Hogyan nyilvánul ez meg Az okos anya című mesében? A veszélyérzet (a farkas felbukkanása) felébreszti a gyermekeit féltő anya védekezőösztönét. Mivel fizikai erejével esélytelen, cselhez folyamodik, ravaszságát használja fel a farkas ellen: gyermekeit arra biztatja, hogy „farkashúst” kiáltsanak. Ezt hallva a veszedelmes ellenség meghátrál. Az anya okos helytállása, helyzetfelismerése a megkettőzött ellenséggel (a farkassal és a rókával) szemben is érvényesül, a róka közismert ravaszságával szemben is hatékony. A rókát cinkostársának állítja be a farkas előtt, aki másodszor is pórul jár, félelmének válik áldozatává, és vele pusztul a róka is. Ezzel a történet végén helyreáll a népmesei világrend: a gonosz bűnhődik, az ártatlan, a jó életben marad. A cigány asszonyt leleményességén kívül egyéb, rendkívülinek mondható képessége is segíti a farkas legyőzésében: ért az állatok nyelvén. A farkas viszont nem érti a gyermekek beszédét, csak a cigány asszonyét, aki kettejük párbeszédét szükséglete szerint használja fel.
Vekerdy József mesekutató szerint a cigány mesemondók nyersanyagukat (a cselekmény elemeit) az európai népmesékből veszik át, de a kölcsönzött elemek egybeszerkesztésében már nem követik a forrásokat, hanem saját ízlés érvényesülésének engednek szabad teret.

Előfordul olyan mesemotívum is, hogy az édesanya akarja önös érdekből elemészteni a fiát, ne akadályozza őt új szerelmi kapcsolatában. Ilyenkor azonban a bűnhődés sohasem marad el. A 19. század végén Brassó megyében lejegyzett, A rossz anya című cigány népmesében az anya egy sárkánnyal szűri össze a levet, és fondorlatos módon el akarja pusztítani saját fi át, hogy ne állhasson szerelmük útjába. A mese aprólékosan ábrázolja az asszony gonoszságát és ravaszságát; betegséget színlel, és képtelen kérésekkel áll elő, amelyekkel életveszélynek teszi ki a fiát. A fiú vakon bízik édesanyjában, és háromszor teljesíti kívánságát.
Amikor kideríti az igazságot, először megkegyelmez neki, de az anya a sárkány biztatására újra próbálkozik, a fiú ekkor már nem kíméli, megöli az anyját és szeretőjét, a sárkányt.

A kegyetlen anya képe többször megtévesztésként fordul elő a cigány népmesékben. Csenki Sándor bihari cigány mesemondó A kutya című meséjében a szolga ellopja a gyermeket a szülőanyjától, a falat bekeni vérrel, és azt terjeszti, hogy az anya megette saját gyermekét.
Ezért az anyát kegyetlen büntetéssel sújtják, élve temetik el. A rendkívüli képességekkel született kisfiú azonban kideríti az igazságot, a szolga megbűnhődik, az anya pedig feltámad. A gyermekkel való rossz bánásmód a mostohákra jellemző az európai mesekincsben, verik, éheztetik vagy el akarják veszejteni őket. Erre a cigány népmesékben is találunk példát: Ámi Lajos szamosszegi mesemondó meséjében a mostoha kiviszi az erdőbe a három gyermeket forgácsot szedni. A férjének, az édesapának azt mondja, hogy köleskásával jelöli meg az erdei utat, így a gyermekek könnyen hazatalálhatnak. Az erdei madarak viszont felszedik a kölesszemeket, a gyermekek pedig az erdőben rekednek.
Nagy Olga ismert mesegyűjtő és mesekutató is megállapítja, hogy a hűtlen anya, a hűtlen nővér vagy a hűtlen feleség mesetípusok variánsai nagyon sokszor szerepelnek mind a magyar, mind a cigány mesekincsben. Ezek a változatok lélektani szempontból sokszor hitelesen ábrázolják a szerelmi partner hiányát. Nagy Olga véleménye szerint a népi tudat reális megfigyelése fejeződik ki ezekben a  örténetekben: „Az anya nem alapjában véve gonosz, hanem csak gonosszá válik egy adott lélektani, kritikus pillanatban.”

Egyszer volt egy szegény cigány asszony. Télen elment a városba seprűt árulni. Volt két kis gyermeke, nem hagyhatta a sátorputriban, tehát magával vitte. Eladta seprűjét, és ment hazafelé. Hát a hólepte mezőn egy farkas iramodik neki. Mondta az asszony a gyermekeknek:
– Most aztán kiáltsatok, ahogy csak bírtok: Farkashúst! Farkashúst!
És a gyermekek torkukszakadtából kiáltották: „Farkashúst! Farkashúst!”
Meghallotta a farkas, megállott és kérdezte az asszonyt:
– Mit kiáltanak a purdék?
Felelt a cigány asszony:
– Farkashúst, mert a farkas húsát nagyon szeretik. Látod, milyen erősen kell őket tartanom, ha eleresztem, rögtön széttépnek téged!
A gyermekek mind kiabálták: „Farkashúst! Farkashúst!”
Megijedt erre a farkas és elszaladt. Találkozott egy fáradt rókával. A róka megszólította:
– Hová sietsz, farkas koma?
A farkas megállott, és elbeszélte a róka komának, hogy találkozott egy cigány asszonnyal, két gyermeke mindig csak azt kiáltotta: „Farkashúst! Farkashúst!”, s ha az asszony nem tartotta volna vissza őket, széttépték és megették volna. A róka kikacagta a farkast, s így szólt:
– Mégiscsak ostoba golyhó vagy te, farkas koma, hogy a kis gyermekek is megszalajtanak téged. Én fáradt vagyok, s nem térhetek vissza veled. De tudod, mit? Ezzel a kötéllel köss engem a hátadra, hogy le ne bukjak, s aztán fuss vissza, ahogy csak tudsz. Majd utolérjük az asszonyt a két purdéval, aztán ketten szépen felfaljuk.
Hátára kötötte tehát a farkas a rókát, és az asszony után szaladt. Amint az asszony meglátta őket, odakiáltott:
– Mégiscsak lusta fi ckó vagy te, róka! Három farkast ígértél nekem, s most csak egyet hozol! Mit egyenek éhes rajkóim ezen a silány farkason?
Meghallja ezt a farkas, hátat fordít és rohan lélekszakadva. A róka lecsúszik a farkas hátáról, nem bírja hamar feloldani a kötelet és szétzúzódik a köveken. A farkas pedig fut, fut vaktában, belebukik egy mély gödörbe és kitöri a nyakát. (Forrás: Miért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2015)

Ezután mintegy hét múlva mondá neki a sárkány, hogy tegye magát ismét betegnek, s kívánjon vizet ama hegyekről. Így betegnek tette magát. Mikor a fi a meglátta, hogy beteg, elkezdett sírni, mondván: Istenem, meghal az én édesanyám, mindég – mereo – beteg. Ezután anyjához ment s kérdezé tőle: „Mi bajod,
anyám?” „Ímé, anyámé, meghalok. Azonban felkelek, ha vizet hozol nekem ama legmagasabb hegyekről.”
A leány pedig felelé: „Menj, fiú! De félek, hogy a fellegek megesznek, és amott ama nagy hegyek megfognak és megölnek téged. Vedd az én lovamat, melynek huszonkét szárnya van, s mikor odaérkezel, maradj távol félnapig, mert félnapkor (délben) a hegyek és fellegek asztalhoz ülnek, hogy ebédeljenek. Te pedig akkor eredj a korsóval, meríts gyorsan vizet, s szaladj el.”
Akkor a fiú a korsót elvette, s elindult oda ama hegyekre, és ott ült, míg a nap a középre érkezett. S ekkor elment, és vizet vett s elszaladott. A hegyek is, vizek is meglátták, és utánairamodtak, de nem bírták megfogni.
S elment a fiú a leányhoz. Akkor kapta magát a leány, s elvette a korsót a vízzel, s mást adott neki, anélkül, hogy ő tudta volna. S a fiú felkelt, hazament, s anyjának adá a vizet. S ez felkelt.
Ezután a fiú elment az erdőbe vadászni. Az anyja pedig elment a sárkányhoz, s azt mondta neki: „Hozott nekem vizet is, mit csináljak vele?”
Íme, mit tégy: „Kezdj vele kártyázni. Azonban mondd ezt neki: Fogadásra, mint apáddal szoktam volt játszani.”
Ekkor a fiú hazaérkezett, és látá anyját jókedvvel, s ez neki is jólesett. Anyja pedig mondá az asztalnál, midőn ebédeltek: „Anyámé! Íme, midőn apád még élt, mi mit csináltunk! Mihelyt ettünk s felkeltünk, kártyázni kezdtünk fogadásra.”
Erre a fiú: „Ha akarod, játsszál velem is, anyám!”
Aztán leültek s játszottak, s az anya maradt nyertesnek, és selyem kötelet vett elő, és olyan szorosan megkötötte fiának két kezét, hogy a kötél bevágott kezeibe.
S a fiú elkezdett sírni, s mondá anyjának: „Anyám, oldozz fel, mert meghalok!” Az anya ezt felelte: „Ezt akarom én veled tenni.”
S előkiáltotta a sárkányt: „Jer ki és öld meg őt.”
A sárkány erre kijött, elővette és darabokra aprította, s egy átalvetőbe téve lovára tette, s ennek utat adott, s ezt mondta a lónak: Hordozd őt halva, te ló, ott, ahol élve hordoztad.
A ló pedig a fiú kedveséhez volt tanítva, s egyenesen odament hozzá.
Mikor a leány ezt meglátta, elkezdett sírni, s elővette, és darabról darabra összeállította, s ahová nem jutott, felvagdalta a malacot, és malachúst tett oda.
Így minden darabját helyrerakta. Aztán elővette a vizet, és rátöltötte, hogy megfagyott. S az almát a szájába csavarta, s erre a fiú feltámadott.
Akkor a fiú felkelt és hazament az anyjához, s a földbe egy karót tett, s egy gyékénybe tette az anyját is, a sárkányt is. S tüzet adott nekik, s elégtek. Onnan elment a fiú, s elvette a leányt, lakodalmat csinált, s a lakodalom tartott három hónapig éjjel és nappal. (Forrás: Bari Károly – Régi cigány szótárak és folklórszövegek. Harmadik kötet. Hagyományok Háza, Budapest, 2013)