Decemberi ének

Bár hullna már a hó,

sűrűn, hogy eltakarjon,

bár volna mozdulatlan

a behavazott arcom,

bár tudnék gondolatban addig kiáltani,

amíg szópelyheim az ég alá kihajtom

s meglátja valaki,

meglátja valaki,

fehéren feketével:

percem ugyanúgy lobban,

porcom ugyanúgy ég el,

de abban, amit mondok, kívánok és teszek,

bár az ég egyebet is közbeékel,

csak magam lehetek.