Már a házi, családi dolgaink is inkább összevissza kezdődtek, nem pedig a rutinos mederben. Átestem egy csúnya vírusos betegségen, s mivel még nem jöttem helyre teljesen, tegnap azzal kezdtem a napot, hogy elő a törölközőt, a forró vizet, és megpároltam a fejemet. Utána még egy ideig kóválygott párolgó fejem, s pont amikor a gőzölésem alábbhagyott, cseng a telefon.

Itt vagyok az ajtóban, mondja egy hang. Nem vártam senkit. Az ajtóban?, motyogom vissza. Igen, legalábbis itt ír valamit zölddel, a központotok nevét írja, vagy nem? Átfut rajtam, hogy téves hívás, de már az ajtónál vagyok, kinyitom, egy fiatal, nagyon szép lánnyal nézek szembe. Tanácsadásra jöttem, mondja románul. Tanácsadásra?, dadogom, és azt sem tudom hirtelen, honnan szedjem elő. Betegségem alatt is megfeledkeztem egy tanácsadásról, ennek a lánynak pedig betegen adtam időpontot, és megfeledkeztem róla. Hát gyere be, mondom teljesen összezavarodottan. Nyakam körül a nagy piros sál, rajtam egy rózsaszín háziruhaszerűség, alatta cicanadrág, lábamon egy nagy, kék csíkos zokni. Bemegyünk a terembe, nem öltözöm át, megtörténik a tanácsadás ebben az jóindulattal akár érdekesnek is mondható öltözékben. Nagyon hamar már egyikünket sem érdeklik a külső ruhák, a lélek ruháit tesszük-vesszük, férceljük, szabjuk, varrjuk, vetjük.

A nap aztán a maga stabil kiszámíthatatlanságában folytatódott. Találkoznom kellett volna egy nagyon jó barátnőmmel, de hát nála is éppen fricskáztak a bolygók, nem sikerült találkoznunk. Dühösen szidtam le a telefonban. De hát nekem is mennyi mindent át és újra és meg kellett szerveznem, hogy idejében odaérjek a találkozóra. Én, én, én. És lám, te, te te. Aztán hirtelen bevillan, én biza. Én voltam az, aki teljesen megfeledkeztem a mai lányról, akinek valóban sürgősen segítségre volt szüksége. S még tiszta szerencse, hogy otthon voltam, ha úgy is néztem ki, mint Hoppámitikö, de legalább otthon voltam. Az a lány meg egyetlen szemrehányást sem tett. Én pedig a barátnőmnek, akit szeretek, lám, hogyan osztom az észt és a sértődőttségem.

Hogy lelki ruhádnak éppen melyik burkában vagy erősen benne, onnan veheted észre, mennyire erős vagy gyenge benned az együttérzés. Ha együttérző vagy, akkor nem vagy önös és sértődő, mert akkor egyszerre látod a másik szemszögéből is a helyzetet, és a megértés, elfogadás magától kivirágzik benned. Ha önös vagy, akkor szenvedsz, és azt akarod, hogy a másik is szenvedjen, bűnhödjön meg a hibáiért. Miután ráláttam arra, aki abban a pillanatban vagyok, hőzöngésem alábbhagyott, elengedtem magam, és beleereszkedtem a pillanat spontán kitárulkozásába. S valahogy mintha már a bolygók sem űzték volna tovább az eszüket. Aztán este bevillant, hogy egy zöld írásról beszélt a lány. Pár napja Márkus, a kisfiunk, aki még nem tud írni, eldöntötte, hogy kiírja az ajtóra neonzöld betűkkel: Harapós macska! El is kezdte, de aztán a r betűt már túl bonyolultnak találta. Az apja besegített neki, és kitettek egy papírlapot, amin ez áll apabetűkkel: Vigyázat, harapós Macs! Mellette egy mérges macskafej. Alatta pedig Márkusbetűkkel „ha”. Kacagógörcsöt kapok. Erre hitte azt ez a lány, hogy a mi cégérünk. No, hát a nagy, kék csíkos zoknival illettem is a cégérünkhöz!

Megjelent a Cimbora 2014/7-es számában