben a nyár

Őszben a nyár vagy nyárban az ősz,

síkos évszak, mélyül az égbolt,

mintha a léleknek nehezebben,

hosszabb utat megtéve kellene immár,

hogy rövidülnek a nappalok, menni

fölfele, túlra, át a Tejúton,

miután itt lent mindent átkutatott,

és most sem vinne magával semmit.

Semmi – a kései, boldog fényben

áttetsző-zöld ujjak a gesztenyefákon

tüskés héjban a föld-szerű, vad gömb,

fej, has, láb, kutya, bárány, gomb

lesz majd pár pálcikavégen,

áll a színes papíron vagy a sétányról

hazahordott lángszínű őszi levélen,

mintha örökké élhetne ezután.

Semmi – szökőkút gyémántzápora,

sárgán, bodros fejjel bólogató,

napittas, tömzsi virágok,

árnyékkal teleszórt, léptek zajait

fürgén kottázó kavicsok és az estet

óvatosan, puha szárnnyal átölelő,

nyúlánk testű, tudós tiszafák –

majdnem mindenük mérgez.

Felemás évszak, szoknia kell most

szemnek, szívnek a forró, színes

nyári kavargás elcsendesüléséhez,

a képből lenge levélként egyenként

szöknek ki a vérbő árnyalatok, lágy,

hűvös esőként hullnak a kékek, szürkék,

zöldes-feketék, barnák földre és ágra és égre,

kopogás, zuhogás, ropogás –