Másnap vissza is igazolták azok, akiket általában mindig engedtek, hogy valóban, fergeteges volt a buli, a jókedv, és Ikszipszilonzé már megint mit csinált, hogy mindenki milyen sokat kellett kacagjon. A szimpi is ott volt, egyedül, vagy éppen valaki csüngött rajta, biztosan azért csünghetett, mert én nem voltam ott. Aztán egy idő után unni kezdtem, hogy mindig minden ugyanolyan. Ugyanoda megyünk, ugyanazt csináljuk, ugyanazok az emberek. Másra kezdtem vágyni, tartalmasabb beszélgetésekre és együttlétekre, és amikor már mehettem volna gyakrabban, nem mentem. Egy olyan este után, amikor mégis kint voltam én is a bárban, ültünk az asztalnál, ki a söre, ki az üdítője mellett, a fiúk jó hosszasan és szótlanul bámulták a tévét, a lányok egy kicsit csicseregtünk, aztán inkább csak bámultunk mi is ki a fejünkből, én pedig elég gyorsan hazamentem, összefutottunk hárman az utcán, egy fiú, egy lány és én. A fiú, aki szintén kint volt előző este, mondta nagy lelkesen a lánynak, aki nem volt kint, ó, de kár, hogy te nem jöttél ki az este, olyan vagány volt, ott volt Iksz is, és Ipszilon is, sőt, még Ikszipszilonzé is. És olyan, de olyan jó volt! Nézek rá nagy csodálkozva. Azután volt olyan jó, hogy én hazamentem?, kérdem kissé zavartan. Nem, aközben, míg te is ott voltál. És akkor esett le a tantusz. Hát ez az! Nem maradok le semmiről! Igen, van, hogy néha valóban jól sikerül valami, de elsősorban az én hozzáállásomtól, az egyéni hozzáállástól függ, hogy hogyan élem meg azt a valamit. Ha én már máshol tartok, már másra vágyom, akkor normális, hogy azt, ami mindenki számára fergeteges, vagy csak fergetegesnek hazudott valami, én üres időpocsékolásnak tartom.

Azt követően, jó pár évig, nem csupán megkönnyebbülten, hanem élvezettel maradtam otthon a könyveim és saját kis dolgaim között. Nem hiányzott semmi. És már nem szaggatott kétfelé az érzés, hogy jó lenne kimenni, ahol zajlik a minden, de otthon is maradni a kis csemegéim között. Teljes figyelmemmel elmerülhettem abban az életszakaszomban, amelyben éppen voltam, a tizenhat-tizenhét éves, felnövő fiatal lányéban. Ez pedig egy mély befelé fordulás volt, más tartalmak és mélységek keresése, és főleg más barátságok és ismeretségek keresése, mint addig. És azóta is folyamatosan megvannak ezek a ciklusaim: hol kiáradok, hol visszahúzódom. Bármelyiket éljem is, megnyugtató érzés, hogy nem maradok le semmiről, így is, úgy is az életem élem, teljesen.

Ha így indulsz neki a nyári vakációnak, akkor az egyedül, fagyizás közben megcsemegézett könyv ugyanolyan fergeteges élményt nyújthat, mint a Nagy Nyári Buli, ami mindig olyan vagány, olyan szuper – főleg akkor, amikor te pont nem vagy ott.

Megjelent a Cimbora 2015/5-ös számában