A tartalomkivonatuk, a szüzsé általában a következő: Egy idős házaspár, akinek nem született gyermeke, magához fogad és fiaként nevel valamilyen állatot (kígyót, békát, sündisznót stb.). Amikor az emberi szokás szerint házasuló korba ér, elküldi nevelőapját a királyhoz, hogy kérje meg neki a lányát. A király különféle feltételeket szab, hogy megnehezítse a lánykérést (irtsa ki az erdőt, és a helyét vesse be kölessel, építsen aranyhidat stb.), de a kérő mindegyiket teljesíti, végül elnyeri a királylány kezét. Esküvő után a királylány egy véletlen folytán rájön, hogy állatkülsejű hitvese emberi lény. Elégeti a férj állatbőrét, akin az átok még nem telt le, ezért a feleségnek megpróbáltatásokkal teli út során vissza kell őt szereznie, azután boldogan élnek halálukig.

Az általunk közölt, 1886-ban Brassó környékén lejegyzett erdélyi cigány meseváltozatban a kígyóférj maga vallja be, hogy ember, és a varázsmesék közismert átváltozási módján, kecskebukát vetve szabadul meg állatkülsejétől. A Joseph Valet által közölt, franciaországi manusoktól gyűjtött mesében „a gennyedző sündisznó” kakas hátán lovagol a királyhoz, és hozza el mindhárom lányát, akik közül a két nagyobb azt mondja, hogy a vőlegény látványa csúnya. A legkisebb lány viszont szépnek találja, így őt veszi feleségül a később királyfivá változó „gennyedző sündisznó”.

Mesénkben a föld felszínén és föld alatt is élni tudó, kétéltű kígyó alakja a létezés két szintjét köti össze: az ember számára is megtapasztalható felszíni világot, valamint a megtapasztalhatatlan alvilágot. A mesei valóság vegyíti a reális és a transzcendentális elemeket; a király feltételeit a kígyóvőlegény varázslással valósítja meg, ezzel nyilvánvalóvá teszi természetfölöttiségét, illetve azt, hogy mágikus képességekkel rendelkezik. Az állattá változtatás korábban egy átok révén következett be, a cigány mesében nem esik szó az átok kiváltó okáról, a történet menete inkább az állati külsőtől való megszabadulásra irányul.

 Volt egyszer egy öregember és egy öregasszony, ezeknek kora ifjúságuktól késő vénségükig nem volt gyermekük; ezért a vénasszony szünet nélkül veszekedett a vénemberrel, hogy mitévők legyenek, mert íme, megvénültek. A vénasszony így szólott:

– Ki fogja gondunkat viselni, ha még vénebbek leendünk?

– Hát aztán mitévő legyek, öregem?

– Menj el, öregem, és szerezz számunkra egy gyermeket.

Ekkor felkelt a vénember korán reggel, kezébe vette baltáját, ment-mendegélt egy fél napig, és egy erdőbe érkezett; itt három napig keresgélt, de semmit sem talált. Akkor aztán már nem tudta az öregember, hogy még mitévő legyen az éhség miatt is. Feltette magában, hogy visszatér. Amint hazafelé mendegélt, egy kígyót talált, s azt betakarta kendőjébe és hazavitte, otthon pedig édes tejjel táplálta.

Egy hétre és két napra a kígyó megnőtt, s ekkor az öregember betette egy hordóba. Elérkezett az idő, midőn akkora lett a kígyó, mint a hordó. Ekkor így szólott a kígyó az apjához:

– Eljött az idő, hogy megházasodjam. Menj el, apám, a királyhoz, s kérd meg számomra annak a leányát.

Midőn a vénembert azt hallotta, hogy a kígyónak a király leánya kellene, kezeit tördelvén mondá:

– Jaj nekem, Istenem! Hogyan menjek én a királyhoz, hogy levágassa a fejemet?

– Eredj, apám, és ne félj, mert amit a király tőled kérni fog, megadom én neki – felelte a kígyó.

Elindult tehát a vénember a királyhoz.

– Jó napot, uram király! Eljöttem hozzád, hogy apatársak legyünk.

– Miféle apatárs? – kérdezte a király. – Te paraszt vagy, én király vagyok.

– Az nem tesz semmit, uram király. Add ide leányodat, s amit kér, én megadom neki.

Mit mondott erre a király?

– Öregem, ha úgy van, íme ott az a nagy erdő, vágd le az egészet, és csinálj helyébe mezőt, s vesd be nekem azt holnapig kölessel. Figyelj arra, amit neked mondok: hozz abból nekem kását édes tejjel, akkor odaadom neked a leányt.

– Jól van, uram király – felelt az öreg, s hazament sírva a kígyóhoz.

Mikor a kígyó meglátta, hogy az öreg sír, így szólott:

– Miért sírsz, apám?

– Hogyne sírnék, apámé, mert íme, mit mondott a király. Hogy vágjam le azt a nagy erdőt, s vessek belé kölest, és nőjön az meg holnapig, hogy csináljak neki kását édes tejjel, s adjam ezt a királynak, és ekkor neked adja a leányát.

Hát a kígyó erre mit mondott?

– Apám, ne félj te ezért, mert én megteszem neked azt, amit te nekem mondottál.

– Jól van, apámé, ha megteszed – mondta erre az öreg. Ezzel elment és lefeküdt.

Hát a kígyó mit csinált? Felkelt, és kiirtotta az erdőt, vetett kölest, és gondolva elgondolta, hogy nőjön meg reggelig. Mikor az öreg felkelt, egy zsák kölest talált, és kását főzött édes tejjel. Felvette az öreg a kását, s elment a királyhoz:

– Íme, uram király, beváltottam, amit megígértem.

Mikor a király ezt látta, elcsudálkozott.

– Öregem, hallgass reám. Még van egy dolgom veled. Csinálj nekem aranyhidat az én házamtól a tiedig, s a híd szélein legyenek aranyalmák és még körték is. Így aztán neked adom a leányomat.

Mikor az öreg ezt meghallotta, elkezdett sírni, és elment haza, s otthon a kígyó azon kérdésére, hogy miért sír, így felelt:

– Siratom, apámé, az én bűneimet, amelyeket az isten reám mért. A király aranyhidat kér az ő házától a mi házunkig, és a hídfőkhöz almákat és körtéket.

– Ne félj, apám, mert megcsinálom én azt, amit a király neked mondott.

Akkor a kígyó gondolva gondolkozott, és csinált aranyhidat, amint a király mondotta. A kígyó ezt mind azon az éjszakán csinálta.

A király éjfélkor felkelt, s azt gondolta, hogy a nap délben áll. Verni kezdte cselédeit, hogy miért nem költötték fel reggel. A cselédek azt felelték:

– Uram király, nincs nappal most, hanem éjszaka van, de ez a felséged fogadása.

A király ezt látva nagyon elcsodálkozott. Az öreg már korán reggel a királyhoz ment a fogadás végett:

– Jó reggelt, apatárs!

– Köszönöm, apatárs. Eredj haza, apatárs, és jöjj a fiaddal, hogy csináljunk lakodalmat.

Az öreg midőn hazaérkezett, mondá:

– Hallod-e, mit mondott a király? Hogy menjünk hozzá, hogy meglásson téged.

– Apám uram, ha így van, elő a szekeret, s tedd fel a szekérkast, hogy üljek én oda, hogy menjek a királyhoz.

Mikor a király őt meglátta az összes urakkal, megrémült. Egy öregebb úr mondá:

– Uram király, ne szaladj, mert nem válik javadra, mert ő megtette, amit mondott. És te ne tennéd meg azt, amit mondtál? Ő mindnyájunkat megöl. Add neki leányodat, és csinálj lakodalmat, amint mondád!

Mit mondott a király?

– Öregem, íme, itt a leány, akit kértél, vedd magadhoz. – És adott neki egy külön házat is, hogy lakjék abban a férjével.

A menyasszony is megborzadt tőle. A kígyó pedig mondá:

– Ne félj, feleség, mert nem vagyok én kígyó, minőnek látszom. Íme, milyen vagyok. – A kígyó kecskebukát vetett, és aranyos fiú lett belőle, fegyverrel, készen: amit kigondolt, sikerült.

Mikor a királyleány őt így megpillantotta, ölébe kapta, csókolta és mondá:

– Uram királyom, éltessen az Isten sok évekig, mert én azt hittem, hogy megeszel engemet.

A király egy embert küldött a leányához, hogy lássa, mit csinál az ő leánya. Mikor a király embere oda érkezett, mit látott: még szebb, még kevélyebb leányt.

– Uram király, a te leányod egészséges.

– Amint Isten akarja vele. – Erre a király sok embert gyűjtött össze és lakodalmat csapott, s eltartott ez három napot és három éjszakát, s aztán vége szakadt a lakodalomnak. Én is onnan jöttem, én is elmondottam.

Forrás: Bari Károly (szerk.) – Régi cigány szótárak és folklórszövegek. Hagyományok Háza, Budapest, 2013

Negjelent a Cimbora 2020/3-as számában